Századok – 1987
BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története harmadik kötetéről (J. Ujváry Zsuzsanna) 687
700 BESZÁMOLÓ alatt". (1615. о.) A szerző megjegyzi ennek nyilvánvaló irrealitását, mégis a mondás, megfelelő magyarázat nélkül, egy kicsit félrevezethető lehet a mai olvasó számára. A hozzászólások sorát Pimát Antalnak a művelődéstörténeti fejezetekről tartottelőadása zárta. Pimát, különösen a Péter Katalin, de a Makkai László által írt fejezeteknél is, hiányolta a megfelelő alapozást. A két fejezet - véleménye szerint — nem épül egymásra, és tárgyi tévedésekre is hivatkozott. Péter Katalin a bevezető fejezet legelején a kort a következőképpen közelíti meg: „A reneszánsz 16. századi periódusát a különböző társadalmi rétegek gondolkodás- és életmódbeli közelítése jellemzi." (477. o.) Ezt az állítást Pimát erősen megkérdőjelezte. Szerinte mind Európában, mind Magyarországon ennek éppen az ellenkezője játszódott le: az egyes régiók közötti gazdasági, társadalmi különbségek inkább nőttek; élesedett az egyes nemzeti kultúrák elhatárolódása; növekedett az egyes rétegek kulturális különbsége. A 16. század éppen nem a kiegyenlítődés, hanem a gyilkos vallásháborúk felé sodródott. Nem lehetséges általánosságban beszélnünk az európai reformációról sem, mert mind a magyar, mind a szomszédos régió különbözik a nyugat-európaitól és egymástól is. Magyarországon az egész polgárság és nemesség protestánssá lesz, s mégis — Erdély kivételével — egész Közép-Kelet-Európában a katolicizmus marad meg államvallásnak. Persze azért bizonyos fokú tolerancia van. Fischer Andrást, aki 1527-ben jelenik meg Lőcsén az ország első anabaptista prédikátoraként, a kötet meg sem említi. Pedig jelentősége nem csekély. Fischer érti a módját, hogyan alkalmazkodjék a közép-kelet-európai viszonyokhoz. A Schwertler-féle anabaptizmust hirdetve nem a parasztokhoz, hanem a magisztrátushoz fordul - előkelő lőcsei polgárok a patrónusai. Az előadó azt is megkérdőjelezi, hogy a magyarországi reformáció különlegessége annak kizárólagos teológiai vitáiban rejlik. A Confessio Pentapolitania körül is érez a hozzászóló hiányokat — az csak éppen meg van említve a kötetben. Miksa császár és magyar király tudatosan nevez ki protestáns felsőmagyarországi főkapitányokat, Schwendi Lázárt, Rueber Jánost - tehát Habsburg részről nemcsak hallgatólagosan tűrik el a lutheranizmust, hanem hagyják, hogy az uralkodót képviselő főkapitányok nyíltan támogassák a protestánsokat. Petrovics Péter alakja kevéssé van kiemelve a fejezetben, pedig ő támogatja Kálmáncsehi Sánta Mártont, s ahová ő eljut — Debrecentől Kolozsvárig, Temestől Munkácsig —, ott még ma is a protestánsok vannak többségben. Petrovics hívja be Francesco Stancarot is, akitől a magasabb iskolák megszervezésének gondolata származik. Ha Brassóban — Hontems szervezi meg - és Nagyszebenben már van a szászoknak, akkor Kolozsvárott is kell egy magasabb iskola a magyar nemzetnek. Úgy tűnik, hogy már Petrovics korában is Erdély volt a tolerancia hazája. A protestáns Erdélyben a protestáns rendek a katolikus Báthori Istvánt jelölik fejedelemnek, mivel ekkor a katolikus felekezet a leggyengébb, s így neki van a legkevesebb esélye a protestánsok elnyomására. A Habsburgok jelöltjénél, az unitárius Bekes Gáspárnál ugyanez a helyzet. Közép-Kelet-Európában több vallásfelekezet él egymás mellett, s mivel a politikai pártok nem vallási alapon szerveződnek, ezért „engedhetik meg" maguknak, hogy toleránsak legyenek. Tehát itt egy olyan tolerancia-övezet jött létre, ahol másképpen alakult a reformáció, mint nyugatabbra. Ezért
