Századok – 1986
Történetirodalom - Pusztaszeri László: Görgey Artúr a szabadságharcban (Ism.: Erdődy Gábor) 880/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM 881 Az események középpontjában természetesen Görgey áll. Ő menti meg több esetben a reá bízott „testileg-lelkileg elgyötört" csapatokat a teljes széthullástól, szervez felbomlott tömegből ütőképes sereget, majd arat megalkuvást nem ismerő vezetéssel fényes győzelmeket. A katonai események leírásai képezik a könyv legjobban sikerült részeit. A szakszerűséget élvezetes előadásmóddal egyeztető elemzésekben a szereplők megelevenednek, a csaták szinte szemünk előtt zajlanak le. A Görgey pozitív értékeit joggal méltató összképbe akkor keverednek zavaró színek, amikor a hadvezér politikába bonyolódik, Pusztaszerit értelmezve: azt politizálásra kényszerítik. Szerző szerint ugyanis Görgey számára elkerülhetetlenné tették az ellenzéki politikai szerepvállalást az állami vezetés szakszerűtlen katonai utasításai, valamint szüklátókörűséggel és illúziókergetéssel jellemzett külpolitikai gyakorlata. A kormányzat és Görgey közötti ellentétek elmélyüléséért Pusztaszeri egyértelműen Kossuthékat teszi felelőssé: „Görgeyt a politikai vezetés felemás és ellentmondó intézkedései fordították fokozatosan ellenzékbe" — állapítja meg. Az ország december végi megmenekülését a teljes összeomlástól pedig már kifejezetten azzal magyarázza, hogy Görgey mert és tudott Kossuthtal szakítani, szembehelyezkedni. A túlságosan sommás megállapítással szemben maga Pusztaszeri adja kézbe az ellenérveket, amikor megemlíti, hogy a schwechati vereséget követően Görgey Kossuthtal személyesen állapodott meg azon védelmi terv alapélveiben, mellyel rövidesen szembefordult; majd kisebb jelentőségű katonai sikereit fontos győzelemként bemutatva ígérte, hogy korábbi megállapodásuk értelmében a győri sáncok sikeres megvédésére készül; s hogy a továbbiakban az OHB beleegyezése, mi több, tájékoztatása nélkül hozta nem kis horderejű döntéseit. Kétértelmű, félrevezető, a kormány optimizmusát maga is megalapozatlanul erősítő magatartása a felelősség megállapításánál mindenképpen óvatosabb megfogalmazásra int. Valószínű, hogy szerző akkor kerül közelebb az igazsághoz, amikor a szegedi koncentrációval kapcsolatban így jellemzi Görgey magatartását: „A kapcsolatait a központi hatalommal minden lehetséges módon lazítani" akarta, s megsértődött, „hogy önmagát és hadseregét kivonja a kormány rendelkezési köréből". Nehéz egyetértenünk az egyéni ambícióit erőteljesen előtérbe állító katonapolitikus jellemzésével. Pusztaszeri a reálpolitikát képviselő békepárt és az irrealisztikus kossuthi doktrína sosem bizonyított I ellentétpárjának felállításával keresi Görgey cselekedeteinek elvi indítékait. A tábornok nézeteivel osztozó, I „nemzeti célokért fellépő mérsékelt vagy inkább reálpolitikus csoport", békepárti közvélemény létezésére hivatkozik, melyek hatékony irányzattá csupán az 1849 utáni önigazoló visszaemlékezésekben szerveződtek, s valóságos működésüket az érdekeltek egykorú megnyilatkozásai, ill. azok hiánya kérdőjelezik meg. S ha mégis elfogadnánk egy ilyen programmal rendelkező párt létezését, Görgey nézetazonosságát a szerző érvei nem bizonyítják meggyőzően. „Az a szerencsétlen békepárt! semmi békét, de nyaktilót, nyaktilót" — írja felháborodva Szemerének 1849. március 22-én; „Magyarország készenáll élethalálrai harczra" — hirdeti április 12-i lévai kiáltványa; „ezen harcz... európai harcz leend: a természet adta legszentebb népjog harcza a bitor zsarnokság ellen. S győzni fog a nép" — buzdít végső küzdelemre április 29-i komáromi proklamációjában; „én részemről az egész tüneményben az ausztriai dynastia halálpompájára gyújtott fáklyáknak lobogását láttam" — számol be Kossuthnak május 13-án Pest osztrák bombázásáról. Az egykorú nyilatkozatokból vett idézetek korántsem demonstrálják Görgey mélységesen dinasztikus, „mérsékelt reálpolitikai" nézeteit; mint ahogy egyoldalú leegyszerűsítésként és a valóság elferdítéseként értelmezhető csak az az állítás is, mely szerint Kossuth és hívei vakon bíztak a nagyhatalmak segítségében, Palmerstonban a magyar ügy támogatóját látták, s erre alapozták volna külpolitikai elképzeléseiket. Már kiindulásában elhibázottnak kell tehát tekintenünk azt a koncepcionálisan alapvető megállapítást, miszerint Görgey igaza tudatában törekedhetett „a függetlenség külpolitikai irrealitásait figyelmen kívül hagyó politikai csoport megbuktatására", s „a hadsereg fegyvereinek erejével ... a legjobb politikai feltételeket kikényszeríteni ahhoz a még életképes egyetlen realitáshoz, hogy az 1848-as alkotmányos állapotot kell egészben vagy akár részleteiben átmenteni". Pusztaszeri átveszi azokat a 19. század második felében, tudatos történethamisítás eredményeként keletkezett s a 20. század változó évtizedeiben koronként eltérő meggondolásokból továbbéltetett nézeteket, melyek az ún. 48-as álláspontot 1849 reálpolitikai programjaként tüntetik fel, holott — mint azt egykorú dokumentumok bizonyítják — maguk Jókaiék is tisztán látták 1849 kritikus hónapjaiban, hogy az Ausztriával kötendő kompromisszum feltételei a Habsburg-hozzáállás következtében teljes mértékben hiányoznak, s Magyarország csak a feltétel nélküli behódolás, ill. a végsőkig folytatott harc között választhat. 7 Sza'zadok 1986/4
