Századok – 1987

BESZÁMOLÓ - "Buda; 1686." (J. Ujvári Zsuzsanna) 705

716 BESZÁMOLÓ tartotta a legfontosabb tényezőnek, és ebben nem is tévedett. Az ostrom tanulságai szervesen beépültek és továbbfejlesztették a hadtudomány elméletét. Olga Zirojevic (Jugoszlávia) az ellenfél oldaláról mutatta be a Duna és a Dráva menti vízi és szárazföldi utakat; jó állapotuk, állandó, gondos karbantartásuk nagyban segítette a Török Birodalom hadseregének felvonulását és ellátását. Othmar Pickl (Ausztria) hozzászólásában Perjés Géza stratégiai és logisztikai előadásához kapcsolódott; a második legfontosabb hadműveleti vonalon, a Dráva mentén mozgó hadtest hadianyaggal és élelmiszerrel való ellátása, e terület visszafoglalása, ill. megtartása a Dráva nehezebben hajózható volta miatt igen nagy erőfeszítéseket követelt. A Szent Liga létrejöttének körülményeiről és a résztvevőkről Peter Broucek (Ausztria) tartott előadást „Ausztria, a Szent Liga vezető hatalma, a török háborúban" címmel. A nyugati front biztosítása után a német fejedelemségek sorra jelentették be részvételüket a Szent Ligában. A birodalmi rendek bizonyos számú katonaságot szereltek föl, melynek a császári csapatokhoz kellett csatlakoznia. Alsó-Ausztriában és Stájerországban kb. minden tíz-tíz parasztnak kellett egy katonát állítania. 1686 tavaszán az egyesült sereg két hadtestben vonult a Duna két partján. Az 1684. évi sikertelen ostromon tanulva, a hadbavonulást korábbra tették, és a jobb ellátás, valamint a két hadsereg koordinált hadmozdulatai következtében a régóta várt siker nem maradt el. Kari Othmar von Aretin (NSZK) „A Német-Római Birodalom és a Szent Liga háborúja" c. előadásában arról beszélt, hogy a Birodalom történetében milyen meghatározó szerep jutott a török előretörésének, ill. az ellene folytatott küzdelemnek; hatása mind a belső viszonyok alakulásában, mind a reformáció győzelmében kifejezésre jutott. Az előadó a birodalom történetét, a hadi cselekmények tekintetében, négy részre osztotta. Az 1521 — 1566 közötti szakaszt Szulejmán személyisége határozta meg. 1566 és 1606 között a birodalmat a török-fenyegetettség érzete hatotta át, ez különösen a tizenötéves háború (1593-1606) éveire volt igaz. A harmadik periódusban - 1662-1718 — jelentősen megváltozott az osztrák—török viszony az előbbi javára, míg a negyedik szakasznak nevezett 18. század vége már csak egy gyenge „utóhang" volt a két nagy birodalom több évszázados küzdelmében. Aretin különösen két kérdést vont vizsgálat alá: a császár és a német birodalmi hercegek egymásrautaltságát, amely az uralkodó elhibázott valláspolitikája ellenére is valóságos tényeken alapult — a császár befolyása a birodalomban a kis hercegeken nyugodott; XIV. Lajos és I. Lipót hatalmi versengését, mellyel Európát megosztották. A győztes végül is a kemény kézzel, valóságosan is kormányzó I. Lipót lett: XIV. Lajos 1697-ben, a ryswijki békében kénytelen volt a Német-Római Birodalomnak visszaadni a korábban megszállt Lotharingiát. Zygmunt Abrahamowicz (Lengyelország) „Lengyelország háborúi a Török birodalom ellen, 1683—1699" c. előadásában a Sobieski János király uralma alatti Lengyelország aktív külpolitikai erőfeszítéseit elemezte. Az ország ekkor még tartotta régi nagyhatalmi pozícióját, de az uralkodó halála után, elerőtlenedvén, hosszú időre eltűnt Európa politikai térképéről. A lengyel uralkodóra az egész keresztény világ felfigyelt, amikor Kahlenbergnél (1683. szeptember 12.) döntő csapást mért a törökre. A győzelmet győzelemre halmozó király szemei előtt már Konstantinápoly visszavívása lebegett. E célból megpróbálta