Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pándi Lajos: A Salazar-diktatúra évei (1926-1961) 1061
1074 PÁN DI LAJOS A külföldi nyomás hiánya (a gazdasági világválság, majd a nagyhatalmak ellentétei miatt), valamint a hazai monopóliumok gyengesége és függésük az államtól biztos, bár az európai átlagtól elmaradó növekedést, egy főre számítva inkább stagnálást eredményezett. így folytatódott a periferizálódás, de ezt ellensúlyozta a stabilizáció, a fokozódó elszigetelődés, majd a világháborús semlegesség. Az ország lakossága viszonylag gyorsan nőtt, mert bár a természetes szaporodás üteme visszaesett, de ugyanakkor lecsökkent a században végig nagyarányú emigráció: míg 1926—30 között évente 34 ezer portugál hagyta el az országot, 1941— 45 között alig négyezer. Hozzájárult ehhez, hogy Brazília az 1929-es válság hatására megtiltotta új bevándorlók fogadását és a jövedelmek hazautalását, a világháború alatt pedig maga a semlegesség, valamint a bevándorlás korlátozása a fogadó országok részéről. A stagnálás és a vállalt célok realizálódása következtében az ország agrárjellegű maradt, a lakosságnak alig egyötöde élt városban, az ipari népesség aránya lényegében nem változott, sőt a harmincas években az iparban és a mezőgazdaságban némi „deproletarizálódás" is végbement. A diktatúra körül — eredményessége arányában — a demokratáktól az integralistákig terjedő széles nemzeti egység jött létre: érdekközösség nyilvánult meg a rendben, a stabilitásban és a birodalom megtartásában (bár a gyarmati profit haszonélvezőinek köre a világháborúig a kereskedő burzsoáziára és a felső bürokráciára korlátozódott). E nemzeti egység deklarált koncepciója szerint az UN tagja lehet mindenki, aki „elfogadja az érvényben levő intézményeket, és késznek nyilatkozik megvédeni a nemzeti újjáépítés nagy elveit".3 6 Ezt lényegében passzív-apolitikus, a munkavégzésre irányított széles támogatást jelezte a tartózkodók arányának csökkenése a választásokon: az 1933-as alkotmányreferendum 40%-ától az 1934-es első nemzetgyűlési választás 21%-án keresztül az 1938-as nemzetgyűlési választás 13%-áig. Az eredmények körül kikristályosodó szövetségi blokk magja a tisztikar és a bürokráciával összefonódott technokrácia hatalmi kompromisszuma volt: együttesen a politikai elit háromnegyedét adták. A hadsereg az elnöki poszton túl sajátos (hadügyi, légi, haditengerészeti) tárcákkal gyakorolt befolyást a kormánypolitikára. Fokozatosan csatlakozott ehhez az elithez a nagyburzsoázia (11,7%), valamint a latifundisták (9,6%), akik másodszülötteiket továbbra is egyházi szolgálatba adták, így szoros szálak fűzték a klérushoz. Szoros volt a hatalom kapcsolata az értelmiség krémjével is: a következő évtizedekben a „katedrokrácia" utánpótlási bázisa Coimbra egyeteme lett. Az elit gyermekei számára — elsősorban a gyarmatok miatt — a karriert ezután is a hivatalnokpálya, a katonáskodás és a kereskedelem jelentette. A salazarizmus osztálytartalmát a tradicionális uralkodó osztályok: a délportugáliai latifundisták és a burzsoá csoportok kompromisszuma adta. Közösen voltak érdekeltek az államilag védett expanzióban, az olcsó és ellenőrzött munkaerő 36 Salazar: A békés forradalom i. m. 148.
