Századok – 1987

DOKUMENTUMOK - Urbán Károly - Vida István: Részletek Barcza György emlékirataiból (1941-43) 355

DOKUMENTUMOK 363 külsejében annyira megnyerő, rokonszenves ember jellemének gyengesége, erélytelensége, megbízhatatlansága folytán nem volt alkalmas az államfői polcra. Nem volt vezető egyéniség, csak vezetett volt, a németek és saját németbarát klikkjének akaraterő nélküli külső szimbóluma. Szerettem volna megragadni az öreg Horthy karját és odakiáltani neki, hogy nem látja-e, hova megy az ország, fiatalságunk javának, az ország szellemi és anyagi értékeinek pusztulása, teljes kirablásunk felé, álljon meg, ne tűrje el az idegen német uralmat, ne adja át az országot idegen érdekeknek, ne engedje magát elvakítani a németek átmeneti, kezdetbeli sikerei által, melynek végén rettentő veresége áll mindennek, ami német vagy németbarát. De mindez hiába lett volna! Amint a budai királyi Vár nagylépcsőjén utolsó kormányzói kihallgatásom után lementem, munkám hivatalos része Pesten is be volt fejezve. .. Nyugdíjazásom iránti kérvényemet beadtam, „egészségi állapotomra" való tekintettel. Jellemző volt arra, hogy Bárdossy mennyire német befolyás alatt állott, hogy a magyar hivatalos lap sem kormányzói felmentésemet londoni követi megbízatásom alól, sem pedig a saját kérelmemre történt nyugdíjazásomról megjelent kormányzói kéziratot nem merte leközölni, ami pedig törvényesen elő volt írva. Ezt a két politikai aktust Bárdossy a németek előli félelmében egyszerűen eltitkolta a magyar nyilvánosság elől. Én voltam az egyedülálló ritka természeti tünemény a magyar diplomácia egén, aki idő előtt önként hagyta ott az államszolgálatot, mert nem értett egyet politikánkkal. Bárdossytól csak a felmentésem és nyugdíjaztatásomról szóló hivatalos értesítést kaptam kézhez, melyben melegen megköszönte „hosszú és eredményes" szolgálataimat ... Harminc év után szolgálatomat így fejeztem be, de megvolt az a belső elégtételem, hogy hű maradtam felfogásomhoz. Ötvenhárom éves koromban, fizikailag és szellemileg jó erőben ott állottam hivatás és foglalkozás nélkül. Megvallom, akkor bizony üresnek és céltalannak tűnt fel életem. Harminc éven át éltem hivatásomnak, most egyszerre légüres térben találtam magamat. Nehéz volt ezzel a gondolattal megbarátkozni és a tétlenségbe beleszokni, akkor, amidőn meggyőződésem szerint hazámnak még hasznára lehettem volna. De az események úgy alakultak, hogy félre kellett állnom, mert meggyőződésemmel nem egyeztethettem össze azt, hogy oly kormányt és régime-et szolgáljak, melynek cselekedeteit és politikáját helytelenítettem, politikailag és emberileg elítéltem. Következetesnek kellett maradnom saját magamhoz és ahhoz a politikai és emberi világnézethez, mely meggyőződésem volt, és amelyet nyíltan vallottam. A magyar hivatalos körökkel tehát szakítottam, de ez nem jelentette azt, hogy ne érdeklődjem továbbra is közéletünk és politikánk fejlődése iránt. Barátaim és ismerőseim közül sokan voltak ugyanabban a helyzetben, mint én. Olyanok, akiket az események félretoltak, vagy akik mint én is, önként félreálltak. Ezeket felkerestem. Nem is kellett a Nemzeti Casinoba mennem, hogy ilyenekkel találkozzam. Komoly, nagy tekintélyű és széles látókörű politikusok, diplomaták, közgazdasági tényezők, földbirtokosok, tisztviselők, üzletemberek, tudósok, orvosok és művészek, sőt egészen egyszerű emberek is velünk egyformán érezték Magyarország megalázását, mert a