Századok – 1988

Folyóiratszemle - Hromov Sz. Sz.–Vilcan M. A.: A gazdasági-társadalmi fejlődés felgyorsulása a Szovjetunióban az átmenet időszakában 1086/V–VI

1086 FOLYÓIRATSZEMLE SZ. SZ. HROMOV. M. A. VILCAN: A GAZDASÁGI-TÁRSADALMI FEJLŐDÉS FELGYORSULÁSA A SZOVJETUNIÓBAN AZ ÁTMENET IDŐSZAKÁBAN A korszak neves kutatói a történetírás legújabb eredményeit tükröző adatokra támaszkodva összegezték a Szovjetunió 1913-1937 közötti fejlődését, de a cikk szemléletmódja nem minden esetben áll összhangban a felvonultatott argumentációval. Elöljáróban a századelő Oroszországát illesztik be a tőkés világgazdaság rendszerébe. Kettős funkciót tulajdonítanak a cári birodalomnak. Perifériális helyzetű, a centrumhoz, Nyugat-Európához képest: kvázi-centrum funkciót tölt be a belső-ázsiai térségben. Rámutatnak, hogy a 9. sz. végi viszonylag gyors iparfejlődési ütem (kapitalizálódás) a 20. sz. első évtizedében megtorpant s ez a periférikus területek modernizációs lehetőségeinek korlátait is érzékelteti. 1900— 1909 között ugyanis nem nőtt pl. a nyersvas termelése Oroszországban. Így az USA egy főre jutó termelése 8 helyett 10-szeresen múlta felül a cári birodalom adatait. (Németországgal összevetve 6, ill. 8-szoros a megfelelő mutató.) A kőolaj kitermelése hatodával csökkent a század első évtizedében. A vastermelést a gazdaság fejlettség mutatójaként is értékelhetjük abban a korszakban. A világ gépgyártásának 3, acéltermelésének 6 százalékát produkálta Oroszország 1913-ban. A kvantitatív viszonyokkal összhangban álltak a technikai színvonal mutatói. A bányászat gépesítettsége Angliában S-ször, az USA-ban 25-ször múlta felül az oroszországit. A szerzők a tendencia okát a cárizmusban vélik fölfedezni, kisebb hangsúlyt helyeznek a centrum- periféria munkamegosztás konzekvenciáira. 1917 után felgyorsultak a gazdasági-társadalmi folyamatok, de nem lineárisan emelkedő tendenciáról volt szó. A polgárháború (és a hadikommunizmus) átmenetileg kimerítette (megbénította) a gazdasági erőforrásokat. 1913-hoz viszonyítva 1921-ben a nagyipar felényit termelt, a vas- és acéltermelés viszont huszadára, az 1870-es évek szintjére esett vissza. Használhatatlan volt a vasúti pályák 80 százaléka, javításra szorult a mozdonyok több mint fele. Az új társadalmi rend megteremtése a gépi nagyipar, a termelőberendezések gyártásának fejlesztését tette elsődleges, alapvető feladattá. A NEP-korszakban - 1920-as évek — a gazdasági élet vérkeringésének megindítása, a helyreállítás következett be, majd kibontakozott a szocialista iparosítás. Lenin-idézetekkel alátámasztva ennek csomópontjait a villmosításban, a fémipar fejlesztésében s a termelékenység növelésében jelölik meg a szerzők. De idézik Dzerzsinszkij 1925 áprilisában tett megállapítását is, miszerint a munkások és parasztok Oroszországa csak a fémek országa lehet. Kezdeti eredmények már az 1920-as évek második felében mutatkoztak, de az áttörés az 1930-as évtizedben, az első ötéves tervek során következet*, be. Utalnak Trockij, Kamenyev, Buharin, általában az ellenzékiek akadékoskodására, amelyet lesöpört a párt vezetése. Idéznek polgári szerzőket, akik elismerik a grandiózus eredményeket, de rámutatnak azok árára, a rentabilitás hiányára. Szerzők érdemben nem polemizálnak, nem térnek ki az értéktörvény „érvényesülésének" kérdésére, az agrárolló arányaira, az extenzív fejlesztés, a feszített ütemű iparosítás, a struktúra átalakításának követelményeire. Utalnak viszont régi tételekre: 15-20 év alatt ment végbe olyan iparosítás, amelyhez Nyugaton több évtized kellett, önerőből, nem a munkások, a gyarmatok kizsákmányolásából teremtették meg a szocialista nagyipart. 1937-re 1913-hoz képest 8-szorosára, 1929-hez viszonyítva 4-szeresére nőtt az ipari termelés a Szovjetunióban. Az 1920-as évek 7 százalékos évi iparfejlődési üteme az 1930-as évtizedben 16% fölé nőtt. Az első két ötéves tervben a fém- és gépipar 12-szeresére növelte termelését. 1913-ban Oroszország a világ ipari termelésének 2,6 százalékát adta, s a volumen tekintetében az 5. helyen állt. 1937-ben 10 százaléknyi a részesedés, s az USA mögött második helyen állt a Szovjetunió. A gazdasági fejlődés, a felgyorsult iparosítás alapvető társadalmi átalakulással járt együtt. 1913-at bázisnak tekintve (100) a munkások és alkalmazottak száma 1925-ben 75, 1928-ban elérte az 1913-as szintet (100). A munkások száma az 1928-as 8,7 millióról 1932-re 18 millióra, 1937-re 21 millióra nőtt. Új helyzetű, új összetételű osztállyá vált. Tömegesen aktivizálódott az 1930-as évek munkaverseny mozgalmaiban. Ezeket és a Sztahanov-mozgalmat is — kissé árnyalatlanul — a termelékenység növekedését tükröző tényezőként értelmezik a szerzők. Ez a mutató az első ötéves tervben évi 8, a másodikban 12 százalékkal emelkedett. A technikai, műszaki aspektusra nem történik utalás a cikkben. A mezőgazdaság helyzetének változásait, fejlődését a szocializmus építés, a gazdaságitársadalmi átalakulás szerves részeként értelmezik a szerzők. A párt és a szovjet állam gazdaságpolitikája alakította az ipar és mezőgazdaság, a falu és a város kapcsolatát, együttműködését, munkamegosztását úgy, hogy