Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pritz Pál: Emlékirat és történeti valóság Hory András visszaemlékezései fényében 255
284 PRITZ PÁL saját kiállásából levonja a megfelelő következtetést, és önként kiválik a szolgálatból, sőt esetleg egy ellenkező politikai kibontakozás lehetőségeit keresi. Ő azonban ennél — úgy tűnik — sokkal fontosabbnak tartja azt a tényt, hogy Csáky István barátja a külügyminiszter, majd annak halála után, még kinevezése előtt utódjával, Bárdossy Lászlóval akar vacsorázni7 7 — nem szükséges hosszabban meditálni azon, hogy milyen céllal. Amikor pedig ez nem sikerül, akkor képes megtenni azt a lépést, hogy Erdmannsdorff budapesti német követhez fordul, és — miután kellőképpen „kioktatta" — azt várja tőle, hogy Bárdossy előtt visszavonja a korábban róla mondott vádjait.7 8 Természetesen nem arról van szó, mintha hitelt kellene adni Erdmannsdorff (Bárdossy) szavainak. Nyilván hamis az a beállítás, hogy ő a német követet arra kérte volna: tegyen lépéseket a Dísz téren a magyar diplomáciai szolgálatba való visszavétele érdekében.7 9 A maga erkölcsi szabályai szerint Horyban természetesen volt tartás, és ilyen lépést biztos, hogy soha nem tett meg. De ha ő valóban képes lett volna németellenes beállítottságát fölébe helyezni a diplomáciai pályán való töretlen megmaradásának, akkor nem fordul a német követhez annak elismertetése végett, hogy Varsóban valójában nem folytatott németellenes politikát.8 0 Hory másik tipikusnak látott vonása az anyagi javakban és életvitelben való felfelé törekvése, mindennek érdekében erős anyagiassága. Pénzről, rossz fizetésről, a Külügyminisztériumtól elszenvedett anyagi hátrányairól — igaz: munkatársaiéról is —, a Dísz tér pénzügyi diktátoráról, Nuber Sándorról (aki mellesleg szintén a közös külügyi szolgálatból, annak konzuli területéről jött, és Kánya Kálmánnak volt régi ismerőse, majdnem barátja) szinte a visszaemlékezések mindegyik kötetében lehet bőséggel olvasni. A kevés fizetésre való panaszkodása egy pontig feltétlenül indokolt, hiszen a korabeli Magyarország leromlott helyzete a külügyi szolgálat kiépítésében is folyton-folyvást éreztette negatív hatását. Az újabb követségek, konzulátusok létesítése csak a szigorú takarékosság keresztülvitelével, indokolt igények háttérbe szorításával, feltételezhetően nemegyszer csak méltánytalanságok elkövetése révén volt lehetséges.8 1 Mindezen túl közismert, hogy a diplomáciai élethez a megfelelő 77 Uo. 147. 78 Uo. 147—149. 79 Uo. 151. 80 Uo. 149. Hory németellenességét nyilván úgy kell érteni, hogy Varsóból olyan jelentéseket küldött, amelyekben kormányát óvta a németekkel való együttműködéstől. (Ezt visszaemlékezéseiben más helyütt Hory így meg is fogalmazza. Kézirattár. A pálya végén 1940—1942. 136.) A dologban az a furcsán ellentmondásos, hogy az elemzett összefüggésben Hory erre a tényre egyáltalán nem büszke, inkább fel van háborodva. Ezen ellentmondást csak úgy lehet feloldani, ha figyelembe vesszük Hory erős törekvését, hogy a hatalom berkein belül maradhasson. Hory németellenes, de azt szeretné, ha ezért nem kellene a kívülrekedéssel fizetnie. Ezért bizonygatja, hogy nem volt németellenes. Mivel helyzete reménytelenné válik, ezért dühe azok ellen fordul, akik — feltételezhetőleg — beállítódásáról a németeket tájékoztatták. Szegedy-Maszák Aladár úgy látja, hogy „Hory Varsóban kétségkívül lelkes lengyelbarát volt, de németellenes magatartást már óvatossága miatt sem tanúsított". (Szegedy-Maszák Aladár levele a szerzőhöz 1985. június 16-án.) Ez az óvatosság azonban nem volt ellentmondásban azzal a ténnyel, hogy Hory a németek érdekeit keresztező jelentéseket készített.
