Századok – 1987
DOKUMENTUMOK - Urbán Károly - Vida István: Részletek Barcza György emlékirataiból (1941-43) 355
404 DOKUMENTUMOK alakban,7 0 amidőn már megkezdette a németektől való elszakadási politikáját) magasztalta a magyar-német sorsközösséget, erősítgette hitünket és áldozatkészségünket közös harcunkban. Bizalmas körben aztán hangsúlyozta, hogy kifelé így kell beszélnie, de minden katonai sikere ellenére sem hisz a németek győzelmében, de vereségében sem, hanem a megegyezéses békében. így egyikkel sem szabad dolgunkat elrontani. Kállay akkor azt képzelte, hogy Anglia és Amerika Magyarországot mindenek dacára sem tekinti ellenségnek, hiszen magyar katona sehol sem állott szemben angol vagy amerikai katonával. A szovjet más kérdés volt, de azt a németek leverik vagy úgy legyengítik, hogy nem lesz többé veszélyes ránk nézve. Akkor még ilyen politikai fata morganakban élt Kállay, azokból merítve erőt és ösztönzést taktikázó politikájához. Kállaynak ezt a mindenkit félrevezető, mindenkivel jóban levő és mindenkit hitegető politikáját az ellenzék nagy aggodalommal szemlélte. Főleg azért, mert mialatt a miniszterelnök így ide-oda lavírozott, a katonaság uralkodott. Kállay néhány sikertelen kísérlet után, hogy ezt megakadályozza, felhagyott ezen igyekezetével, és politizált, és ahelyett, hogy a saját pártját kézben tartva, az félt volna a miniszterelnöktől, Kállay félt a párttól, és ezt el is árulta. Ahelyett, hogy úgy mint Bethlen, hatalma és egyéni tekintélye segítségével pártját féken tartotta volna és uralta volna, a párt kegyeit kereste, és ezzel azután el is vesztette tekintélyét. Kállay mindenkitől félt. Félt a németektől, az angolszászoktól, saját pártjától, a nyilasoktól, a katonáktól és Horthytól. Mindenkinek igyekezett kedvezni, mindenkinek ígért, mindenkit ki akart elégíteni. Az eredmény persze az lett, hogy senki sem bízott benne, senkinek sem imponált, nem volt hivatalos és egyéni tekintélye. Midőn aztán 1942 őszén a háború katonailag fordulóponthoz jutott, a németek a támadásból a védekezésbe mentek át, midőn egymásután kellett feladniok a meghódított városokat és területeket a túlerővel szemben, Kállay is ráeszmélt arra, hogy a háborút a németek bizony mégis el fogják veszíteni. Rájött másokkal együtt arra, hogy megegyezéses békéről szó sem lesz, hanem, ha csak valami csoda nem történik, a németek bár hosszú és hősies ellentállás után, de a háborút oly mértékben fogják elveszíteni, hogy ahhoz képest 1918-as vereségük semmi sem volt. De ekkor már Magyarország oly messze ment volt el a németek melletti lekötöttségében, hogy egy lassú, fokozatos és rendszeres eltávolodásra józanul gondolni sem lehetett. De Kállay mégis erre gondolt. Ezzel kezdődött el aztán második kormányzati időszaka, a németektől való lassú eltávolodás és a túloldalhoz való kapcsolatok keresése s közeledésének időszaka, mely 1942 őszétől 1944. március 19-ig tartott. Az 1942 év nyara, ősze és tele a háborús helyzet szempontjából fordulópontot jelentett. A németek 1942 tavaszán területi hódításaik zenitjén állottak. A Pireneusoktól Moszkváig terjedt hatalmuk, délen pedig Egyiptom határáig. A németek terve az volt, hogy kelet felé hatolva eljutnak az Uraiig, délen pedig hatalmukba kerítik a 70 Ld.: Kállay Miklós: Nagy idők sodrában. ... beszédei és nyilatkozatai 1942. márc. 12 — 1943. máj. 29. Bp., Stádium. (1943).
