Századok – 1988
Történeti irodalom - Gerics József: A korai rendiség Európában és Magyarországon (Ism.: Zsoldos Attila) 246/I–III
238 TÖRTÉNETI IRODALOM 247 végbe. Két — a későbbi rendi fejlődés szempontjából alapvető - jogelv kialakulása és fejlődése elevenedik meg. Elsőként a „király császár a maga országában" közismert elv eszmetörténeti hátterét bontja ki Gerics József. Elemzése I. Gelasius pápa 494. évi, a pápa és a császár hatalmának egymáshoz való viszonyát kifejtő levelétől töretlenül ível IV. Ince pápa és Szent Lajos francia király 1247. évi, a pápai javadalomadományozást és adóztatást tárgyaló vitájáig. Eközben az európai feudalizmus alapintézményeire vonatkozó kérdések válnak világossá. A római birodalom felbomlását követően kialakuló germán királyságokban az egyház önértelmezése lényeges új vonásokkal bővült. Különösen az 589-ben katolizált nyugati gót Hispániában figyelhető meg a folyamat. (Ebben jelentős szerep jut az évszázadokkal később is nagyhatású Sevillai Isidorus elméleti munkásságának.) A megkeresztelkedett barbár Heerkönig helyét ez a felfogás az egyházon belül jelölte ki. Ennek jeleként az olajjal való felkenés rítusa által szakramentálisan is megalapozta a királynak a püspökéhez hasonló, egyházkormányzati jogokkal és kötelességgel együtt járó méltóságát. Ezt a fejlődést, a Karoling-kori királyeszmény kialakulását a 829. évi párizsi zsinat tette teljessé. Ugyanerre az időszakra jellemző a császárságról vallott nézetek átalakulása: a hegemonializmus, a „sok nép" felett való uralom tette a kortársak szemében Károlyt császárrá, még római megkoronázása előtt. Hasonló jelenség figyelhető meg a frankok szomszédságában, az angolszász és hispániai területeken is, ahol azonban a kifejlődő Karoling univerzális hatalmi igénnyel szemben, éppen a frankokkal szembeni önállóság hangsúlyozása színesítette a nyers hegemonializmust. Összességében a gregorianizmus előtti Európában éppen a király egyházfősége, egyházkormányzati önállósága jelentette a függetlenség legbiztosabb mércéjét. Ezt az eszmerendszert a gregorianizmus szívós harcban zúzta szét az egyházfogalom teljes klerikalizálásával, a világiak, és főképp az uralkodók, abból való kirekesztésével. Az új helyzetben a római jog feléledése szolgáltatott érvrendszert a szemben álló felek államelméleti felfogásának kialakításához; a császárság és a pápaság küzdelme mellett az egyes nemzeti királyságok önállóságának, a császársággal való egyenjogúsága hangoztatásához is. Ugyanakkor a római jogból eredő universitas (communitas) elmélet középkori kidolgozása alkalmat adott arra is, hogy az uralkodói hatalomnak az alattvalók kiváltságos csoportjai által történő korlátozását is megfogalmazzák, megteremtve ezzel a rendiség intézményeinek ideológiai alapjait. A kötet második része foglalkozik a korai magyarországi rendiséggel. Mivel ennek kibontakozásában „a társadalmi alapok viszonylagos fejletlensége miatt különösen fontos szerepe volt az egyháziak ideológiai és szervező munkájának" (218.1), ezért először ennek fejlődését, főbb irányait fejti ki a szerző. Elsőként a magyar királyok szuverenitását valló elmélet nagyhatású kidolgozójának, Hartviknak a forrásait ismerhetjük meg. A püspök az „apostoli királyság" megalkotásával kettős célt szolgált. Megfogalmazta a császársággal szembeni önállóság igényét, ugyanakkor a magyar királyoknak az egyházzal kapcsolatos jogosítványai mellett olyan korszerű érvelést hozott fel, amelyek képesek lehettek kiállni a gregorianizmus támadásait. A 12-13. század során a kánon- és római joggal megismerkedő magyar jogtudósok az ország szuverenitásának védelmében 1290 táján már az uralkodói hatalom teljességét jelentő auctoritas imperandí kifejezéssel jellemzik a magyar király hatalmát. Ugyanezek a jogászok azonban az államkormányzat másik tényezőjeként a rendi universitast jelölik meg. Ennek megjelenése a hazai forrásokban a 13. század folyamán jól nyomon követhető. Tartalmilag — a szó használata nélkül — már Anonymusnál fellelhető, az 1222. évi Aranybulla ún. ellenállási záradékának ,,uni versi et singuli" szóhasználata pedig kétségtelenül az universitas meghonosodásának a jele. Az universitas regni elméletének végső kidolgozását a 13. század második felének krónikásai végezték el: a kulcsszerep ebben a „huntörténet" Kézai által megfogalmazott változatának jutott. Az elmélet gyakorlati, államkormányzati működését a Morosini Albertino „honosítását" tárgyaló oklevél és az 1298. évi törvény, a korai magyar rendi fejlődés ideológiai betetőzése dokumentumainak elemzése mutatja be. A továbbiakban a rendi intézményrendszer kialakulását követhetjük nyomon. A korábban a királyi tanács által képviselt regnum az 1267. évi dekrétum által nemeseknek elismert királyi serviensekkel bővült ki, ugyanakkor ennek az új értelmezésű nemességnek a képviseleti szervei is - a forrásokból kikövetkeztethetően jórészt a király ösztönzésére - kiformálódóban voltak. A király országos jogszolgáltató tevékenysége jelentette azt az alapot, amelyből a nemesség együttes megjelenésével, a határozatok meghozatalában való érdemi részvételével kifejlődött a nascens állapotú országgyűlés.