Századok – 1986

Közlemények - Fenyvesi László: A budai szandzsák görögkeleti központjainak diaszpórája a 16. században 123/I

GÖRÖGÖK A BUDAI SZANDZSÁKBAN A 16. SZÁZADBAN 127 Kutatásaink során kezdetben az etnikai-nyelvi értelemben egyaránt görögnek nevezett hódoltsági hellén diaszpóra történeti adatainak összegyűjtésére és elemzésére törekedtünk. De éppen a fenti, rendkívül bonyolult problémakörök miatt — melyek a 16. századi hódoltsági magyar, latin, német és török nyelvű forrásanyagra hatványozottan rányomják bélyegüket — célkitűzésünket csak részben sikerült megvalósítanunk.9

Tény, hogy a török iratokban említett pesti és budai „rum"-ok valóban görög etnikumú török állampolgárok voltak, s több ráckevei polgár hellén volta is bizonyítható.10

Ám a török adójegyzékek névösszeírásaiban szereplő görögkeleti — balkáni (budai és ráckevei) népesség pontos etnikai hovatartozása pusztán a jellegtelen személynevekből nem állapítható meg, így az ő esetükben a görög kifejezést a legtágabb értelemben, gyűjtőnévként kellett használnunk, valamennyi görögkeleti vallású balkáni kézműves-kiskereskedő-nagykereskedő megjelölésére. A rendkívül heterogén „rác", avagy „görög" tömeg egyes tagjainak pontos etnikai elkülönítése [valóban szerb, illetve görög volt-e, esetleg egyéb görögkeleti polgár, tehát albán, montenegrói (crnagorac), bosnyák, bolgár, makedo-vlach1

1

] a jelenlegi forrásadottsánagykanizsai Thúry György Múzeum jubileumi emlékkönyve. 1919—1969. Nagykanizsa, 1972. 291—301.; Füves Ö., A görög kereskedők bevándorlása Pestre 1718—1771 között = A. T. 1975. 22. k. l.sz. 118—125.; stb., főleg a Makedonika, az Antik Tanulmányok és a Századok 1976—1985-ös évfolyamaiban. 9 Mészáros (Fenyvesi) László, a hódoltsági görögök = A hódoltsági latinok, görögök. . . 1976. 478—482. (Adatok a ráckevei görögökről; Görög kiskereskedő-szűcsök Budán és Pesten). — Első ízben Káldy-Nagy Gyula „Kanuni devri Budin tahrir defteri" (Buda adóösszeírásai Szulejmán korából) c. török forráskiadványának ismertetésekor hívtuk fel a figyelmet a görögökkel kapcsolatos adatokra, Ráckeve és Buda hászvárosokban (Századok, 1974. 108. évf. 1. sz. 276—277.) Nem találhatók a 16. századi, hódoltsági görögökre (csupán a királyi és erdélyi területeken élőkre, valamint a délszlávokra) vonatkozó adatok az Országos Levéltár speciál iratai anyagaiban sem: E 211. Kincstári Levéltárak. A Pozsonyi (Magyar) Kamara Archívuma. Lymbus (1527—19. sz.). C/II. Series: régi tárgyi csoportok. 106. cs. 44. t. Görög, cirill, örmény, héber iratok, 16—18. sz.; 160. cs. 43. t. Héber, görög nyelvű iratok (16—18. sz.); E 554. Városi és kamarai iratok (1527—19. sz.), 47. cs. Quart. Slav. 50. nr., 47. cs. Fol. Slav. 18—32. 10

Minden bizonnyal rájuk is érvényes Füves Ödönnek a 18. századi magyarországi görögökkel kapcsolatos megállapítása: „Túlnyomó többségük Dél-Jugoszlávia, Észak-Görögország és Délkelet-Albánia hegyes vidékeiről érkezett. Ezért a görög szakirodalom nagyon gyakran a „makedón-görögség" kifejezést használja." (A pesti görögök nevei... 1970. 260. 1. jegyz.) 11

„A makedo-vlach nemzetiség a román nyelv egyik dialektusát beszélő görögös műveltségű néptörzs, amelynek tagjait vlachoknak, cincároknak, fekete-vlachoknak, kuco-vlachoknak, a XIX. század közepétől kezdve pedig makedo-románoknak is szoktak nevezni a különféle okmányokban. A makedovlachokra vonatkozó legfontosabb mű: Popovies D. J., О cincarima. Beograd, 1937." (Füves Ö., uo. 260. 2. j.)— Megjegyzendő, hogy a vlach kifejezés török torzítása, az „iflák" terminus előfordul a 16—17. századi, hódoltsági defterekben is, részben a románok által lakott kelet-tiszántúli, temesközi, Erdéllyel határos területeken (csanádi, lippai, jenői, aradi, gyulai, temesvári szandzsákok), másrészt a Dél-Dunántúlon (koppányi, mohácsi, pécsi, simontornyai livák), ahol azonban a jellegzetesen szerb—horvát személynevű vlachok (iflákok) sokkal inkább horvátoknak, szlovéneknek és főleg szerbeknek tekinthetők, mintsem románoknak, makedo-vlachoknak. Közülük sok viseli e dunántúli területen a szlovén (s nem szlovák!) jelentésű Tót, Tóth vezetéknevet, illetőleg néhányról maga a török adóemin is megjegyezte, hogy bunyevác (boszniai horvát, a Buna folyó vidékéről). A koppányi „iflákok" a 16. századi török defterekben romanizált