Századok – 1986
Tanulmányok - Kiss Z. Géza: A földesúri birtok és a parasztföld elkülönítésének történeti útja az Ormánságban. 1767–1867 51/I
66 KISS Z. GÉZA Az erdők védelmének szükségességére joggal figyelt fel a helytartótanács. Az országban mindenütt pusztultak ekkor az erdők, -de különösen nagymérvű volt a pusztulás az Ormánságban, hiszen népének egész civilizációja fára épült. Fából volt lakása, bútora, szerszáma, fűtője. Óriási készleteket emésztettek fel az uradalmi és egyházi alkalmazottak járandóságai is. Ezt a fogyasztást századokon át még a szükséglet diktálta, de korszakunkban megkezdődtek már a nagy erdőirtások is. A 19. század első évtizedében pusztította el a sellyei uradalom a Hatvani-erdőt. Volt erdésze — a mi mostani tanúnk — itt vágatott korábban a Mindszenti uraság részére épületfát, abrincsot, karót, póznát. A rendes faizáson kívül itt vágták a, jobbágyok a maguk szükségletére mindezeket, sőt a mezőgazdasági eszközök készítéséhez szükséges bognárfát is. Itt legeltek marháik, makkolta-k disznaik.3 5 Az uradalom 1813-ban a híres Nagy-Erdő drávai részét adta bérbe Bernárd Antal pécsi polgárnak — a dunai hajózás úttörőjének — tíz évre azzal, hogy az erdőt kiirthatja, és a fát a maga hasznára fordíthatja. Vállalkozása azonban megbukott, mert bár csak 3 forint 30 krajcárt kért egy hat öles, talpnak való, gyönyörű tölgygerendáért, de nem volt vásárlója.3 6 Korszakunk végén a siklósi uradalmat terheli a szabolcsi erdő kiirtása 1846—1848 között.3 1 Az erdő elpusztítása súlyosan veszélyeztethetett néhány közeli községet, de ai erdőhasználat korlátozásának hivatalos regulációba torkolló gyakorlata alaposan beleszólt az ormánsági társadalom mindennapjaiba. Míg a határ haszonvételeivel szabadon élhetett ez a nép, szabadon és korlátlanul állt rendelkezésére az erdők fája is. Az ormánsági férfinépesség azonban, más szegény mocsári vagy hegyvidéki területek lakóihoz hasonlóan, nemcsak saját szükségletre dolgozta fel a fát. Ügyeskezü, rotariusnak nevezett kerékgyártók, és karpentáriusként emlegetett bognárok vasalatlan, „fakó" szekeret és sokféle mezőgazdasági szerszámot is készítettek fából, hogy az értük kapott pénzzel kiegészíthessék szegényes jövedelmüket. Az uradalmak a jobbágyoknak ebből a tevékenységéből is hasznot igyekeztek húzni, és előbb a háziiparosok taxáját emelték meg, majd pedig csak pénz ellenében juttattak nekik fát. Előttünk van a káptalani uradalom 1781. évi kimutatása az erdei jövedelmekről,3 8 amely tanúskodik a drávai kerület jobbágyainak szerszámfa vásárlásairól. Innen tudjuk, hogy a hét falu jobbágyai egyetlen évben 92 gerendát vásároltak szekérnek (currus), harminchatot keréknek (rota), és tízet kocsioldalnak (laterae). Egy teknőnek vagy egy csónaknak való puhafa gerenda ekkor még 25 krajcárba került. Egy hídnak való tölgyfagerendáért Bene Istók, piskói jobbágy, 3 forintot fizetett, Sós! 35 Bm. L. Batthyány—Montenuovo Lt. 108. cs. Inquisitio. 4. A. 36 Bm. L. Batthyány—Montenuovo Lt. Fasc. 24. No. 3. 141. cs. In juridiciis Dominii Sellye. 1820. évi úriszéki jkv. 37 Bm. L. Úrbéri iratok. Drávaszabolcs. Tanúvallomás! jkv. 1860. aug. 30. 38 Conscriptio diversorum Proventum ex Sylvis V. Capituli obvenientium, 1781. PKML. F. 520. 11. sz.
