Századok – 1986
Tanulmányok - Kiss Z. Géza: A földesúri birtok és a parasztföld elkülönítésének történeti útja az Ormánságban. 1767–1867 51/I
A FÖLDESÚRI BIRTOK ÉS PARASZTFÖLD AZ ORMÁNSÁGBAN 1767- 1867 77 füvétől gyakran hullik el vonyós marhája, s arra is, hogy a Dráva mentében, maga szerszámával, ingyen munkával készítsen töltéseket, míg az uradalmak „.. . nyolcvan Éveket meghaladó ideig, eredmény nélkül választmányosdit játszottak". A legelőelkülönözésekben az élesebb megfigyelők már látták a „tér" fontosságát, „... amelyről ez az állattartó nép úri- és közadóját megszerezheti, szükségét pótolhatja, és éppen fennmaradását eszközölheti". A tiszti ügyészek — Lúzsok perének kapcsán — részletesen kifejtették azt is, hogy az erősen differenciált telekviszonyok mellett a „legnagyobb fokozatú szorgalom és a földmüvelés minden ipara és intenzivus gazdálkodás" sem teszi lehetővé, hogy a jobbágy eleget tudjon tenni az egyházzal, az állammal, a földesúrral és a családjával kapcsolatos kötelezettségeinek. Erre csak a határ szabad használata tette képessé. Szerintük „...az eddig használt közös határ volt az a talismán, ahonnét annyira gyarapodhatott, hogy úri tartozásait évről évre leróván, közadóját teljesíthesse".7 0 A közösen használt területekért folyó harc újult erővel indult meg az 1832— 1836. évi törvények meghozatala után, amelyek lehetővé tették, hogy a földesurak a maguk közlegelői részét a jobbágyokétól elválasszák. Magatartásuk jellemzésére Szabó István Deák Ferencet idézi,7 1 aki a legelőelkülönözés országgyűlési vitájában ' már 1835-ben megmondotta, hogy a rendek a legelőelkülönözési törvénnyel nem arról , kívánnak gondoskodni, hogy a jobbágynak megadják azt, ami őket megilleti, hanem minden figyelmüket arra fordítják, mennyi adassék a földesúrnak; vagyis nem a jobbágyokról, hanem a földesurakról gondoskodnak. Nyomon kísérve az elkülönözéssel kapcsolatos történéseket az Ormánság négy I nagy uradalmában, első megállapításunk az volt, hogy míg az erdőregulációkhoz a vajszlói és a sellyei uradalom kínálta a források bőségét, addig az elkülönözések különösen a két drávai uradalomban kavartak erős szenvedélyeket. Ennek a változásnak az az oka, hogy az előbbi uradalom egyáltalán nem majorkodik, szükségleteit kielégítik a már reguláit erdők, az utóbbi pedig már túl van ezen az állapoton, és erőit az üzemi táblák kialakítására koncentrálja. A legelőelkülönözést a jobbágyok eleinte maguk is kívánták, hogy meg tudják oltalmazni legelőiket a földesurak és még inkább alkalmazottaik jószágától. így kötött a siklósi uradalom is szerződést Drávacsehi, Drávapiski, Drávaszerdahely, Kovácshida, Szaporca, Tésenfa lakóival. Aderjás, Drávacsepely, Drávaszabolcs, Drávapalkonya, Kémes, Kórós, Márfa, Rád azonban megijedvén attól, hogy milyen kevés legelőt kaptak a mondott községek, nem vállalták a békés megegyezés útját, hanem inkább bírói döntésre bízták magukat. Az Ormánság északi részén is hiába próbálkozott a Batthyányak üszögi uradalma a „barátságos úton eszközlendő" legelőelkülönözéssel, a Hernádfára kiküldött megyei bizottság kénytelen volt azt jelenteni, hogy „.. .eme barátságos egyezkedést nem sikeresíthettük". 70 Bm. L. Hirics és Piskó elkülönözési perének jegyzökönyve 1846. A tiszti főügyész beszéde. 71 Szabó 1. 1948. 359.
