Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Gergely Jenő: A magyarországi katolikus egyház és a fasizmus 3
A MAGYARORSZÁGI KATOLIKUS EGYHÁZ ÊS A FASIZMUS 29 említett francia neokatolicizmus és perszonalizmus mellett a neoliberalizmus felé mutatnak. így például 1943-ban Barankovics előszavával jelent meg a neoliberális Wilhelm Röpke: „Die Gesellschaftskriese der Gegenwart" című müve, amely magyarul a „Harmadik út" címet kapta.116 Barankovics az előszóban írja: „Fordul a szél... Az emberiség újra a szellemtől várja a kiút megmutatását. Emelkedőben van a nagy gondolkodók népszerűsége és a gondolat tekintélye. Újra többen olvassák a Bibliát, a bölcselet nagy dokumentumait és a tudomány könyveit, mint a pártprogramokat és a szolgálati útmutatásokat. A parancskihirdetéseknél már kevesebben vannak jelen. Igére szomjaznak a lelkek."11 7 Barankovics Röpkével együtt hitt a szellemi és erkölcsi értékek szupremáciájában és koroktól független állandóságában. Szemléletüknek középpontjában nem az állam, a nemzet vagy a faj, hanem az emberi személyiség állt. Az emberi személyiség szabadságát a társadalmi és gazdasági rendszer legfőbb céljának tekintették. Röpke és nyomában Barankovics elutasították a végleteket: a fasizmus és a bolsevizmus kollektivizmusát éppúgy, mint a klasszikus liberalizmus individualizmusát. A kettő között lenne egy „harmadik út", amit a keresztény perszonalizmussal átitatott neoliberalizmus jelentene. A Chesterton, Rüstow és Röpke által képviselt neoliberalizmus virágkora a második világháború után érkezett el, amikor a gazdasági rendre vonatkozó elképzeléseiket — a szociális piacgazdálkodás formájában — a kereszténydemokrata pártok magukévá tették. Magyarországon viszont a liberális-demokratikus irányzatok ideológiai útkeresésének nyomait csak igen korlátozott mértékben figyelhetjük meg.118 Az egyre inkább fenyegető totális fasiszta diktatúrával szemben a katolikus közéleti tényezők is készültek egyfajta — főként szellemi síkon mozgó — ellenállásra. Erre a meglevő katolikus szervezetek többsége, élükön a keresztény párttal, alkalmatlan volt. A keresztény párt elöregedését, a kormánnyal való szoros kapcsolatait, a minden irányban való lejáratódását és egyre nyilvánvalóbb tehetetlenségét ezek a kiutat kereső, a jövőt féltő, és a demokratikus erők felé nyitott személyek aggodalommal figyelték. Amint Szekfű írja, a háború folyamán egyre több egyházi és világi katolikusban megérlelődött az a felismerés, hogy a neobarokk Horthy-rendszernek vége, s ha az egyház és a katolicizmus a háború után szerepet akar játszani, akkor részben szakítania kellene a hatalommal, részben pedig ennek előfeltétele: hogy magát reformálja meg. A feudális kölöncöket elvetve, az előjogokról lemondva, modern szociális programot kialakítva, megifjodva lépjen az új, demokratikus világba.119 Ezeket a gondolatokat néhány független katolikusnak — köztük arisztokraták és egyetemi tanárok —, néhány katolikus férfi és női egylet vezetőjének, 116 Zürich, 1942. Magyarul Bp. 1943. Auróra kiadás. Egy trilógiáról van szó, amelynek további kötetei: Civitas humanae; Internationale Ordnung (1945). Lásd J. Horváth Tamás: A Harmadik út első prófétája. Katolikus Szemle, 1982. 3. sz. 201—212. 1,1 W. Röpke: A harmadik út. Idézett mü, 6. 118 Lackó Miklós: Válságok, választások Bp. 1975. 350. ""Szekfű Gyula: Forradalom után, 98—99.
