Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Ránki György: A hadigazdaság kérdései a második világháborúban 49
66 RÁNKI GYÖRGY olyan anyagokat, olyan mutatókat publikált, melyek az 1941-es évet tekintik kiinduló pontnak. Ehhez képest — adataik szerint — 1942-ben 19, 1943 7, 1944-ben 2%-kal növekedett a termelékenység.5 0 Feltételezhető azonban, hogy az 1941-es szint alatta maradt a háború előtti termelékenységnek. Ezek az adatok tehát nem adnak több felvilágosítást; csupán azt mutatják, hogy a szovjet gazdaság fokozatosan kilábalt az 1941-ben elszenvedett súlyos veszteségekből. Megbízhatóbb és pontosabb az az adat, amely a fegyverkezési iparágak termelékenységének 1942—1944 közötti növekedését 40%-ra becsüli. Jobb szakképzettség, megfelelőbb szervezet, javuló nyersanyagellátás, a tömegtermelési folyamatok bevezetése és az életkörülmények javulása mind hozzájárulhatott a termelékenység növekedéséhez. A termelékenység növekedésére vonatkozó ismertebb adatok elsősorban a repülőgépiparból származnak. Például egy PE 2-es repülőgép előállításához 1941-ben 25 300 munkaóra, 1943 13 200 munkaóra volt szükséges. 1941-ben még 8000 munkaóra kellett egy T 34-es tank előállításához, 1943-ban már ugyanezt a tankot 3700 óra alatt állították elő, ami a termelékenység megkétszereződésére utal.3 1 Voznyeszenszkij „A Szovjetunió gazdasága a II. világháború alatt" című ismert könyvében számos más példát is felhoz a termelékenység ugrásszerű növekedésére vonatkozóan, mint pl. az IL-4-es repülőgépek, a KV tankok esetében, de szinte a hadianyagtermelés minden más területére is, a tüzérségtől a géppuskákig, a kézifegyverektől a lőszerekig.52 Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az orosz gazdaság képes volt arra, hogy valamennyi erőforrását sikeresen mozgósítsa a háború érdekében. Mivel az egész gazdaság szervezése a tervutasításos rendszeren alapult — még akkor is, ha a tervutasítás számos vonatkozása vagy elhibázott volt, vagy ténylegesen megmaradt az utasítás szintjén5 3 —, a komoly háborús igyekezetet sikerült megfelelő szervezeti formákkal alátámasztani és maximálisan mozgósítani a Szovjetunió hatalmas természetes erőforrásait. Mindezt annak ellenére sikerült elérni, hogy mint jeleztük, az ipari kapacitás lényegesen kisebb volt, mint a háború előtt, és a nemzeti jövedelem sem érte el a háború előtti szintet. Kétségtelen tény viszont, hogy szinte valamennyi termelési index 1942-től emelkedni kezdett, de számos iparág csupán a háború befejezését követően érte el a háború előtti szintet. Igaz, ezt a kérdést más összefüggésben is érinthetjük. Ha csak azt a területet vizsgáljuk, mely állandóan a szovjet hadsereg birtokában volt, tehát átmenetileg sem került német megszállás alá, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a gazdaság valamennyi mutatója rendszeresen emelkedett. Az Uraiban 34%-kal több munkást foglalkoztattak, mint 1940-ben, Nyugat-Szibériában 22, Közép-Ázsiában 15%-kal növekedett az iparban foglalkoztatott munkások létszáma. Számos más gyár mellett pl. utalhatunk az újonnan alapított állami repülőgépgyárra, mely négy év alatt 97 000 ún. Klirov-féle 50 Ja. Csadajev: Ékonomika SzSzSzR v periode Velikoj Otecsesztvennoj Vojni. Moszkva, 1961. 114—119. 51 A. N. Lagovszkij: Sztrategija i ékonomika. Moszkva, 1962. 25. 52 N. Voznyeszenszkij: The Economy of the USSR during World War II. Washington. 1948. (Magyarul is megjelent.) " E. Zaleski: Stalinist Planning for Economic Growth. Chapel Hill, 1980.
