Századok – 1988

Tanulmányok - Kubinyi András: Bárók a királyi tanácsban Mátyás és II. Ulászló idején 147/I–III

BÁRÓK A KIRÁLYI TANÁCSBAN MÁTYÁS ÉS II. ULÁSZLÓ IDEJÉBEN 195 többsége egy-két és inkább jelentéktelen ügyben adott oklevélkiállítási parancsot, a lényeg az, hogy többségében tanácstagnak kellett lennie annak, akitől ilyen parancsot egyáltalán elfogadott a kancellária. Ez viszont azt jelenti, hogy a bárók — ha nem is lényeges dolgokban — még a tanácsot megkerülve, az uralkodó személyes hatásköréhez tartozó ügyekben is intézkedni tudtak. (Többségében barátaik, ismerőseik, familiárisaik ügyében.) Igaz, itt a köznemesi tanácstagoknak, pontosabban a király köznemesi familiárisainak is megvolt ugyanez a lehetősége. (Itt „familiáris" alatt az úri familiárisnak megfelelő réteget, tehát a király összes szolgálattevőjét, mégpedig mind az udvar alkalmazottát, mind a pedig a várak élén állókat értem, függetlenül attól, hogy mi volt a hivatali címük, nem pedig az „aulae familiaris"-okat, akik csak egy csoportját képezték a király szolgálatában álló személyeknek. A legfontosabb, legbefolyásosabb csoporttá, úgy látszik, hogy a cubiculariusok, kamarások váltak.) Feltűnő viszont, hogy a bíráktól és királyi tanács választott köznemesi ülnökeitől nem fogadott el oklevélkiállítási parancsot a kancellária. A tanulmány vége felé érkezve, teljesen meg lehet válaszolni az e munka elején feltett három kérdést. Az már feljebb világossá vált, hogy 1. a bárók alatt a hivatalban levő és volt bárók mellett a bárófiakat, úrfiakat, természetes és név szerinti bárókat, vagy legpontosabban a mágnásokat is értették. 2. „Hivatalból" csak a tényleges bárói méltóságot betöltő, vagy betöltött ember lehetett a szűkebb tanács tagja, valamint a mágnások közül az, akit a király meghívott. A tágabb, vagy teljes tanácsban, ami az országgyűlés későbbi felső táblájának őse, már valamennyi mágnás jogosult volt megjelenni. Most a harmadik kérdésre is világosabbá vált a felelet: 3. A tanács „praelati et barones" megnevezéséből nem következik az, hogy mások is ne legyenek akár a szűkebb tanácsnak is tagjai. Ez a nem nagybirtokos réteg három csoportra osztható: a király familiárisai, a hivatásos bírák mintegy „ex officio", valamint a Jagelló-kortól a tanács köznemesi ülnökei. A három csoportból igazi befolyást csak az első szerzett. (Megjegyzem, hogy a korszakunkban még egyházi királyi titkárok mint királyi „secretarius et consiliarius-ok" később — világiként — az első csoporthoz számítandók, az általunk tárgyalt időben a főpapokhoz tartoztak.228 Mindebből az is következik, hogy a világi nagybirtokos réteg, amely teljes egészében bejuthatott, a tágabb tanácsba, de a szűkebben is döntő befolyással rendelkezett, mindvégig megőrizte szerepét az ország irányításában, és ebben partnerként az uralkodó is számított rá. Bár e tanulmánynak nem tárgya, hogy az egész kormányzati problematikát 1458-1516 közt részletesen taglalja, annyit röviden mégis jeleznie kell, hogy nagyon leegyszerűsítve korszakunkban három erővel kell számolni. Az első a király, aki mindvégig idegen beleszólás nélkül jogosult volt az ügyek egy részében eljárni, és ebben az udvar, a hivatalok, a Jagelló-korra ugyan lecsökkent, de mégsem jelentéktelen királyi uradalmak, valamint a korszakunkban önálló erőt nem képező szabad királyi és bányavárosok 22

' Hasonló volt a helyzet Angliában. IV. Edward alatt (1461-1483 közt) a tanácsban 25 érsek és püspök és 5 rendfőnök, tehát 30 prelátus, 19 egyéb pap (főként titkárok, hivatalnokok stb.), 34 lord, 28 világi tisztviselő, 13 egyéb személy és 2 „clerk" volt kimutatható. Lander i.m. 309—315 alapján.