Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Varga János: Amnesztia januárban (Táncsics és az 1861. évi közbocsánat) 767
796 VARGA JÁNOS lekménye viszont egyáltalán nem; de megfontolandó, hogy nem lenne-e politikai okokból célszerű a felségárulás miatt reá mért börtönbüntetést külön kegyelem formájában rendőri felügyeletre módosítani. És végül Apponyié, amely kategorikusan azt tartalmazta, hogy Táncsics rabságának időtartama pusztán az amnesztiáit közcsendháborításért kiszabott részbüntetés arányában szállítandó le. Amint az várható volt, a Kancellárián az országbíró álláspontja győzedelmeskedett. Vay február 9-én tájékoztatta őt, hogy „tökéletesen" osztja „bölcs nézeteit". Egyidejűleg utasította a pesti főtörvényszéket, hogy a budai bíróságtól kérje fel a periratokat, azok alapján azt a kérdést, hogy „a legfelsőbb bűnbocsánat Stancsics Mihályra alkalmazható-e? tárgyalás alá vegye", és ennek eredményéről tegyen jelentést. Vay rendeletének szövege azonban nem hagyott kétséget arról, hogy milyen állásfoglalást vár a főtörvényszéktől. Hiszen a tárgyalás elrendelésének mintegy indoklásaképpen eleve megállapította, hogy Táncsics „az elítélésének alapjául szolgáló röpirataiban ... nemcsak az Oktober 20a előtt fennállott kormány rendszer megváltoztatását, de kétségtelenül a Pragmatica Sanctionak forradalom útjáni felforgatását vette czélba", ilyen bűncselekményre pedig az uralkodó nem adott kegyelmet. Sőt, a főtörvényszék befolyásolásának szándékával, még egy eddig fel nem merült szempontot is érintett — mintegy mellékesen — Vay leirata: az inkriminált röpiratokról valójában „még az sem bizonyult ki, váljon 1859-i Január l-ő napja után készültek-e". Vagyis közvetve a főtörvényszék tudtára akarta adni a Kancellária: tulajdonképpen az is kérdésessé tehető, hogy Táncsicsnak közcsendháborítási cselekményére érvényesíthető-e az amnesztia.34 Mindez azt jelentette, hogy a Kancellária, mint politikai szerv, kimondatlanul is vétót emelt az igazságszolgáltató szerveknek — az alapul szolgáló rendelettel összhangban kétségtelenül nem álló — döntésével, illetőleg véleményével szemben. A megalázásnak is tekinthető kancelláriai leirat a pesti főtörvényszéket nehéz és kényelmetlen helyzetbe hozta. Feltehetően azért halogatták csaknem másíél hónapig Eötvösék az ügy érdemi intézését, mert fejtörést okozott nekik, hogy miképpen tegyenek Vayék kívánságának önmaguk tekintélye minél kisebb csorbulásával eleget. Március 26-i ülésén azután a főtörvényszék meghozta döntését, és megfogalmazta a Kancelláriának szánt jelentését.3 5 Az előterjesztésben a főtörvényszék kénytelen volt elismerni, hogy Táncsics „Előszó és tartalom" valamint „Forradalmi katekizmus" című iratai a főtörvényszék 1860. október 16-i ítéletének szövege szerint is „Magyarországnak az austriai birodalom államegységi kapcsolatátóli elszakítására, s illetőleg a kormányformának erőszakos megváltoztatására való buzdítást világosan és tisztán tartalmaznak". Következésképpen, mivel Táncsics „bűnös cselekvőségének czélzata az ellene hozott 34 Vay vonatkozó levelének és leiratának fogalmazványa uo. 35 A főtörvényszék Eötvös elnökletével ülésezett. A tárgyaláson jelen volt Bovánkovics főállamügyész, a szavazásban pedig — amelynek során megszerkesztett formájában egyhangúlag fogadták el a döntést — Koller főtanácsos. Huszár, Vitái, Hersich, Oeffner, Gedeon, Monaszterly és Csacskó tanácsosok vettek részt.
