Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Palotás Emil: A császárok szövetségének kudarca (osztrák-magyar-orosz viszony az 1885-87-es balkáni válság időszakában) 811
828 PALOTÁS EMIL Plovdivban és másutt. Burgaszban viszont a helyőrség lázadt fel. Elfojtásához napok kellettek, mivel több kormányhü egység vonakodott a lázadók ellen menni: féltek a közelesen várt orosz okkupációtól. A bulgáriai orosz aspirációk és a miattuk támadt nemzetközi ellentétek 1886 őszén kétségtelenül messzire ható változásokat érleltek. Az újabb — robbanással fenyegető — fejlemények hatására az osztrák-magyar külpolitika szintén változott. A jelenségek szintjén e változást leginkább Kálnoky nyilvános szereplése érzékelteti. A kabinetpolitikában régóta zajló vita új dimenziót nyert a külügyminiszternek a delegációk előtt elmondott, nagy feltűnést kiváltó beszédével. Bármennyire jelentős e megnyilatkozás, mindenképpen túlzás lenne ezzel kapcsolatban az osztrák-magyar politika valóságos fordulatáról beszélni. A fentiekben részletezett belső fejlődésrajz elégséges alap annak belátásához, hogy itt Kálnoky részéről nem addigi irányvonalának valamiféle radikális megváltoztatásáról van szó. A delegációk szokásos évi összejövetelét rendkívüli várakozás előzte meg. Az általános válsághangulatot már a két delegáció vezetőinek a megnyitáskor mondott hagyományos üdvözlő szavai éreztették. Az ülésszak vitáira — a jelentősen megemelt katonai költségvetés ugyancsak sugallta ezt — mindvégig rányomta bélyegét a háborús veszély tudata. A Ballplatzon rendkívüli szorongással néztek az ülésszak elébe.5 6 Amióta csak miniszter volt, Kálnoky a magyarok várható magatartása miatt minden évben aggodalmát nyilvánította a delegációs ülések előtt. Ezúttal a megszokottnál, sőt még az előző évinél is nagyobb volt bizonytalankodása a vita és a szavazás kimenetelét illetően. Külön vizsgálandó, mennyire voltak megalapozottak Kálnoky félelmei általában és 1886-ban különösen. Ismert, hogy nem a delegációk képezték azt a fórumot, ahol a dualista monarchia külpolitikájáról az igazi döntést meghozták. De tény, hogy a külügyminiszter tartósan és alapvetően nem politizálhatott a rendszer egyik alapját képező magyar politikai vezetőréteg akarata ellenében — az utóbbit valamilyen formában számításba kellett vennie. Ez persze különféleképpen történhetett. 1886 novemberében Kálnoky látványosan ismerte el a „magyar" követelések megalapozottságát. A szokásoknak megfelelően a Ballhausplatz ura a költségvetési bizottságban mondta el expozéját. A válság akut problémáira koncentráló beszédet a kiegyenlítettségre való törekvés jegyében szerkesztette meg; az aggasztó tények felemlítése mellett szólt a békés, kompromisszumos megoldás reményéről, kiemelte a Monarchia elszántságát, hogy megvédi veszélyeztetett érdekeit, de éppúgy hangsúlyozta a béke fenntartására irányuló szándékait is. Mindezek ellenére mind ott jelenlévő hallgatóságát, mind a külvilágot az a néhány passzus ragadta meg, amelyekkel — tőle egészen szokatlanul kategorikus kifejezésekkel — Oroszországot figyelmeztette, meddig mehet el Bulgáriával kapcsolatos pretenzióiban. Hivatkozott a Tisza Kálmán által meghirdetett elvekre, a területi expanzió tilalmára és a berlini szerződés 56 Elárulják ezt a miniszter közeli munkatársának, Pasettinek a budapesti ülésekről Bécsbe küldött levelei (nov. 9. és 16.). Nachlass Aehrenthal Karton 3.
