Századok – 1987
TÖRTÉNETI IRODALOM - Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitaten Wieselburg; Ödenburg und Eisenburg (Ism.: Solymosi László) 733
734 TÖRTÉNETI IRODALOM konfrontáció súlyos éveiben még arra sem volt módja, hogy a magyarországi és szlovákiai levéltárakban személyesen kutathasson. Mégis módszeres munkával megalapozta a forráskiadványt, kialakította a források közlésmódját, a kiadvány szerkezetét, meghatározta, hogy mekkora terület forrásai kerülnek az okmánytárba, s 1955-ben az első kötettel útjára indította a sorozatot. A munkát 1956-ban Irmtraut Lindeck-Pozza vette át, aki már az első kötet elkészítésében is részt vett; a mutató és a glosszárium összeállításában segédkezett. Azóta egyre javuló kutatási feltételek mellett három kötetet jelentetett meg. A sorozat második kötete esetében még előmunkálatokra támaszkodhatott, a harmadik és a most megjelent negyedik kötetben viszont már csak saját kutatásaira, teherbírására és szorgalmára számíthatott. Az Urkundenbuch des Burgenlandes a III. kötettől Irmtraut Lindeck-Pozza egyszemélyes vállalkozásává vált. Hans Wagner mellett döntően neki köszönhető, hogy a forráskiadvány harminc év alatt megjelent négy kötete a 808-tól 1342-ig terjedő korszakból közel 2200 forrásszöveget tett hozzáférhetővé. A kiadvány területi illetékességének megállapításakor H. Wagner szerencsére túllépte a burgenlandi határokat. Mivel Burgenland területe az egykori Moson, Sopron és Vas megyék nyugati határsávjából alakult ki, a három közigazgatási egység forrásait vette fel az okmánytárba, kivéve Vas megye kis részét, a Rábától, Vasvártól és Győrvártól keletre eső területét. Sajnos, Vas megye esetében nem a közigazgatási szempontok döntöttek. I. Lindeck-Pozza a további kötetekben lényegében ezekhez a határokhoz tartotta magát. Kivételt csak olyan személyek esetében tett, akik a terület szempontjából különös jelentőséggel bírtak. így a Kőszegiek és az Osl-nemzetségbeliek esetében átlépte a határokat, kiemelkedő tetteikre, birtokviszonyaikra is tekintettel volt, s az ezekről szóló forrásokat területi vonatkozásuktól függetlenül felvette az okmánytárba. Megfontolásra ajánlom a kutatás kiterjesztését Vas megye hiányzó részére is. A visszamenőleges kiegészítés megérné a nem csekély fáradozást, hiszen megvalósulása esetén a forráskiadvány három nyugat-magyarországi közigazgatási egység, az egykori Moson, Sopron és Vas megyék okmánytára lehetne. Jó lenne, ha a győri egyházmegye egészére, tehát a Nyugat-Magyarországon levő esperességekre is vonatkozó néhány általános tartalmú forrás, mint például a plébániák jövedelmének a plébánosok és a győri kanonokok közötti megosztásáról és az esperesek bevételeiről tájékoztató 1255. évi oklevél (Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. VII. Pest, 1869. 387-388.) szintén helyet kapna a kiadványban. A forrásközlés módja többféle lehet. Kumorovitz L. Bernát szerint (Századok 92/1958, 819) „a legtökéletesebb oklevelesforrás: az eredeti és csak után következik: fotokópiája; teljes szövegének (kritikai) kiadása; a minden adatát felölelő és saját szövegéből és saját nyelvén kivonatolt regesztája; ilyen tartalmú, de nemzeti nyelven megfogalmazott kivonata; és végül — tartalma fontos részének kiemelésével, másoknak pedig elhagyásával szerkesztett (egynyelvű vagy bilingvis, kötött vagy szabad fogalmazású stb.) regesztája. A regesztaforma megválasztása pedig megegyezés (conventio) dolga s a szerkesztőnek, illetve az összeállítónak és akiadónak a joga, kiknek viszont a mindenkori tudományos szükséglethez és kiadási lehetőségekhez kell igazodniuk". H. Wagner a Monumenta Germaniae Historica közlésmódját tekintette mintának, s nem tekintve a ritka kivételeket, az oklevelek teljes szövegét tette közzé. I. Lindeck-Pozza a III. kötettől változtatott ezen a közlésmódon. A források egyre növekvő száma és eltérő értéke (főleg az igen sok átíró oklevél) miatt választania kellett, mit közöl teljes szöveggel és mit nem. Úgy döntött, hogy a Burgenlandra vonatkozó forrásokat - függetlenül attól, hogy megjelentek-e vagy sem -, továbbá a különleges jelentőségű adatokat tartalmazó kiadatlan átíró okleveleket teljes szöveggel publikálja, míg a többi forrásról részletes regesztát ad. A német nyelven fogalmazott regeszták az oklevél valamennyi tulajdonnevét és egyéb adatát tartalmazzák, sőt a datálást, a határleírást és minden értékes adatát latin nyelven hozzák. Az ünnepélyes királyi privilégiumok méltóságsorából viszont csak a területen működő személyek (győri püspök, megyésispánok) nevét közlik. A bilingvis regeszták vitathatatlan előnye, hogy a kiadás nyelvével egyezően németül, vagyis a Kárpát-medence többi nyelvénél nemzetközileg ismertebb nyelven íródtak. Mindezek előrebocsátása után vegyük kézbe a legutóbb megjelent IV. kötetet. A kiadvány 1328 elejétől 1342 végéig terjedően 560 forrásszöveget tartalmaz, ehhez a fő részhez függelékként csatlakozó Pótlások pedig 1284-től 1318-ig további hatot. A megadott - a címlapról leírt - évszámok két helyen pontatlanok. Az egyre bővülő kutatások során előkerült és a korábbi kötetekből kimaradt oklevelek szövegét közlő Pótlásokban 1338. évi forrás is található (Nr. 393/a). Nyilván az előrehaladt nyomdai munkák során bukkant elő ez az oklevél, s már nem kerülhetett az időrendnek megfelelő helyre, a kötet fő részébe. Ugyanakkor a fő rész az 1328. évnél 1279. évi oklevél szövegét közli (Nr.
