Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Baksay Zoltán: A munkanélküliség felszámolására irányuló hatósági elképzelések és intézkedések az ellenforradalmi Magyarországon 1119
1120 BAK.SAY ZOLTÁN 1921. április 19-i jelentésében a Szociálpolitikai Ügyosztály már részletesen kifejtette a miniszterelnöknek az Arbeitsgemeinschaft eszméjének megvalósításával kapcsolatos elképzelését és azokat az okokat, amelyeknek köze volt az elképzelés kialakításához. A jelentés szerint a gazdasági válság, amely a korona áremelkedése folytán az árupiacon bekövetkezett és pangást idézett elő, nemcsak súlyos gazdasági, „hanem igen súlyos szociális következményekkel is járhat, ha a termelés várható redukciója kapcsán a munkabérek leszállítására, vagy munkások elbocsátására kerül sor".2 Erre pedig nemcsak kilátás van, hanem egyes üzemekben részlegesen már meg is történt az elbocsátás. A jelentés készítői szerint a „szociális kérdéseknek a mai körülmények között szinte elviselhetetlen komplikációi következnek be a tömeges munkanélküliség bekövetkeztével".3 A bérek csökkentését nálunk a Szociálpolitikai Ügyosztály nem tartja indokoltnak, szemben a külföldi országokban bevezetett gyakorlattal, mivel országunkban a bérek a békeszínvonal tizenötszörösére emelkedtek, az árak viszont százszorosára. A válság következtében az árak csak 15%-kal csökkentek, és a keresetek a termelési költségeknek csak aránytalanul kis hányadát képezik. Ilyenformán nem beszélhetünk arról, hogy a bérek aránytalanok lennének.4 A Szociálpolitikai Ügyosztály úgy értékelte a helyzetet, hogy a munkabérek leszállítása igen ártalmas lenne, mivel ahelyett, hogy a gazdasági konszolidáció révén a munkásság javulni látná az életviszonyait, „megdöbbentő igazolását kellene látnia a Ricardo-féle vasbér-törvénynek és — az ő mentalitásában — mindazoknak az álkövetkeztetéseknek, amelyeket abból Marx és követői vontak le".5 A Szociálpolitikai Ügyosztály szerint a munkásság tömeges elbocsátása kiszámíthatatlan bajok forrásává válhat, és a kormánynak már most kellene gondoskodnia arról, hogy a gazdasági válság várható szociális és politikai következményeivel szemben kellő sikerrel tudjon védekezni. Nyugaton a munkanélküliségen a munkanélküli segély bevezetésével igyekeznek segíteni, de a jelentés szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a válság idején „nem megoldása, hanem megkerülése, sőt igen könnyen éppen elmérgesítése a problémának".6 Ezenkívül a magyar állam anyagi helyzete sem engedi meg, „hogy prémiumokkal dotálja a semmittevést" — szögezte le az Ügyosztály. A háború utáni gazdasági krízist nem a túltermelési válság idézte elő, „hanem a jogi, gazdasági és pénzügyi inzulárizmus: a világpiac mesterséges atomizációja". Ezen pedig a jelentés készítői szerint mindenekelőtt a valuták kiegyensúlyozódása segíthet, ami csak minél nagyobb termeléssel érhető el. A gazdasági válságból tehát nem lehet a termelés csökkentése révén kijutni, mert végzetes körforgásba kerül a gazdaság. A probléma tehát az, szögezi le a Szociálpolitikai Ügyosztály, hogy „a munkabérek 2 P. I. Arch. 654. f. 4/40. ö. e. Miniszterelnökség (Bencs Zoltán gyűjtemény). A Szociálpolitiai Ügyosztály összefoglaló jelentése a miniszterelnöknek. 1921. április 19. 3 Uo. 4 Uo. 5 Uo. 6 Uo.
