Századok – 1986

Folyóiratszemle - Steele Richard W.: A nagy vita: Roosevelt; a hírközlő szervek és a közelgő háború 1940–1941 481/II

482 FOLYÓIRATSZEMLE melyek a védelmi erőfeszítésekről szóltak, és a tömegek megértésére apelláltak. Az NBC feljegyzései szerint pl. 1941-ben havonta kb. 90 ilyen műsort adtak. Ahogy a nemzet egyre közeledett a háborúhoz, a mozgósítási erőfeszítésekről szóló hírek nem bizonyultak elégségesnek. Az elnöknek anélkül, hogy elkötelezte volna magát, döntenie kellett. Azzal tisztában volt, hogy a hadbalépés elutasítása milyen hatást tesz az angolokra, a belépésre pedig mi lesz a nagyszámú amerikai ellenző reakciója. Roosevelt minden támogatást elutasított. Ilyen körülmények között született meg a kormány hangulat-elmélete. Az elnök 1941 májusában létrehozta az Office of Civilian Defence-t. Az ügynökség azonban a nemzetet főleg az ellenséges támadásra készítette fel, a propagandára és a közhangulat építésére alig fordított figyelmet. Augusztusban Roosevelt Adlai E. Stevensont és John J. McCloyt bízta meg a probléma tanulmányozásával. Ok azt javasolták, hogy hozzanak létre egy bizottságot kormánytisztviselőkből és a beavatkozást pártoló szervezetek képviselőiből akcióik összehangolására. Az ellenzék különböző ideológiai és politikai háttérrel rendelkező amerikaiak széles rétegeiből tevődött össze. Csak abban voltak egységesek, hogy a háborút ellenezték. Rooseveltnek nem volt törvényes lehetősége elhallgattatásukra, másképpen kellett tehát elbánni velük. A hírközlőszervek azonban — más és más okok miatt — a háborúellenes irányzatnak alig adtak teret. Hollywood a német filmpiac bezárulásával egyre inkább Nagy-Britanniában látott exportlehetőséget. Ráadásul a Lend-Lease törvény hatására az angolok nemcsak fizetni tudtak az amerikai filmekért, hanem fel is szabadult Hollywood befagyasztott tökéje. 1940—41-ben 50 nagyobb film foglalt állást az intervenció szükségessége mellett, sőt olyan filmek is készültek, melyekben amerikaiak álltak be az angol hadseregbe. Ha a játékfilmeknek mindössze kis hányada is foglalkozott az aktuális nemzetközi kérdésekkel, de a kísérőfilmek, a híradók mindig a napi problémákról, a hazafiságról, a védelmi helyzetről, az angol elszántságról szóltak. A rádiónak a kormány és az intervenció melletti elkötelezettsége nem volt kevésbé valóságos, csak kevésbé nyilvánvaló. 1939 júliusában a National Association of Broadcasters elfogadott egy határozatot, mely szerint ellentmondásos témáknak nem adnak adásidőt, ugyanakkor az ellentétes nézeteknek lehetőséget biztosítanak minden, a nyilvánosságot érintő kérdésben. Ez a következő néhány hónapban egyensúlyt biztosított a kormányhű és az ellenzéki beszédek között, de ezenkívül minden, amit a rádióhallgatók hallhattak, a kormány véleménye volt. 1941 nyarán Stevenson megvizsgálta a rádiók propaganda-adásait: a júliusi eredmény azt bizonyította, hogy a háborút ellenzők 8 óra időt kaptak, míg a beavatkozást támogató adásokat 42 órán át sugározták. A kormány a legnehezebben a sajtóval birkózott meg. Noha az újságok 75%-a az elnököt támogatta, a Fehér Ház és a sajtó kapcsolata sohasem volt olyan, mint ahogy Roosevelt elvárta volna. 1940—1941-ben, ahogy egyre romlottak a japán—amerikai kapcsolatok, az elnök az ázsiai eseményekről és az ezzel kapcsolatos amerikai külpolitikáról szinte semmilyen információt nem volt hajlandó adni. Ez vezetett oda, hogy a tömegek nem értették, mi okozta Pearl Harbort és Amerika hadbalépését. A sajtó azonban tolerálta a kormány álláspontját; az újságírók néhány kivételtől eltekintve barátságosak és együttműködőek voltak, de az újságok sohasem szolgálták úgy a propagandacélokat, ahogy a rádió és a film tette. Roosevelt, aki még nem tudta, mit fog tenni, nem engedte magát félrevezetni a tömeghangulattól. Számára a háború és a béke kérdése túl fontos volt ahhoz, hogy vitára bocsássa. Ezért inkább a közhangulatot igyekezett emelni azzal az általános nézettel, hogy a németek ugyan fenyegetést jelentenek, de a nemzetnek van ereje és vezetője a védekezéshez. Ebben az erőfeszítésben segítettek neki a tömegtájékoztatási eszközök, csökkentve az izolacionisták befolyását. (The Journal of American History, 71. kötet, 1984. 1. (Június) 69—92. 1.) B. B.