Századok – 1987

KÖZLEMÉNYEK - Máté István: Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt és a nemzetiségi szociáldemokrata pártok egyesülése az OSzDMP IV. kongresszusán 85

AZ OSzDMP ÉS A NEMZETISÉGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRTOK EGYESÜLÉSE 117 különösen fontos jelentőséget kölcsönöznek az egyesülésnek, és ezért egyesülnünk kell."11 5 Matvejevvel szemben viszont Litvinov újból azt emelte ki, hogy a pártnak nem szükséges elvi engedményt tennie: ha a Bund egyesülni akar, tegyen ő ilyen engedményt. Litvinov továbbra is csak a teljes összeolvadást tekintette elfogadható­nak, ugyanakkor azonban — mint megemlítette — a Bund tervezete nem hogy nem küszöböli ki a Bund és az OSZDMP közti harcot, hanem inkább szentesíti azt. Azt javasolta eldönteni: összeolvadást vagy blokkot (szövetséget) akar-e a kongresszus? Mert szerinte: „A nyíltan beismert blokk jobb, mint az álcázott föderáció, annál inkább, mivel a blokkba úgy léphetnénk be, hogy nem sértjük meg szervezeti elveinket."116 Végezetül Liber emelkedett szólásra. Nagyra értékelte a Bund tervezetéről lefolytatott kongresszusi eszmecserét, bár nem minden malícia nélkül jegyezte meg, hogy „a párt vezérei semmilyen részt nem vállaltak ennek az oly komoly kérdésnek a megvitatásában". A Bunddal történő egyesülés szükségességét tagadóknak válaszként azt fejtegette, hogy ha a bundisták nem félnek a különböző felfogások közös párton belüli összecsapásától, úgy például a kaukázusiaknak sincs erre semmi okuk. Egyenesen felszólította a jelenlevőket: „Mi nem félünk attól, hogy önök a mi körünkben fognak dolgozni; dolgozzanak és semmisítsék meg szervezetünket! Használják ki, hogy akkor már nem harcolhatunk úgy az önök nézetei ellen, mint ahogyan most harcolunk, amikor önök még idegen pártot jelentenek számunkra." Végül elutasította Litvinovnak a blokkalakításra vonatkozó javaslatát, mondván, hogy a blokk nem köti össze a résztvevőket, és nem ad arra lehetőséget, hogy az egyik érdekelt fél hasson a többiekre."117 A Bund belépési tervezetének bizottsági változatát a kongresszusi küldöttek alapjában véve elfogadták (58 szavazattal 40 ellenében 9 tartózkodás mellett),118 s áttértek a szabályzat pontok szerinti megvizsgálására. Megállapodásuk értelmében azonban ekkor már nem nyitottak részletekbe menő vitát, hanem szavazataikkal az egyes pontokhoz benyújtott módosító indítványokat fogadták el, vagy vetették el, s így alakították ki az illető paragrafus végleges formáját. Mindez már csak azért sem eredményezhette a Bund-tervezet lényegi megváltoztatását, mivel — ahogy ez már korábban Matvejev bejelentéséből is kiderült — a kilenc egyesülési feltétel közül a Bund hatot ultimativ jelleggel ruházott fel, azaz megváltoztathatatlannak tekintette őket. Ily módon az eredeti bizottsági változathoz képest csupán két kisebb módosítás történt. Az egyik a nemzeti programmal állt kapcsolatban. A tervezet bizottsági formájának 2. pontja eredetileg így szólt: „A Bund elfogadja az OSZDMP programját. A Bund számára elismerik azt a jogot, hogy megtartsa a VI. Bund-kongresszuson 115 Uo. 442—443. 116 Uo. 443—444. 117 Uo. 444—446. 118 Uo. 447—448.

Next

/
Oldalképek
Tartalom