Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015
1054 JEMNITZ JÁNOS Lacomba hangsúlyozza az egyéb ellentmondásokat is, amelyek az elmaradott infrastruktúra és a torzult felépítmény, a nincstelenek és a vagyonosok, a falu és a város, a hatalmon lévők és a belőle kiszorultak, a nemzetiségek és a centrum, a jobboldal és a baloldal között feszültek. Mindezt a súlyos örökséget a világháború éveiben újabb feszültségek, ellentmondások terhelték meg: az árak és a bérek szétválása, a létfenntartási költségek hirtelen emelkedése s a súlyos mezőgazdasági értékesítési válság, amely a birtokos parasztokat ugyanúgy sújtotta, mint a valenciai, barcelonai kereskedő burzsoáziát, és ugyanúgy egyszerre pattant a felszínre, mint a „felsők" válsága, a régi politikai pártok „legyengülése", a magnetikus vezetők hiánya vagy az erjedés az új jelenségekkel kölcsönhatásban álló tiszti és köztisztviselői „bürokrata" kasztban. Vagyis a válságot Lacomba sokkal mélyebbnek látta és mutatta, mint előtte sokan. Éppen ezért az összes mozzanatot mérlegelve húzta alá: „Az 1917-es év a monarchia végét jelenthette volna. Ezt látszólag túlélte." Ám hangsúlyozta ennek „látszatjellegét". A monarchia e harcokban súlyosan megsérült. На XIII. Alfonz 1917-ben külön „személyi politikusként" jelentkezett is a politika porondján, alig néhány évvel később, 1923-ban már a katonai diktatúrába „menekült", hogy azután mindkettőt elsöpörje az 1930—31-es összeomlás. De Lacomba mutat rá arra is, hogy már 1917 nyomán, a politikai pártok és pártcsoportosulások sokféle taktikai húzása után, éppen az augusztusi harcok és válság után már olyan „koncentrációs kormány" kialakítására volt szükség, amelybe a hagyományos nagy pártok, de még a katalán burzsoázia, a Lliga is elküldte megbízottait. Vagyis 1917 augusztusa megbénította és elsöpörte a kétpárti váltógazdaság hosszú ideig jól működő rendszerét. Ami pedig magát a júliusi-augusztusi jelenséget illette, Lacomba értékelése így hangzik: „.. .a konzervatív erők is, a forradalmi erők is leszámolásra törekedtek". Mindehhez azonban hozzátette „a progresszív burzsoáziát is (az ipari burzsoáziával és a pénztőkével együtt) .. .amely megpróbálta megvalósítani az oly sokszor megkísérelt, de soha végig nem vitt forradalmat. Félénken támogatást keresett a katonaságnál, amit megtagadtak tőle. Ezután megkísérelte, hogy megszerezze a proletariátus támogatását, de ez — sokkal jobban volt szervezve, mint azt a burzsoázia feltételezte... és így a burzsoázia, amely a hatalmat akarta megszerezni, az utcán találta a proletárforradalmat. E ténnyel szemben, amelyet se előre nem látott, se nem akart, a burzsoázia a rend híve lett, és csatlakozott a reakcióhoz. így következett be az újabb vereség."13 5 A jó, világos megelevenítés során a malagai közgazdász-történész professzor nem elégszik meg a szokásos fogalmak fölelevenítésével. Hangsúlyozza például, hogy a hatalmi elit korábban lényegileg a nagybirtokos, s ezen belül a gabonát és olajbogyót termelő nagybirtokos réteg volt. Ezzel az elittel szemben követelte 1917 júliusáig a maga jussát a nagyburzsoázia. Adatokkal jól megalapozott képet adott arról is, miként érintette a valenciai narancsexportáló kereskedelmi burzsoáziát különösen 135 Uo. 114.
