Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Solymosi László: Egyházi és világi (földesúri) mortuarium a 11-14. századi Magyarországon 547
556 SOLYMOSI LÁSZLÓ asszonyok szoktak vinni a sírhoz, illetve a halotti vigília, vagyis a halotti vecsernye vagy zsolozsma szertartásakor.3 3 Végeredményben a mortuarium az obláció azon fajtája volt, amely a halotti liturgikus cselekményekhez kapcsolódott. Mindazonáltal valószínű, hogy a mortuarium eredetileg a temetési szertartáskor lélekváltságként felajánlott adományt jelölte, s használata csak később teqedt ki azon oblációkra is, amelyeket a hívek a többi halotti liturgikus cselekmény kapcsán ajánlottak föl.34 Ez a jelentésbővülés könnyen végbemehetett, mivel adományaival a végrendelkező nemcsak temetési szertartásáról és vele együtt az első requiemről, hanem a lelki üdvéért mondandó többi gyászmiséről egyidejűleg gondoskodott. Az viszont valószínűtlen, hogy a jelentésbővülést jelentésátvitel előzte volna meg, hogy az alattvalók halálakor esedékes földesúri jövedelem mortuarium elnevezését használták volna fel a temetési szertartáskor tett obláció jelölésére. Az egyházi mortuarium szokása ugyanis jóval régebbi volt a világinál, amely a földesúri alattvalók körében csak a társadalmi fejlődés bizonyos fokán jelent meg, s ráadásul számos elnevezése közt a mortuarium korántsem volt gyakori.3 5 33 Mon. Zagr. II. 40. A succentor jövedelmei között említik: cum medietate eorum, que in victualibus vei aliis portantur per matronas ut plurimum ad sepulchrum vei alias in vigiliis mortuorum. Uo. 83. A vigília mortuorum a szepeshelyi káptalan által használt kivonatos Ordinarius szabatos értelmezése szerint azonos a halotti vecsernyével. Idézi Marosi Ernő: Megjegyzések a középkori magyarországi művészet liturgiái vonatkozásaihoz. „Mert ezt Isten hagyta.. ." (a 24. jegyzetben i.m.) 115.1. 40. jegyzet. (Vö. Dobszay: i.m. 204) A vigília vagy officium defunctorum három részből állt: a szertartást a délután vagy este elmondott vecsernye (vespera), amit kezdő antifonája nyomán Placebo (Ps. 114,9) elnevezéssel is illettek, továbbá a temetés előtt hajnalban elmondott matutinum és laudes alkotta. A matutinum három egyenként három lectiót tartalmazó nocturnusból épült föl. A teljes, 9 lectiós matutinum mellett annak redukált - 3 lectiós - változata is létezett. Hans Lentze: Begräbnis und Jahrtag im mittelalterlichen Wien. (a továbbiakban: Begräbnis) Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Kan. Abt. 36(1950), 329-330. 34A IX. Gergely-féle kánonjogi gyűjteménynek III. Honorius pápától (1216-1227) származó, itáliai vonatkozású dekretálisa tartalmazza az egyházi jövedelmek sorában a mortuarium kifejezést. Decr. Greg. IX. lib. 1. tit. 31 (De officio iudicis ordinarii). c. 16.= Friedberg: i. m. II. 193. A hozzáfűzött későbbi glosszában Bemardus de Botone Parmensis (• 1266) bolognai kánonjogász így értelmezi: et dicitur mortuarium quod quis relinquit pro anima sua in morte. A glosszát idézi Schultze: Augustin, 3.1.5. jegyzet. A legismertebb kánonjogi gyűjtemények körül minden jel szerint csak a IX. Gergely-féle Decretales használta a mortuarium elnevezést. Ld. még Decr. Greg. IX. lib. 3. tit. 26 (De testamentis). с. 14.= Friedberg: i.m. II. 542. Vö. Willibald M. Plöchl: Geschichte des Kirchenrechtes. I—II. Zweite, erweiterte Auflage. Wien-München, 1960-1962. I. 434, II. 432. 3S Heinrich Brunner: Zur Geschichte der ältesten deutschen Erbschaftssteuer. Abhandlungen zur Rechtsgeschichte. Gesammelte Aufsätze. (25. jegyzetben i.m.) II. 241-245, 256-275; Haensel: i.m. 20(1910-1911), 3-5; Marc Bloch: Liberté et servitude personelles au moyen âge, particulièrement en France: contribution â une étude des classes, (a továbbiakban: Liberté et servitude) Mélanges historiques. I. Paris, 1963. 296-301, 331; UŐ.: Les „colliberti". Étude sur la formation de la classe servile. Uo. 402-403; Pierre Petot: L'origine de la mainmorte servile. Revue historique de droit français et étranger 19(1940-1941), 27 5 - 3 09; KarlBosl: Freiheit und Unfreiheit. Zur Entwicklung der Unterschichten in Deutschland und Frankreich während des Mittelalters. Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte 44(1957), 215; Walter Müller: Die Abgaben von Todes wegen in der Abtei St. Gallen. Ein Beitrag zur Rechtsgeschichte des sanktgallischen Klosterstaates. (Rechtshistorische Arbeiten Bd. 1.) Köln-Graz, 1961. 4-15; Friedrich Lütge: Geschichte der deutschen Agrarverfassung vom frühen Mittelalter bis zum 19. Jahrhundert. Stuttgart, 1963. (Deutsche Agrargeschichte Bd. III.) 84. Vö. az 1. jegyzettel.
