Századok – 1988
Történeti irodalom - Mertanová Stefánia: Ius Tavernicale. Študie o procese formovania prává tavernickych miest v stapách vyvoja tavernickeho súdu v Uhorsku (15–17.stor) (Ism.: Püspöki Nagy Péter) 256/I–III
238 TÖRTÉNETI IRODALOM 257 A tárnokjog autentikus gyűjteményének kialakulását a korábbi magyar kutatás Zsigmond király korába, az újabb pedig a 15. század közepére helyezi. Mertanová annak alapján, hogy Újlaki Miklós szlavón bán helyi földesúrként már 1473 eló'tt megeró'sítette a tárnoki joggyűjtemény használatát Újlak város perrendtartásában, kialakulását az 1460-as évekre helyezi. Ezt követően gondosan felsorolja a tárnokjog egykor Budán őrzött autentikus gyűjteményének két - a nyergesújfalui meg az újlaki - másolat közvetítésével ránk maradt újabb keletű másolatait. Tekintettel arra, hogy a nyergesújfalusi kézirat eredeti példánya szintén elveszett, figyelmét az újlaki kézirat belső szerkezetének vizsgálatára fordítja, amelyet teljes szövegével II. Lajos 1525. december 13-i kiváltságlevele őrzött meg. A régi budai jogkönyv, meg a török hódoltság kezdetéig Budán őrzött autentikus tárnokjoggyűjtemény közti különbséget főként abban látja, hogy amíg az ősi budai jogkönyvet a jogszabályok rendszertelen felsorolása jellemzi, addig a tárnokjog autentikus gyűjteményének újszerűsége éppen a szétszórt jogszabályok rendszerezésében, az íratlan szokásjog rögzítésében és egységesítésében mutatkozik meg. A tárnokjog autentikus gyűjteményének létrejötte bizonyítja, hogy a szabad királyi városok tárnoki székhez tartozó csoportjában a partikuláris jog felett az egységes jogszemlélet aratott győzelmet. Wenczel Gusztávtól és Kubinyi Andrástól eltérően, akik a tárnokjog-gyűjtemény szerzőségét a budai bírónak, Uletve az egyik budai tanácstagnak tulajdonították, Mertanová a tárnoki városok küldöttei megállapodásából fakadó közös alkotásnak tekinti. A tárnokjog gyűjteményének jura civilia sorozatát 1479-ben Laki Tűz János tárnokmester egy perrendtartási gyűjteménnyel egészítette ki. Magát a régi perrendtartást ez idő tájt egy vizsgálat keretében tárták fel. Erre utal a „Queritur" formula is. A fennmaradt másolatok gondos vizsgálata eredményeként elkülönítette bennük a budai meg a kassai csoportot. A jogfejlődés ezután a tárnokvárosok harmadfokú bíróságának, a második fellebbezési fórumnak, a personalis presentiaenek rendtartási szabályzatát hozta létre, amelyet II. Ulászló 1499-ben szentesített. A monográfia II. fejezete az 1526-1723 közti éveket „A tárnoki városok jogalkotó tevékenysége a tárnoki ítélőszék önálló fejlődésének korszakában" cím alatt tárgyalja (67-132. oldal). A fejezet felépítése azonos az előzőével. Szentpétery Imre és Veres Miklós feltevésével szemben új forrásanyagra támaszkodva bizonyítja, hogy a tárnoki ítélő szék 1528-1541 között is működött, sőt egyre határozottabban az önálló hatóság jellegét vette fel. Amíg a király az előző időszakban gyakran az ügyviteli menetbe is beavatkozott, ebben az időszakban ez már megszűnik. A tárnoki ítélőszék üléseire egyedül a tárnokmester küldi a meghívókat. Buda elvesztése után, a gyakorlatban azonban már 1529 óta, Pozsony lett a tárnoki szék székhelyévé, ami formális megerősítést csupán az 1595-i statútumban nyert. Ettől az évtől kezdve a tárnoki ítélőszék a szentgyörgynapi ülés helyett - a nehéz katonai és gazdasági helyzet miatt - a mindenkori országgyűlés első napjára tette át a rendes ülésnapját. Mindez 1702-ig maradt érvényben. Az elesett Buda és Pest helyett ez idő tájt kerül a tárnoki városok sorába Szakolca (1577-ben), majd hosszas küzdelem után Modor (1607-ben, ill. 1613-ban), majd Kőszeg és Kismarton (1662-ben); a felszabadító háború következtében Debrecen (1693-ban), Zágráb (1703-ban), majd hosszas huzavona után Buda és Pest Szegeddel és Szatmárral együtt visszatért a tárnoki székhez (1703—1722), ahova 1723-ban Komárom is felvételt nyert. Mertanová véleménye szerint a tárnokjogi gyűjtemény Budán őrzött autentikus példányának elveszítésére már 1529-ben is sor kerülhetett, amikor szinte Buda valamennyi lakosa elmenekült. A zűrzavaros idők, az ország két részre szakadása, egyaránt hozzájárultak a tárnoki városok jogainak sokirányú megsértéséhez. Ezek az okok váltották ki a tárnoki városoknak a tárnokjog gyűjteményének felújítására irányuló törekvését. Ezt a felújított, de ugyancsak elveszett gyűjteményt nevezi Mertanová G kéziratnak. Ennek négy másolatát lelte meg, úgymint a két eperjesi német kéziratot (G, és G2), az eperjesi latin kéziratot (G3 ) valamint az alsóausztriai latin kéziratot (G,). Tartalmi jegyeik alapján valamennyit az újlaki tárnokjogi gyűjtemény másolataként azonosította. Más összefüggésben még a kassai 1541-i másolatot (F) is ezek közé sorolja. Miután Zrínyi Miklós tárnokmestersége alatt megkezdett tárnoki ítélő széki jegyzőkönyv már a fentiekkel azonos előszóval bír, a tárnokjog új autentikus gyűjteményének keletkezését 1541-1559 közé helyezi. Ezután figyelmét a tárnokjog gyűjteményét tartalmazó további ismert, illetve az általa
