Századok – 1986
Közlemények - Gonda Imre: A restauráció hatása a Habsburg Monarchia belső helyzetére és hatalmi viszonyaira 1849 után 851/IV
A HABSBURG MONARCHIA BELSŐ HELYZETE 1849 UTÁN 863 Az első esetre a magyarok jellemzők, amennyiben nemzetük minden előszeretete mellett törekvéseik előterébe a Szent István-i korona területének integritását helyezték; a második mozzanatra vonatkozólag a jelszó kiadásának vitathatatlan érdeme a cseheket illeti, akik azonban ugyanekkor a cseh koronaterületek államjogi különállásához ragaszkodtak.9 A Monarchia-beli népek külön- és szembenállása, főként pedig a magyar és a nem-magyar nemzetek viszonya oly mértékben kiéleződött, hogy a forradalom kezdetén már a lapok foglalkoztak azzal, hogy „Magyarországnak meg kell szűnnie Monarchiánk elkényeztetett édesgyermekének lenni".1 0 Ezen a ponton azonban két igen reális mozzanatot nagyon is hangsúlyozni kell: az egyik az, hogy a magyar államot és különösen a cseheket a mindkét népet érintő, de ellentétesen érdekelt német kérdés megítélése igen erőteljesen szembeállította egymással. Az a német nemzeti egyesülés, ami a németországi és ausztriai németség összefogásával szinte magát Ausztriát is felbomlaszthatta volna, tehermentesíthette a magyar államot a további osztrák nyomástól, a szabad Magyarország megteremtésének akadályától. Ugyanez az egyesített Németország a nemzeti elnyeletés veszélyével fenyegette a cseh nemzetet és az újjáalapítandó cseh államot is. Nem véletlen tehát, hogy a magyar—ménét viszony — beleértve a német nemzet egyesüléséhez való viszonyát is —, a magyar— cseh ellentét kiéleződési pontja lett, amelynek a magyar és szomszéd népek együttélésére gyakorolt rossz hatása évtizedekig érezhető volt. Ezért is állapíthatta meg a korszak és a táj történetírója, hogy „végzetesen hatott az a körülmény is, hogy a bécsi Birodalmi Gyűlés többsége a csehek példamutatásával nyíltan ellenségesen fordult a magyarokkal szembe, anélkül, hogy a legtávolabbi szándékuk vagy erejük lett volna az új parlamenten nyugvó új politika megteremtésére, a magyar nemesség mérsékeltebb elemeivel való megértésre, s hogy egy önálló Magyarországot illesszenek be egy szövetségesi Összmonarchia kereteibe. A csehek helyzete mindenekelőtt negatívan és védekezőn irányult a magyar nacionalizmus ellen, amelynek szlávellenes nyelvpolitikája az 1840-es Birodalmi Gyűlés, s a latinnak, a magyar nyelvnek mint államnyelv javára történt eltörlése óta a legmélyebb izgalom fogta el a szlovákokat, de a szerbeket és horvátokat is. A csehek mindkettővel eleve szolidárisnak érezték magukat".11 Ilyen körülmények között a magyarság a Monarchia nem-magyar népeivel nem csupán szemben állott, de egyedül is állott közöttük a legforróbb Habsburg-ellenes szabadságharc idején. S nem is arról volt szó, hogy e népek eleve az abszolutista Monarchia alapján állottak volna. Éppen arról volt szó, hogy ezek a nemzetek ugyanúgy a maguk önállóságát és saját államiságukat akarták megteremteni, de az a helyzet, amelyet egymással és a külső hatalommal szemben elfoglaltak, kezdettől fogva egymás ellen mozgósította őket. Ugyanekkor az is kétségtelen, hogy nem 9 J. A. v. Helfen; Revolution und Reaction in 1848. Prag 1870. 260. 10 Prager Zeitung, 1848. június 9. n J. Redlich i. m. 199—200.
