Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Palotás Emil: A császárok szövetségének kudarca (osztrák-magyar-orosz viszony az 1885-87-es balkáni válság időszakában) 811
A CSÁSZÁROK SZÖVETSÉGÉNEK KUDARCA 823 szerb párhuzamot. — Ha Oroszország ugyanúgy gyakorolná befolyását Bulgáriában, mint mi Szerbiában, azt senki se kifogásolhatná. Mi az ország függetlenségét respektáljuk, és belügyeibe nem avatkozunk... (Hogy korábban, éppen Giersszel vitázva, hogyan nyilatkozott egy szerbiai osztrák-magyar intervenció „jogosságáról", arról most szándékkal elfeledkezett.) Mivel Kaulbarsz olyan rendszert akar a bolgárokra erőltetni, amilyent azok nem vállalnak, eljárása jogtalan.3 6 Giers viszontválaszát nem tartották Bécsben kielégitőnek, mivel az a teljes orosz restauráció bulgáriai elősegítését szabta előfeltételül az együttműködés folytatására.37 Az orosz miniszter nem akart, nyilván nem is tudott vállalkozni arra, amit bécsi kollégája igazából várt tőle; nem írhatott alá kötelezvényt arról, hogy Oroszország, feladva korábbi előjogait, immár csupán egyike azon hatalmaknak, amelyek képviselettel bírnak Bulgáriában. Az osztrák-magyar magatartást 1886 őszén nemcsak Berlinben és Péterváron illették bíráló szóval. Elégedetlenek voltak Kálnoky vonalával Londonban is, de itt persze a kritika egészen más előjelű volt. A bécsi és a londoni kabinet közötti érintkezés sajátos metamorfózis eredményeként a válság mélyülésével párhuzamosan szinte formálissá degradálódott. Mindkét oldalon több-kevesebb rendszerességgel emlékeztettek arra, hogy a két állam érdekei találkoznak az oroszellenességben, de ezek a megállapítások tisztán teoretikus értékkel bírtak, hiszen belőlük kézzelfogható következtetéseket egyik kormány sem vont le. Mind Bécs, mind London óvatoskodott, egymással éppen úgy, mint a cárizmussal szemben. Kálnoky elképzeléseiben ez idő tájt Anglia meglehetősen csekély helyet foglalt el. Szerepet játszott ebben az a körülmény, hogy a szigetországbeli kiegyenlített erőviszonyok miatt gyors egymásutániságban cserélődtek a kabinetek, ráadásul ezek figyelmét erősen lekötöttek a megoldatlan belső problémák. Az végül is kedvező volt Bécs eljövendő harcai szempontjából, hogy július óta megint tory kabinet vitte az ügyeket Londonban, az jóval kevésbé, hogy az új Salisbury-kormány torysága ellenére sem mutatott egyelőre különösebb harci elszántságot a balkáni ügyekben. Legfeljebb a látszatot őrizte, és Bécsnek igyekezett azt sugallni, hogy határozott lesz, és szembeszáll a bulgáriai orosz pretenziókkal, de az oroszellenes fellépés kezdeményezését nem merte vállalni. Kálnoky hasonlóan járt el, viszonzásképpen ő is azt tudatta angol kollégájával, hogy kész támogatni a cárizmus ellen irányuló esetleges diplomáciai akciót, csupán előljárni ebben nem hajlandó. A kölcsönös szerénykedés jó sokáig eltartott. Egy kortárs, az angol liberális politikus Dilke találó jellemzését adja a furcsa szituációnak: „Anglia Ausztriára vár, Ausztria pedig Angliára. Bécs azt deklarálja, hogy nagyon szívesen megteszi az első lépést, de Salisburynak őt megelőzve kell megtennie a másodikat."38 Október derekára a belső feszültség újból veszélyesen megnőtt a fejedelemségben. Az orosz komisszár vidéki körútjának következtében a politikai szenvedélyek 36 „Skizze einer Unterredung mit F. Lobanow am 6. Oktober 1886" HHStA PA X K. 86. 37 Giers levele. UO. XV. K. 104. 38 C. L. Smith: The Embassy of Sir William White at Constantinople 1886—1891. Oxford 1957,65.
