Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015
1040 JEMNITZ JÁNOS Barcelonában már az első napon barikádokat emeltek. Alicantében teljes volt a sztrájk, és katonai őrjáratok cirkáltak az utcákon. Valenciában az első napon egy csendőr és három „civil" halt meg. A leghevesebb harcok azonban két katalán városban, Sabadellben és Terrasában voltak, ahová külön katonai egységeket kellett küldeni — s ahol már az első napon 32 „civil" halottja volt a sztrájknak. A hadügyminiszter maga jegyezte fel a katonai jelentés margójára, hogy a felkelők , jól védett barikádok mögül" harcoltak. Mindez bizonyította : a sok esetlegesség ellenére is a tétek — legalábbis a munkások és a barikádok túloldalán állók számára — világosak voltak. Ez magyarázza, hogy a küzdelem még napokon át, egészen a hét végéig, augusztus 18-ig országosan tovább folyt — pedig már a sztrájk első két napján az is kiderült, hogy az országos, széles alapon előkészített sztrájkmozgalom „pplgári szárnya" teljesen leállt. Ekkorra derült ki, hogy Lerroux is, Maciá is Franciaországba menekült, a katalán Lliga pedig tüntetően elhatárolta magát a sztrájktól.9 0 Mint minden hasonló esetben, az ilyen sztrájkmozgalom vagy azonnal továbbterjed, országossá válik, erősödik — vagy lassan elsorvad, és a központi kormányhatalom erői kereskednek felül. íg történt 1917 augusztusában Spanyolországban is. A kormány először a bilbaói baszk ellenállással végzett, ahova délről vezényelt katonai és csendőri erőket, majd a várost teljesen katonai irányítás alá helyezte. A legtovább Asztúria bányászai tartották magukat. Itt a sztrájk még akkor is 100%-os volt, amikor másutt, augusztus 17-e után már világosan bukófélben volt. Ezekben a napokban a spanyol szocialista mozgalom nagy öregjei, a párt megteremtői, a nyomdászmunkás Iglesias és az orvos Jaime Vera is kétségbeesetten igyekezett kapcsolatokat teremteni, közvetíteni, hogy a megtorlásnak elébe vágjanak. Iglesias újra a betegágyából kelt fel, Vera (aki ekkor már vak volt) régi kapcsolatait felélesztve a spanyol Emberi Jogok Ligájának főtitkárát, az ugyancsak orvos Simarrót, Dato személyes barátját mozgósította a kiegyezés érdekében. Az egyezkedési kísérletek azonban kudarcra voltak ítélve, ugyanúgy, mint a Párizsi Kommün végnapjaiban, a májusi „véres hét" idején, amikor a francia szabadkőművesek próbáltak közvetíteni. Dato maga úgy nyilatkozott e napokban, hogy „nem a kormány ellen irányuló mozgalomról, hanem az anarchia kezdetéről" volt szó. A befolyásos sajtó is szította a megtorlás hangulatát. Az El Debate augusztus 15-én szintén „lázadó, hazafiatlan és forradalmi mozgalomról" írt, amit természetesen „a kisebbség" szított, vezetett, s amely eleve híján volt „minden becsületnek".91 Az asztúriai bányászok persze nem is tartottak igényt az El Debate megbecsülésére, s Dato miniszterelnöktől sem vártak sokat. A sztrájk országos bukását követően igen sokan a hegyekbe vonultak. A sztrájk e körzetben csak augusztus végén ért véget; Gijónban a nyomdászok, az építőipariak, a gázmunkások csak augusztus Uo. 596. " Uo. 597.
