Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Rózsa Mihály: A Népszövetség menekültügyi tevékenysége 134
136 RÓZSA MIHÁLY „specializálódtak" a menedékjog megadására és a kiadatás megtagadására. Ez volt az egyik összetevője Athén és Róma virágzásának.1 1 Róma esete máig ható példát mutat a menekültek „kezelésére". Itt ugyanis a legyőzött barbárokat a hasznossági elv alapján osztályozták. Aki alkalmas volt katonának és földművesnek, azt politikai és jogi védelemben részesítették, és megadták neki a foederati státust. A többieket eladták rabszolgának. A későbbi időszakban magyar vonatkozású példát is találunk. A Magyarországra menekült kunok politikai jogokat, adómentességet és földet kaptak a katonai szolgálat ellátásának fejében. Az igazi területi menedékjog a hűbériség későbbi századaiban fejlődött ki, és egy ideig főként a közönséges bűnelkövetőkre korlátozódott. Ebből a korból számos olyan nemzetközi szerződést ismerünk, amelyben a szerződést kötő királyok kötelezik magukat a hozzájuk menekülő árulók és lázadók kölcsönös kiszolgáltatására. A politikai üldözöttek ebben az időben sehol sem lehettek biztonságban üldözőik elől. Ugyanakkor a kiadatás intézménye a közönséges bűnözők tekintetében ismeretlen volt.1 2 A középkorban csak a hűbérurak kaphattak menedékjogot, a jobbágyok sohasem. A 16. század végétől kezd el intenzíven foglalkozni a jogtudomány a menedékjoggal és a menekültekkel. Jean Bodin a nemzetközi szolidaritásra való hivatkozással a köztörvényes bűnözők kölcsönös kiszolgáltatása mellett száll síkra, míg Grotius az államok kötelességévé teszi a menekültek befogadását bizonyos feltételek mellett: „Az otthonukból elűzötteket megilleti az a jog, hogy más országban letelepedhessenek, és az ottani államhatalomnak alávetve éljenek".13 Ez a gondolat már csírájában hordozza a menekültek egyes csoportjainak — nevezetesen a politikai menekültek — nyújtandó intézményes támogatás lehetőségét is. Ebben az időszakban ugyanakkor erősödik a kiadatás intézménye is. A politikai menekülteket illetően az anyaország és a befogadó ország a legtöbb esetben máshogy ítéli meg a menekült politikai szereplését, nézeteit, és ezért felmerül a kérdés jogi szabályozásának lehetősége. Egyes anya- és befogadó országok kapcsolatba lépnek egymással, és megpróbálják írásban rögzíteni a menekültekkel kapcsolatos álláspontjukat. Ez döntő újdonság a menekültügyben. Az újkorban az első kiadatási szerződést Franciaország és Hollandia kötötte 1736-ban. A 18. században még számos hasonló megállapodás született.1 4 A szerződésekben meghatározták, hogy ki tekinthető politikai menekültnek, és ezáltal a befogadó állam kit részesíthet az általa megfelelőnek tartott védelemben. Ezekben az esetekben a nem tömeges politikai emigrálás állt a kormányok figyelmének előterében. 11 Roger Nathan-Chapotol: Les Nations Unies et les Réfugiés. Paris, 1949, Pedone, 26. 12 Haraszti: i. m. 546. 13 Grotius: A háború és a béke jogáról. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960. II. kötet, II. könyv, II. fejezet, XVI, 46. 14 Nathan-Chapotot: i. m. 37.
