Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Strassenreiter Erzsébet: A Peyer-frakció tevékenysége 1946-47 fordulóján az SzDP-ben 299
350 STRASSEN RE ITER ERZSÉBET országok társadalmát felmagasztaló propagandájukat.10 4 Peyer és harcostársai nem nyugodtak bele a vereségbe, tovább szították a vezetőség s Szakasits ellen a hangulatot. „Peyerék még a kongresszus után is mozoghatnak a megyében — írta a soproni SZDP titkár—, így csak komédia a munkásegységről beszélni. A peyeristák nyíltan hangoztatják, hogy Szakasits ellenségei."105 A kompromisszumos megoldást keresztülvivő vezetők többsége ellen azonban a legélesebben az a csoport lépett fel, amely politikai és más okokból Peyerék esküdt ellenségei voltak, és már hosszabb idő óta a kommunistákkal szoros összhangban követelték a frakciósok kizárását, eltávolítását a mozgalomból. Nem nyugodtak bele a kompromisszumos döntésbe, és baloldali ellenzéki frakcióvá alakulva, különösen az együttműködés kérdésében, egyre hevesebben támadták a Szakasits vezette párt politikáját, illetve egyes felnőtt és ifjúsági vezetőket. Az M KP egységesen ítélte el az SZDP kongresszusának Peyerékről hozott döntését. Az M KP vezetői — akik már január elején is „rothadt kompromisszumnak" minősítették a Peyer kizárását nem támogató taktikát és véleményeket — a kongresszust egészében a jobboldal győzelmeként értékelték, ami tovább erősítette a kommunista tömegek szociáldemokrata-ellenességét, s az ellentéteket felnagyító egyik tényezővé vált. Ez elterelte a kongresszus lényegi kérdéseiről a figyelmet, arról, hogy a tanácskozás és a határozatok a magyar társadalom, a munkásosztály szocialista továbbhaladásának stratégiai kérdéseiben milyen jelentős, fontos döntéseket tartalmaztak, s hogy ezek összhangban álltak az MKP fő vonalának alapvető tételeivel. Igaz, egyes kérdéseket, bizonyos taktikai lépéseket, a nemzetközi és a belpolitikai osztályerőviszonyok értékelését, s az ezekből levont konzekvenciákat illetően a két párt álláspontjában mutatkoztak eltérések. A kongresszus mégis bizonyította, hogy az SZDP fő feladatának a tőkés társadalom felszámolását, a szocializmus gazdasági, politikai, ideológiai — objektív és a szubjektív — feltételeinek megteremtését tekinti, s a felszabadulás óta követett vonalat fenntartva akar haladni a megkezdett úton. Politikája az előrehaladás, az átalakulás ütemének valamelyes gyorsítását helyeselte ugyan, de a hatalmi struktúrát nem kívánta szétfeszíteni. A többpárt-rendszeres, koalíciós összefogáson nyugvó politikai rendszert — amelynek gerincét a két önállóan tevékenykedő, de szorosan együttműködő munkáspárt egységfrontja, szoros együttműködése alkotta — még nem kívánta felbontani. Nem látta szükségét a népi demokratikus hatalmi viszonyok gyökeres átformálásának, az áttérésnek a demokratikus fejlődésről a proletárdiktatúrára. S ami ehhez a koncepcióhoz szervesen kapcsolódott: az egyesülést sem tervezte rövid időn belül napirendre tűzni. 1947 januárjától—februárjától, az összeesküvés feltárásától az SZDP XXXV. kongresszusától, a békeszerződés aláírásától egyre nyilvánvalóbbá vált az SZDP és az MKP irányvonalának főleg taktikai kérdéseket érintő különbözősége. Az MKP irányt vett a politikai struktúra, a társadalmi viszonyok radikális megváltoztatására, a párt-104 Uo. 2/19-12. 105 Uo.
