Századok – 1987

TANULMÁNYOK - Varga János: Amnesztia januárban (Táncsics és az 1861. évi közbocsánat) 767

TÁNCSICS ÉS AZ 1861-ES AMNESZTIA 793 utóbb, és bizonyosan az Országgyűlésen3 1 emeltetni fognak". „És ha — fejtegette tovább — tekintetbe vétetik azon férfiak csekély száma, akik eléggé bátrak azt kárhoztatni nyíltan, amit kárhoztatnak szívökben — ha más részről mérlegbe vetjük azon emberek nagy számát, akik számításból vagy könnyelműségből, de mindenben csak népszerűséget keresnek, vagy kik a veszélyest veszélyesnek gyengeségből bélyegezni nem merik: igen tartok attól, hogy a Táncsics melletti felszóllalás általános leend, mihelyt azt valaki kezdeményezendi." Ráadásul ez „oly egyén mellett fog történni, aki már 1847-ik évben hütlenségi perbe volt fogva — aki továbbá az 1849-ki forradalombani részvét miatt halálra volt ítélve — s aki mind ezek után felségárulási bűntettbe ismét keveredett, aki tehát az általa eddig követett iránytól alig térend el, mert Ő önvallomásában a forradalmat jogosnak és üdvösnek, eddigi eljárását pedig erénynek tartja". Igaz—jegyzi meg Kossalkó — „szónoki tehetsége nem lévén, ezzel ugyan nem árthat, de a Sajtó azon eszköz, amelyet mások és saját veszélyére használhat". Mindezeket mérlegelve, Kossalkó arra a következtetésre jutott, hogy „tanácsos­nak látszanék egy részről minden epés felszóllalásnak elejét venni, más részről pedig Táncsicsot minden eshetőségre ártalmatlanná tenni". Ennek kivitelezési módjaként veti fel és ajánlja az országbírónak mérlegelésre ötletét: „nem lehetne e Táncsics részére azon tekintetből, hogy egyik szemére egészen megvakult, a másik pedig veszélyben forog, a legfelsőbb megkegyelmezést aképp eszközölni, hogy Táncsics Mihály valamely, a magas Kormány által kijelelendő biztos helyen bizonytalan ideig tartózkodjék, oly felvigyázás alatt, hogy alkalma ne lehessen a sajtót használhatni". Javaslata célszerűségét még azzal a két indokkal is megtámogatni igyekezett a főtanácsos, hogy egyrészt — bár Táncsicsnak felesége és két gyermeke van, de — „ezen család oly takarékossághoz van szokva, miként még azon esetre is, ha Táncsicsot családjával együtt tartási költséggel ellátni kellene, ezen kölcség csak kevésre rúgna," másrészt ennek az „internálás"-nak úgyis „csak a kedélyek lecsillapultáig" kellene tartania. Kossalkó már átadta fenti szakvéleményét Apponyinak, amikor rájött: „tüzetesen" nem taglalta, csupán érintette azt a kérdést, hogy nem kellene-e Táncsics büntetését leszállítani akkor, ha végül is nem sorolják őt a megkegyelmezettek közé. Ezért pótlólagos nyilatkozattal egészítette ki véleményét: a legfelsőbb kézirat eleve magában foglalja a fenti kérdés megoldását. Tudniillik: ha az amnesztiát nem találják Táncsicsra alkalmazhatónak, akkor a Legfelsőbb Bíróságnál igenis eszközölni kell büntetésének mérséklését, „mivel ő a közcsendháborítási bűntettre nézve megkegyel­mezés alá esik", és így büntetése „csak a felségárulási bűntett tekintetében" határozandó meg.3 2 31 Az országgyűlést az uralkodó elhatározásából 1861. április 2-ára egybehívó körrendelet éppen január 21-én kelt. — Egyébként nem csalt Kossalkó előérzete: az országgyűlésen valóban szóba hozták Táncsics „törvénytelennek" bélyegzett fogvatartását is. (Vö. Szabad i. m. 486—487.) 32 Vay megkeresése és Kossalkó szakvéleményei: MOL, Országbírói Hivatal Elnöki iratai (O 125), 1861:177.

Next

/
Oldalképek
Tartalom