Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Palotás Emil: A császárok szövetségének kudarca (osztrák-magyar-orosz viszony az 1885-87-es balkáni válság időszakában) 811
814 PALOTÁS EMIL A későbbi fejleményekben Katkov a maga igazolását látta; a cárizmus szövetségeseinek „árulását" leleplező kampány 1886 szeptembere után kiélezett hangnemben és nagy energiával folytatódott. Az orosz földesúri-tőkés uralkodó rétegen belül maradtak jelentős számban hívei a progermán irányzatnak is, bár hangjuk kétségtelenül gyengén volt hallható. Viszont képviselőik a cári udvarban nem csekély befolyással bírtak. A kulisszák mögötti küzdelmekről sajnálatosan keveset tudunk. Az új helyzet aktivizálta Giers ellenlábasait. Az augusztusi fejlemények nyomán éles belső harc bontakozott ki a cárizmus által követendő irányvonal megszabása körül. Olyan neves exdiplomaták, mint Ignatyev, Szaburov és Tatyiscsev fogtak össze Katkovval a három császár szövetségének felülvizsgálatára, a Gíers-vonal revíziója érdekében. Támadásukat Giersnek sikerült visszavernie, bár ettől helyzete nem vált szilárddá.7 Ugyancsak a miniszterrel elégedetlenek sokszínű táborához kell számítani azokat, akik megmaradtak a hivatalos németbarát kurzus híveinek, de a fennálló szövetség értelmét abban látták, hogy reá támaszkodva helyreállítsák Bulgáriában — akár a legdrasztikusabb eszközökkel — az osztatlan orosz hegemóniát. Ide tartozott és Bismarck előtt az okkupáció lelkes hívének mutatkozott a berlini nagykövet, Pavel Suvalov.8 A kemény vonal követői között kell említenünk azokat, akik az augusztus 21-i összeesküvést aktívan támogatták, az államcsínyt lehetővé tették9 és nem kevésbé azokat, akik a régi tradíció, az ismert „kétlelküség" szellemében folytattak a hivatalosnak feltüntetett irányvonaltól eltérő, azt alkalmanként keresztező külpolitikát: ez utóbbiaknak volt egyik vezéralakja Nyelidov. 1886 őszétől kiéleződött a diplomáciai harc a Bulgária feletti domináló befolyásért. Tétje messze túlnőtt a kis fejedelemség határain. Oroszországban minden irányzat e hegemónia visszaszerzését tűzte ki közvetlen céljául. A nézetek legfeljebb a kivitelezés célszerűségének kérdésében tértek el. A saját erőből történő realizálás, a katonai módszer, valamint a szövetségesek segítségével való kísérletezés elképzelhető módjai között a cár ingadozott, a pétervári kormány bizonytalankodása emiatt folytatódott. Ausztria-Magyarország viszont céltudatos diplomáciai tevékenységét arra irányította, hogy megakadályozza az orosz visszatérési szándék teljes sikerét. A hatalmi versengést élezte, hogy Oroszországnak Bulgária volt utolsó balkáni bázisa. Ami viszont Kálnokyt az orosz hegemónia elleni harcban leginkább fűtötte: az, hogy ha a cárizmus megint szilárdan megvetné lábát Bulgáriában, úgy hamarosan Romániát és Szerbiát is birtokába vonzaná, tehát a Monarchiát teljesen bekerítené, tulajdonképpen spekulatív félelem volt. A bécsi külpolitikát a Battenberg távozását követő első időben a régi módszerek szerint folytatták. Kálnoky hű maradt a korábbi kettősséghez, a császárok szövetsége 7 S. Goriainov: The End of the Alliance of the Emperors. American Historical Review 1919 p. 332; Sz. D. Szkazkin: Konyec avsztro-russzko-germanszkovo szojuza. Moszkva 19742, 124—125. 8 GP Bd. V., Nr. 979. 9 Ld. Avantyuri russzkovo carizma v Bolgarii. Szbornyik dokumentov. Moszkva 1935, No 11—14.
