Századok – 1987

TANULMÁNYOK - Pándi Lajos: A Salazar-diktatúra évei (1926-1961) 1061

1064 PÂNDI LAJOS vámbevételek jelzáloga fejében) felgerjesztette a nacionalizmust; nem sikerült áthidalni a republikánus-monarchista és az ateista-klerikális megosztottságot; a hatalomból kizárt kiváltságos csoportok bizalmatlanok maradtak; a diktatúra bázisa szük volt. Ezért a katonai vezetés 1928-ban a kölcsönt elvetve kompromisszumot kötött egy civil politikai erővel, melynek természete a problémák alternatív megoldását ígérte — a hadsereg hatalmának veszélyeztetése nélkül. A salazarista rendszer magját alkotó hatalmi kompromisszumot a tisztikar részéről az az Oscar Carmona tábornok vezette csoport kötötte, amely győztesen került ki az 1926-os hatalomátvételt követő harcokból. A monarchista szimpátiájú Carmona ugyan csak betársult a hatalomba, de már a köztársaság utolsó éveiben szövetségese és fő támasza volt „1926 kapitányainak" (Sinei de Cordes, Botelho Moniz, Santos Costa, Humberto Delgado stb.), s szoros baráti és eszmei szálak fűzték Miguel Primo de Rivera spanyol diktátorhoz. A kormányba kerülő civilek a coimbrai egyetem Oliveira Slazar és Gonçalves Cerejeira vezette köréből 1917-ben alakult Portugál Katolikus Központot képviselték. A húszas évek választásain a képviselői helyek 2—3, a szenátori helyek 3—5%-át megszerző kis pártban az 1922-es II. kongresszuson kristályosodott ki az autonóm salazarista frakció. A pénzügyminiszteri kulcspozíciót elfoglaló modern technokrata António de Oliveira Salazar (1889—1970) életútjával az agrártársadalom karrierlehetőségét testesítette meg, képzettségével elemi problémáira kínált megoldást. Az északi konzervatív Viseu megye falujából, kisparaszti családból származó Salazar jezsuitának készült. Miután a forradalom e célját meghiúsította, 1914-ben jogi diplomát szerzett Coimbrában, s az akkor bevezetett pénzügytan egyetemi tanára lett. Szakmai tekintélyét az aranyalapról és a gabonaárakról írott könyvei alapozták meg, a nemzetgazdaságtan és a pénzügyek doktora címét „Az aranyár, természete és okai" (1916) című disszertációjával szerezte. Szélesebb népszerűséghez társadalmi témájú előadásai segítették: beszéde „A munkáskérdésről" az 1924-es bragai eucharisztikus kongresszuson, majd két 1925-ös előadása „Világiasság és szabadság", illetve „Bolsevizmus és társadalom" címen. A köztársasági intézmények ellen már 1919-től fellépett, Guimaräes képviselőjeként 1921-ben bekerült a parlamentbe, ahol a parlamentarizmussal szemben, s a „rend" jegyében megtartott szüzbeszéde után lemondott mandátumáról (1925-ben aztán nem választották újjá). A már 1918-ban megfogalmazott hitvallása szerint „a munka alacsony díjazására van szükség, túlontúl nagy a bérek aránya; sürgősen nagyobb termelő erővel kell rendelkezni, a szüntelen és nagyszámú sztrájkok csökkentik a munkateljesitményt; olcsó nyersanyagok kellenek, drágaságuknak, úgy látszik, nincs határa".2 Azaz: olcsó munkaerő a bérek alacsonyan tartásával, ellenőrzött munkaerő a sztrájkok betiltásával, olcsó nyersanyag (értelemszerűen az ellenőrzött gyarmati piacról) a nyersanyagszegény országnak. A kereskedelmi és ipari 2 Ramiro da Costa i. m. 10.