Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Solymosi László: Egyházi és világi (földesúri) mortuarium a 11-14. századi Magyarországon 547
MORTUARIUM MAGYARORSZÁGON A 11-14. SZÁZADBAN 551 joghatósága alatt lévő valamennyi parochiális egyházra vonatkozott, arra is következtethetünk, hogy ez a sajátos egyházi jövedelem széleskörűen, általánosan, az egyházi, királyi és magánföldesúri birtokon egyaránt ismert volt. Ennél többet az első két adat alapján nem mondhatunk. A mortuarium lényegének megvilágításához más oklevelekre, éspedig az elmondottakból következően olyan forrásokra van szükség, amelyek az alsópapság jövedelmének megosztásáról szólnak. Az egyházalapítások ezredforduló óta tartó és egyre fokozódó lendülete ellenére a 13. században és később is számos helységben nem volt templom. Az építkezés nem tudott lépést tartani az új települések keletkezésével és a régiek osztódásával. Gyakori volt, hogy egy templomhoz több helység tartozott. Ilyen esetben, ha valamelyik templom nélküli település földesura vagy lakossága kápolnát, illetve egyházat kívánt építeni, ezt csak püspöki engedéllyel tehette. Mivel az új egyházi intézmény sértette a régi jogait, hívei egy részének elvonásával csökkentette bevételeit, a megyéspüspök az engedély megadásakor egyúttal rendezte a régi és az új egyházi létesítmény viszonyát.1 5 A Moson megyei Vitéz nevű faluban a 13. század közepéig nem volt templom. A győri egyházmegyében fekvő település hospes lakói a szomszédos lébényi Szent Margit, illetve szilasi (később szintén lébényi) Szent Miklós egyházakhoz tartoztak. Ide jártak misére, ide temetkeztek, az itteni papság részesítette őket a szentségekben, tizedük egy része, valamint misék alatti és egyéb adományaik az ő jövedelmüket képezték. A 13. század derekán a vitézi hospesek engedélyt kaptak a győri püspöktől, hogy falujukban Mindenszentek tiszteletére fakápolnát építhessenek. Miután a fakápolna elkészült, újabb kérésükre 1267-ben Рок nembeli Amadé győri püspök hozzájárult ahhoz, hogy kőből ugyanott egyházat emelhessenek. Azt azonban nem engedélyezte, hogy az új létesítmény elszakadjon a két régi egyháztól; a vitézi templom a két anyaegyház filiája, leányegyháza lett. Ez abban jutott kifejezésre, hogy a vitézi templom mellett nem létesült temető, a vitézi hospeseknek továbbra is a két anyaegyháznál kellett temetkezniük, papjuk a tizednegyedből nem részesedett, s mindazt, amit híveitől kapott, meg kellett osztania a két anyaegyházzal. A vitézi pap az oblációk, a mortuarium és a többi bevétel egyharmadát tarthatta meg, míg kétharmadát át kellett engednie a két anyaegyháznak.1 6 Ennél kedvezőbb volt a Sopron megyei Besenyő falu leányegyházának a helyzete. Ezúttal a földesurak: Simon és Mihály comesek, a később Nagymartom néven szereplő família tagjai, kérték a megyéspüspöktől, hogy a Kismarton közelében fekvő faluban jobbágyaik részére egyházat építhessenek, és mellette temetőt létesíthessenek addigi 15 Balics: i.m. 89-93; Kollányi Ferencz: A magán kegyúri jog hazánkban a középkorban. Bp., 1906. (a továbbiakban; Kegyúri jog) 49-66; Szabó: Középkori falu, 184-193. 1 6 Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg. Bearbeitet von Hans Wagner, Irmtraut Lindeck-Pozza. I—II. Graz-Köln, 1955-1965, III-IV. Wien-Köln-Graz, 1979-1985. (a továbbiakban: Urk. Burg.) I. 336. A mortuariumra vonatkozó részlet: sacerdos, qui in eadem ecclesia de Vitez pro tempore fuerit constitutus, pro sua sustentacione percipiet terciam partem oblacionum obvencionum mortuariorum ac aliorum proventuum, qui a fidelibus in eadem collati fuerint et oblati, duabus partibus matricibus ecclesiis integraliter reservatis. Az oklevelet már hasznosította Balics: i.m. 91, 455. A települések lokalizálására lásd Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. III. Bp., 1897. 683, 686, 687. A vitézi kápolnaalapítással összefüggő közel egykorú királyi oklevél: Urk. Burg. I. 365, vö. Reg. Arp. 1657. sz.
