Századok – 1986
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Mohácstól Buda visszavívásáig (Magyarország történeti útjának nemzetközi háttere) 917/V–VI
932 PACH ZSIGMOND PÁL kedése, hadiállapota nemcsak területi és vérveszteséget okozott, hanem kereskedelmi pozícióvesztést is — az angolok, hollandok és franciák javára, akik „mindig készen álltak betenni lábukat oda, ahol az itáliaiaknak nehézsége támadt".4 8 S ha Szent Márk városa már 1571-ben kénytelen volt lemondani a török javára kelet-mediterrán birodalmának egyik gyöngyszeméről, Ciprusról, akkor a 17. század közepének hosszú kandiai (krétai) háborújában (1645—1669) nagy anyagi és emberveszteségek árán sem volt képes a Köprülüek alatt új erőt merítő Portával szemben megtartani Kréta szigetét: a még uralma alatt lévő ión szigetek felé, illetve Aleppo és Alexandria felé irányuló kereskedelmi hálózatának fontos támaszpontját.49 így hát Velence csak a politikai-hatalmi viszonyok lényeges változásától remélhette, ha egyáltalán, elvesztett levantei pozícióinak akár csak részleges visszaszerzését, a keleti kereskedelem hagyományos útvonalainak újraelevenedését. Súlyos veszteségei ellenére tehát — vagy inkább: éppenséggel ezek következtében — állandó potenciális szövetségese volt (Dalmácia körüli ellentéteik dacára is) egy, a Habsburgok részéről induló törökellenes hadivállalkozásnak.5 0 8. Merőben más történelmi előzmények után (bár középkori antecedenciáktól szintén nem mentesen)5 1 és jócskán eltérő körülmények között, Levante felé hajtották gazdasági-hatalmi érdekei a bécsi udvart is a 17. század második felében. A bécsi vezető körök érdeklődése a keleti kereskedelem, az Orienthandel iránt — így nevezték a török területeken szárazföldi-folyami úton áthaladó áruforgalmat, terminológiailag megkülönböztetve az Adria kikötőiből induló tengeri kereskedelemtől, a szorosabb értelemben vett Levantehandel-iő\S2 —, az osztrák udvari arisztokrácia gazdasági tájékozódása a Balkánon át kelet felé, a zsitvatoroki béke kívánsága iránt tanúsított készségben": P. Rycaut, The Present State of the Ottoman Empire, Containing the Maxime of the Turkish Policy, London, 1668, I, 165—166. alapján idézi Cernovodeanu, i. m. 31. — A franciák Levante-kereskedelmi dominanciáját a 18. században jelentős részben az tette lehetővé, hogy az angolok — mediterrán támaszpontjaikat fenntartva ugyan — gazdasági tevékenységük súlypontját ekkor már Amerikára és Indiára helyezték át: G. D. Ramsey, English Overseas Trade during the Centuries of Emergence, London, 1957, 60. 48 C. M. Cipolla, The Economic Decline of Italy, In: Crisis and Change in the Venetian Economy, i. m. 141. 49 Krelschmayr, i. m. Ill, 57—61, 315—336. 50 Vő. D. Levi—Weiss, Le relazioni fra Venezia e la Turchia dal 1670 al 1684 e la formazione délia Sacra Lega, In: Archivio Veneto Tridentino VII—IX, 1925—26; Kretschmayr, i. m. III. 627. 51 Vő. Egy évszázados történészvitáról: áthaladt-e a levantei kereskedelem útja a középkori Magyarországon? Sz, 1972, 4—5, 849—891. 52 H. V. Srbik, Adriapolitik unter Kaiser Leopold I, In: Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung ( = MIÖG), Ergänzungsband XI, 1929,614 s köv; Eckhart, F., A bécsi udvar gazdasági politikája Magyarországon Mária Terézia korában, Budapest, 1922, 149—150, 296.
