Századok – 1987
BESZÁMOLÓ - "Buda; 1686." (J. Ujvári Zsuzsanna) 705
BESZÁMOLÓ 711 Magyarország joggal sérelmezte, hogy „miközben az oszmán hadak évről évre nagy darabokat törtek le az ország testéről, s a török hadjáratok és portyázások a Királyság egészét pusztasággá teszik, az ide küldött császári zsoldoscsapatok fő feladata, hogy a protestáns országban az ellenreformációt tűzzel-vassal diadalra juttassák." Az 1620-as években II. Ferdinánd császár mind Csehországban, mind az osztrák tartományokban megtörte a nemesség ellenállását és az ellenzékinek nevezett protestantizmust; ettől kezdve a birodalom két élesen elkülönülő részre szakadt: a Lajtán innen és a Lajtán túl két külön világ élt egy dinasztia uralma alatt. A Lipót-féle abszolutizmus bevezetése, a magyar alkotmány felfüggesztése, a vallásüldözések és törvénysértések, valamint a törökkel megkötött és bármilyen áron fenntartott béke az ország számára a megmaradás egyetlen útját hagyta: egy erdélyi mintára megszervezett, a töröknek adózó hűbéres nemzeti fejedelemség létrehozását. S ha a török Bécs alatt győz — a vállalkozás úgy indult, és egész Európa az oszmán verhetetlenségének nimbuszában élt még —, valóban csak ez lett volna Magyarország fennmaradásának egyetlen módja. Benczédi László a történettudomány kandidátusa, a Tört. Tud. Int. Tudományos főmunkatársa, „Thököly Imre és a felső-magyarországi fejedelemség" c. referátumában a Királyi Magyarországból kiszakadt, immáron új országrész létrejöttét vizsgálta: mi az oka annak, hogy a magyarországi nemesség nagy része Thököly Imre vezetésével a török oldalán állott, amikor pedig az „ősi ellenség" kiűzésének régóta várt ideje elérkezett; milyen megfontolások húzódtak meg a magyarországi törökös politika hátterében? Az előadó először a kuruc fejedelem portréját rajzolta meg: Thökölyről gyorsan kiderült, hogy személyében nem mindennapi tehetség tűnt fel a Habsburg-ellenes táborban; mind hadvezérként és a hadinéppel bánni tudó mesterként, mind gazdasági irányítóként, mind pedig államszervezőként „ellenállhatatlanul tudott utat törni magának". Benczédi László különösen kiemelte azt az alig ismert tényt, hogy kezdetben még a Porta magyarországi hatalmasságai is ellenséges szemmel nézték a kurucok huszonhárom éves 1 fővezérét. Az 1664. évi vasvári béke után a magyar közvélemény levonta a tanulságot: a török olyan hatalmas, hogy még „szerencsétien pillanatában is a győzelmes fél szokott utána járni" (Thököly). És ehhez a már nem is „Imperium Ottomanicum"-ban, hanem egyenesen „Universum Ottomanicum"-ban való gondolkodáshoz járult a félelem érzete, egyrészt a balkáni népek sorsára jutástól, másrészt a „cseh lábra állítástól'". A magyar uralkodó osztály egyfajta szorítóprésben érezte magát, s ismerve az erdélyi zavartalanabb életet — ez már a „Pax Ottomanica"-ban történő gondolkodás -, úgy látta, hogy érdemesebb a Porta, mint saját uralkodója felé orientálódni. Thököly és a felső-magyarországi fejedelemség sorsa végül is az összeurópai dimenzióban dőlt el. A kahlenbergi győzelem (1683. szeptember 12.) egyszene és hirtelen söpörte el az 1683 előtti történelmi helyzetet, s attól kezdve már a császári sereg győzelmei óvták meg Magyarországot a balkáni népek sorsára jutásától. Thököly tévedéséért két évtizedig vezekelt száműzetésben, de mindazonáltal lépéseivel, az 1664 után tűrhetetlennek érzett status quo felrobbantásával ő is hozzájárult a sorsfordulat létrejöttéhez. Péter Katalin a történettudomány kandidátusa, az MTA Tört. Tud. Int. tudományos főmunkatársa, „Az erdélyi fejedelemség a felszabadító háborúk idején" c. refe-
