Századok – 1987

KÖZLEMÉNYEK - Stromer; Wolfgang von: Zsigmond császár Velence elleni kontinentális zárlata és a nemzetközi kereskedelmi utak áthelyeződése (1412-1413;1418-1433) 638

ZSIGMOND CSÁSZÁR ÉS VELENCE 645 betétjeiket is Priolli kezelte.2

4

E gondolatot tehát a bosszú és az elszenvedett üzleti veszteségek miatti kétségbeesés szülte. A császár és kivált gazdasági tanácsadói számára nem az volt a cél, hogy a németek velencei üzlettársainak ártsanak, hiszen velük hagyományos kapcsolatban álltak, érdekközösség, sőt személyes barátság fűzte őket össze. Inkább a serenissima és politikájának irányítói ellen léptek fel, a Terrafermáért, Dalmáciáért és az Adria feletti uralomért, gazdaságpolitikai tekintetben pedig Velence adriai és levantei monopóliumának megtöréséért. Ezért kísérelte meg Zsigmond - bár váltakozó sikerrel — Velence ellenes politikai, katonai és gazdaságpolitikai intézkedéseinek támogatására megnyerni Európa és a Közel-Kelet csaknem valamennyi államát és hatalmát. Döntő segítséget nyújtottak ebben a kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező délnémet kereskedőházak, amelyek szóval és tettel egyaránt támogatták a császárt. Főként a diplomáciai megbízatásokban jeleskedtek, közben persze saját érdekeiket is szem előtt tartották, üzleti kapcsolatokat építettek ki, és lehetőség szerint kiváltságokra tettek szert. Szövetségeseket ott talált a császár, és ott tudta őket megtartani, ahol céljai azok érdekeivel megegyeztek; ilyen találkozási pont volt például az egyházi reform, illetve az egyház újraegyesítése, az esetleges szembenállás Lengyelországgal, az Oszmán Birodalommal, vagy éppen Velencével, [gy szilárdan támaszkodhatott a német lovagrendre, Erik dán és svéd királyra, Kara Julukra - a „Fehér Ürü" Ak-kojunlu urára - valamint bizonyos mértékig Aragóniára. Tervei szempontjából Milánó, Savoya és németalföldi tartományaival Burgundia volt fontos, bár az említettek felettébb önző politikát folytattak, így csak néha lehetett őket Velence ellen hangolni. Zsigmond ugyan Rettenthetetlen Jánost egykor lekötelezte, mivel a nikápolyi vereség után ő tette lehetővé, hogy Dino Rapondi és bankkonzorciuma előlegezze János 100 000 dukátos váltságdíjának kifizetését, ellenszolgáltatásul átengedve Rapondiéknak a torinói béke szerint őt illető 7000 dukátot. Ennek fizetését azonban Velence 1403-tól megtagadta, Rettenthetetlen János viszont ragaszkodott a pénzéhez, és még 1410-ben sem elégedett meg a felajánlott 40 000 dukáttal, kapcsolatuk ezért a herceg haláláig feszült maradt. Jó Fülöp ellenben már kiegyezett 17 000 dukát fejében, de elpártolt Zsigmondtól, mert így Luxemburgot szerezhette meg zsákmányként. Zsigmond gazdaságpolitikai terveiben számolhatott Genovával, a város és fekete-tengeri telepei, továbbá Pera, Raguza és a Rhône torkolatvidékének kikötői támaszpontként szolgálhattak. Vitold litván nagyfejedelem a Keleti-tengertől a Fekete-tengerig teijedő országával Lengyelországra volt féltékeny, így Zsigmond lehetséges szövetségeseinek egyike volt. Az Oszmán Birodalom fenyegetése Kis-Ázsia és a Balkán uralkodóit tehette hasonló módon szövetségesekké, Velence sóvárogva nézett kereskedelmi javait vonzó zsákmányként lehetett nekik felajánlani.26 2,V. Lamansky: Secrets d'Etat de Venise. St. Petersbourg 1884. 1-7. ill. források I-VI. В. Giustinian főkönyve 28. 30. fol. Libro nuovo real, Donaldo Soranzostól, fol. l/v.3r. 17-18., 27-53., 53v-54r., 62r. (Andrea Priolli 1427, majd J. Priolli etZan Ursini, fol. 137/v. 143. 2 5Ilyen érdekkapcsolatokra és barátságokra hoz példát G. Frhr. Kress von Kressenstein: Beiträge zur Nürnberger Handelsgeschichte aus den Jahren 1370-1430. MVGN 2/1880. 187-194.P. Braunstein: Relations d'affaires entre Nurembergois et Vénitiens à la fin du XIVe siècle. Mélanges d'Archéologie et d'Histoire publiés par l'École Française de Rome 76/1964. 227-269. IV. Károly 1363. máj. 30-án Prágában grófi címet adományozott Johannes Amatinak és fiainak, a nürnbergi kereskedőházak bizalmas üzletfeleinek. Germanisches Nationalmuseum Levéltára, Nürnberg. Zsigmond Tomaso Mocenigonak köszönte meg, hogy megmenekült 1396-ban a nikápolyi vereség után. H. Kretschmayr: Venedig ... II. 276., 617. és a következő oldal. Delaville de Roulx: mint a 17. jegyzet, 41. és a következő oldal, illetve 327-334. pièces justificatives 36. 68-75. 260. Schiff: König Sigmunds italienische Politik. 14-17., 60., 67-81., 88., 101., 114., 119. K. A. Fink: König Sigmund und Aragon. Die Bündnisverhandlungen vor der Romfahrt. Deutsches Archiv