Századok – 1988
Történeti irodalom - Mertanová Stefánia: Ius Tavernicale. Študie o procese formovania prává tavernickych miest v stapách vyvoja tavernickeho súdu v Uhorsku (15–17.stor) (Ism.: Püspöki Nagy Péter) 256/I–III
238 TÖRTÉNETI IRODALOM 256 Az egész munkán átfutó számozás még egy szempontból érthetetlen. Thuróczy krónikájának tagozódása réges-régóta ismert, utoljára Mályusz Elemér mutatta be napnál világosabban (i.m.). A kiadók ezt pontosan tudják, az eló'szóban el is mondják, de akkor miért nem álltak meg a számozással az egyes részek végén? A szöveget olvasva néha az a benyomás alakul ki, hogy az interpunctioval sincs minden rendben. Nem vagyok filológus, ennélfogva nem merek határozottan nyilatkozni, de arra mégis felhívnám a figyelmet, hogy Horváth János a fordításban nemegyszer másutt határozta meg a mondat végét, mint a mostani kiadás. Félek, hogy ekkora szaktekintélyt nem lett volna szabad melló'zni. A jegyzetek a legszorosabban a szövegre vonatkoznak, mint a szerzők maguk elmondják, még a bibliai idézeteket sem oldották fel. Eljárásuk jogosnak tűnik, mert a sorozat következő két (!) kötete Mályusz Elemér jegyzeteit tartalmazza majd, és hamarosan (brevi) nyomdába kerül. Remélhetőleg ez valóban rövid időt jelent, mert a szöveg csak ezekkel a jegyzetekkel válik majd igazán kritikai kiadássá és a Scriptores méltó párjává. Fügedi Erik STEFÁNIA MERTANOVÁ IUS TAVERNICALE átúdie о procese formovania práva taverníckych miest V etapách vyvoja taverníckeho súdu v Uhorsku (15—17. stor.) Veda, Bratislava 1985, 254 oldal TANULMÁNYOK A MAGYARORSZÁGI TÄRNOKVÄROSOK JOGFEJLÖDÉSI FOLYAMATÁRÓL A TÁRNOKI SZÉK ALAKULÁSÁNAK KÉT KORSZAKÁBAN (15-17. SZÁZAD) A szabad királyi városok egyik csoportja tárnoki ítélőszék néven ismert feljebbviteli fóruma szervezeti alakulásának, illetve a tárnokjog írott forrásainak elemzésén keresztül az egységes tárnokjog kialakulásának és további módosulásainak két fontos korszakát tárja fel a gondos és széles körű forráskutatásra támaszkodó szerzőnó'. A monográfia tehát nem a tárnoki szék rendszeres intézménytörténetével - ennek jó ismeretét feltételezi -, hanem annak az előbb említett, eddig kevéssé kutatott két speciális területével foglalkozik. A monográfia időkeretei között az 1456-1526 közé eső első korszakot az első fejezet címe így határozza meg: „A tárnokjog egységesítésére és kodifikálására irányuló tárnokvárosi törekvések megnyilvánulásai a tárnoki ítélőszék megszilárdulása idején" (15-87. oldal). Nagy Lajos uralkodásának végétől kíséri figyelemmel azokat a forrásokat, amelyek a tárnoki ítéló'szék szervezetének belső átalakulására vetnek fényt. A tárnoki bíróság korábban kizárólagosan nemesi tagjait fokozatosan a királyi városok küldöttei váltják fel. Ebben a folyamatban nagy szerepe volt Zsigmond király 1405-i dekrétumának, melyben a szabad királyi városok bíráskodási jogát a polgári és bűnügyekben egyaránt biztosította, illetve azok fejlebbvitelét az anyavárosok bíróságához, vagy a tárnoki ítélő székhez. Ámbár Zsigmond már 1402-ben elrendelte, hogy a tárnoki székhez minden város két képviselőt küldjön, Mertanová újabb adatok sorával igazolja, hogy a rendelet csak fokozatosan érvényesült, és a tárnoki bíróságra ülnököket küldő városok köre és száma is változó volt. A tárnoki ítélőszék szervezetének végleges kialakulását az 1456. március 9-i statútum jelzi. Ennek értelmében az ítélőszéket a tárnokmester és a hét, név szerint meghatározott, királyi város - Buda, Kassa, Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Eperjes és Bártfa - ülnökei alkotják. Az egységes tárnokjog kialakulásának folyamatát ugyancsak számos új adat fényében vizsgálja. Ennek szükségességét az egyes szabad királyi városok eltérő jogszokásainak a feljebbviteli fórum szintjén felismert ütközése indítja meg. Itt megjegyezzük, hogy ez az ütközés kétirányú folyamatot váltott ki, a közös nevezőre hozható városjogokat egyesítő törekvését, illetve az összeegyeztethetetlenek elkülönülését és más feljebbviteli fórumhoz való csatlakozását.
