Századok – 1986
Folyóiratszemle - Caron V.: Előjáték Vichyhez. Franciaország és a zsidó menekültek a megbékéltetés időszakában 480/II
480 FOLYÓIRATSZEMLE V. CÁRON: \ ELŐJÁTÉK VICHYHEZ; FRANCIAORSZÁG ÉS A ZSIDÓ MENEKÜLTEK A „MEGBÉKÉLTETÉS" IDŐSZAKÁBAN A harmincas évek második felében a nyugati nagyhatalmak közül már csak Franciaországban érvényesült liberális bevándorlási politika; ennek eredményeként mintegy hárommillió külföldi élt az országban, közte 50—60 ezer zsidó. A bevándorlás korlátozásának hivei azzal érveltek, hogy a külföldiek a hazaiakat ütik el a munkalehetőségtől, „rombolják" a francia kultúrát, továbbá úgy vélték, hogy politikai szempontból sem kívánatosak. A francia kormány és a közvélemény többsége bízott a megbékéltetési J politika sikerének lehetőségében, és félt attól, hogy a náci Németországból és a fasiszta Olaszországból érkező politikai és vallási menekültek miatt Franciaország egy legkevésbé sem kívánt háborúba keveredhet. A Dreyfus-ügy óta a zsidók jelentős támasszal bírtak a kormányban és általában a francia liberális és baloldali körökben, de a harmadik köztársaság utolsó éveinek politikai fejleményei elszigetelték őket. Ez vezetett ahhoz, hogy a közvélemény valamivel később hajlandó volt tudomásul venni a Vichy-kormány zsidóellenes törvényeit. Hitler 1938-ban sújtott le a német zsidóságra, ekkor került Franciaországban is előtérbe a menekültek kérdése. Az Anschluss után újabb nagyszámú emigráns áramlott az országba, az ezt követő hónapokban a Daladier-kormány több rendeletben is korlátozta a bevándorlást, egyúttal fokozta a már régebben ott élő külföldiek rendőri ellenőrzését, ugyanakkor kifejezetten zsidóellenes intézkedések ekkor még nem születtek. A müncheni válság utáni hetekben a francia diplomácia a megbékítés koncepciójának megfelelően egy francia—német megnemtámadási egyezmény létrehozásán munkálkodott. 1938. november 7-én egy Párizsban élő 17 éves zsidó menekült, Herschel Grynszpan lelőtte Ernst von Rathot. a német nagykövetség harmadtitkárát. E merénylet szolgáltatott ürügyet a náciknak a „kristályéjszaka" megszervezéséhez, amelynek során Németországban 91 zsidót megöltek, 267 zsinagógát felgyújtottak, több ezer zsidó üzletet szétromboltak és 30 ezer zsidót koncentrációs táborokba hurcoltak.A merénylet mégsem veszélyeztette szükségképpen a francia—német viszonyt, hiszen a rendőrség azonnal őrizetbe vette a merénylőt, és Bonnet külügyminiszter részt vett von Rath temetésén. Néhány nap múlva újabb rendeletet hoztak a bevándorlás további korlátozásáról. A példátlan németországi antiszemita pogrom nagy felháborodást váltott ki a/ Egyesült | Államokban és Nagy-Britaniában, és a megbékéltetési politika ottani hívei is kételkedtek Hitler gyakran hangoztatott békés szándékaiban. Chamberlain és Roosevelt nyilvánosan megbélyegezték Németországot, ugyanakkor szorgalmazták az egyre súlyosbodó menekült-válság megoldását célzó tárgyalások meggyorsítását. Franciaország ezzel szemben hallgatott, sőt. Bonnet még inkább a francia—német titkos tárgyalások befejezésére összpontosított, noha otthon és külföldön egyaránt egyre több bírálat érte megbékéltetési politikáját. A „kristályéjszaka" ellenére december 6-án Ribbentrop Párizsban érkezett a békét hirdető közös nyilatkozat aláírására. A francia kormány ugyan Ígéretet tett arra, hogy minden, Németországból menekülő zsidó kap vízumot, a sajtó arról számolt be, hogy a határon átszökőket a francia rendőrség visszatoloncolja. A nemzetközi közvélemény nyomását mégsem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni, ezért a francia kormány bejelentette, hogy hajlandó tízezer személyt Madagaszkáron és Új-Kaledóniában letelepíteni; ez valójában a menekülők elriasztását célozta. Bérenger, a bevándorlási ügyek felelőse egyúttal kijelentette, hogy Franciaország „egyszerűen csordultig van telítve" külföldiekkel. Noha a Bonnet-féle megbékéltetési politikának nem kevés ellenfele volt bal- és jobboldalon egyaránt, a megbékéltetés, vagyis az újabb világháború elkerülése fontosabbnak látszott, mint a zsidó menekültek ügyének felkarolása, így a hagyományos francia liberális-radikális politikai irányzat egyre inkább talajt vesztett, és ezek után már csak egy, nem túl nagy lépésre volt szükség a megbékéltetés és a kollaboráció közötti egyre csökkenő távolság áthidalásához. (Journal of Contemporary History, 1985. évi I. szám, 157—176.1.) M. T.
