Századok – 1986
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Mohácstól Buda visszavívásáig (Magyarország történeti útjának nemzetközi háttere) 917/V–VI
924 PACH ZSIGMOND PÁL hanyatlott a központi hatalom, eluralkodtak a nagybirtokosok. De ha lett volna időnk — folytatta töprengését —, előbb-utóbb ismét jöhetett volna egy erőskezű nemzeti király, s folytathatta volna azt, amit nagy elődei elkezdettek. Igen ám, de nem volt időnk: nyomult előre a török, s az események drámai gyorsasággal peregtek (még ha — mondhatjuk hozzá mi, kései utódok — amaz idők drámai gyorsasága korunkéhoz képest szelíd cammogásnak tűnik is). Mindenesetre alig több mint fél évszázaddal Mátyás halála után budai palotáján már török félhold hivalkodott, s a Hunyadiak nemrég még oly erős magyar állama három részre hullott. Ilyen mostoha történelmi körülmények között az államhatalmi központosítás továbbvitelének bárminő áramlata persze csak búvópatakként lehetett jelen magyar földön, s ha mégis felszínre tört, csak csonka vagy felemás formákat mutathatott. A török hódoltság területe kiesvén — ahol legfeljebb a magyar rendiség tarthatta fenn államiságának, állami folyamatosságának némely rekvizitumait a jobbágyság felett12 — a másik két országdarabban, a királyi Magyarországon és a fejedelmi Erdélyben léphettek csak színre a potítikai centralizáció törekvései, az abszolutizmus tendenciái és követelményei, szükségképp részlegesen és ellentmondásosan. A Habsburgokat uraló magyar királyságban a centralizáció és a rendiség küzdelmének általános európai fejlődéstörvénye a bécsi idegen központosítás és a magyar nemzeti rendiség ellentétének sajátos történelmi alakzatában öltött testet, s a társadalom erőit és a politika irányítóit újra meg újra megoldhatatlannak tűnő dilemmák elé állította, konfliktushelyzetekbe sodorta.13 A „másik magyar haza": az erdélyi fejedelemség gyengébb rendiségével időről időre erőteljesebb abszolutista kezdemények kibontakozásának nyitott teret, de önálló belső kormányzatának nehéz ára volt a Fényes Portától való függősége, illetve helyzetének Konstantinápoly és Bécs közötti tünékeny forgandósága.1 4 Mindehhez járult — kell hozzátennünk később szerzett-megszenvedett bölcsességgel — királyságnak és fejedelemségnek egyaránt soknemzetiségű etnikai összetétele, ami messzi jövő komor fejleményeinek árnyait vetette előre. Ilyenképpen az ország központi, alföldi-dunántúli részének — a magyar népesség vérvesztesége és a bevándorlások ellenére is tömör etnikai-geográfiai törzsének1 5 — visszaszerzése, s az ennek kulcsát őrző hajdani főváros, Budavár 12 A „kondominiumról": Salamon F., Magyarország a török hódítás korában, Pest, 1864, 285 s köv.; Hegyi K., Egy világbirodalom végvidékén, Budapest, 1976,207 s köv.; Szakály F., Magyar adóztatás a török hódoltságban, Budapest, 1981. 13 Vö. Vita a magyarországi osztályküzdelmekről és függetlenségi harcokról, Budapest, 1965. 14 Az abszolutizmus fogalmát Bethlen Gábor kormányzatára először Szekfü Gy. alkalmazta: Bethlen Gábor, Budapest, 1929. — Bethlen Gábor és I. Rákóczi György hatalmi rendszerét tömören jellemzi Makkai L. a Magyarország története III. kötetében, Budapest, 1985, 841 s köv., 904 s köv. — Az 1613. évi kolozsvári országgyűlésen összejött erdélyi rendek a Tordán táborozó török seregtől való „féltekben libere eligálták Bethlen Gábort": (Hóman B.—) Szekfü Gy., Magyar történet2, Budapest, 1936. IV, 58. — A „Tündérország"-ról: ugyanott, III, 321. — Vö. Bethlen Gáborról — születésének 400. évfordulóján, Társadalmi Szemle, 1980, 11, 71—78. 15 Lásd Makkai L. előadását (Tájak és népek) a Magyarország története III. kötetében: 1425 s köv.
