Századok – 1986

Tanulmányok - Nehing Karl: Magyarország és a zsitvatoroki szerződés (1605–1609) 3/I

36 KARL NEHRING A tizedik cikkelyben lefektetett ajándék átadására, melyet a szerdár, Murád pasa adott volna Mátyás főhercegnek, nyilvánvalóan nem került sor. Ez összefüggött a II. Rudolf és Mátyás közötti összeütközéssel. Murád pasa röviddel a béketárgyalásokat követően el is hagyta Magyarországot, hogy mint újonnan kinevezett nagyvezír az oszmán birodalom keleti határán folyó háború vezetését átvegye. Az ugyanabban a cikkelyben rögzített török cserekövetség Prágába érkezésekor 1609-ben került sor az első, a császárnak szánt szultáni ajándék átadására, ami jóval magasabb értékű volt, mint az addig szokásos szultáni ajándékok. A tizenegyedik cikkely, melyben a császáriak kötelezték magukat tiszteletük jeleként 200000 forint kifizetésére, a szerződés legvitatottabb pontja volt, mivel a törökök ratifikációs okmányukban megtagadták, hogy azt „semel pro semper"-nek ismerjék el. Ez az „utolsó és egyszeri ajándék" ugyanis annak a jele volt, hogy véget ért a császárnak — mint Magyarország királyának — a portával szembeni adókötelezettsége. Habsburg részről nyomatékosan ragaszkodtak ennek a cikkelynek a betartásához, és ezért 1610-ben a török ratifikációs okmányt vissza is küldték. Ezen pont formális megerősítése nélkül, a porta hosszú tárgyalások után akceptálta a császári álláspontot az 1616-i bécsi békében. Míg az ezt megelőző, a szultán által diktált szerződések legfeljebb 8 évre voltak érvényesek, a tizenkettedik cikkely az 1607. évvel kezdődően 20 évre kötötte meg a békét, és az vonatkozott a mindenkori trónörökösökre is. így követték egymást a béke alapján, amely majd 60 évig tartott, a szerződésmegújítások és szerződéskiegészítések 1615—6-ban Bécsben, 1618-ban Komáromban, 1625-ben Gyarmaton, 1627-ben Szőnyben, 1629-ben Komáromban, 1642-ben Szőnyben, és 1649-ben Konstantinápolyban. A tizenharmadik cikkely a császáriaknak biztosította Vác birtokát, melyet mint végvárat csak felújítani lehetett, kibővíteni nem. A törökök által megszállt Esztergomtól délre és Pest felett, a Duna jobb partján feküdt ez a különös stratégiai jelentőséggel bíró erődítmény, amely 1620-ban ismét a törökök kezére került. Teljesen feleslegesnek bizonyult a tizenegyedik cikkely, mely a követeknek megengedte, hogy követeléseket terjesszenek elő a szultánnak. Ez a cikkely az 1606. évi tárgyalások folyamán keletkezett, amikor a császári biztosok Esztergom, Eger és Kanizsa visszaadását követelték. Herbersteinnek nem is sikerült ebben a kérdésben engedményt elérnie. A tizenötödik cikkely megerősítette a császáriak által visszafoglalt erődítmények és falvak birtoklását Váctól északra; ez a Felső-Magyarországgal és Erdéllyel való összeköttetés szempontjából volt nagy jelentőségű. Állandóan vitatott pont maradt, és a rákövetkező szerződésekben sem nyert teljes megoldást annak a 158 falunak az adózási hovatartozása, melyek a császáriak által visszafoglalt határterületen, Esztergomtól északra és északkeletre terültek el. A cikkely homályos fogalmazása mindkét félnek nagy teret hagyott a kölcsönös területi követelésekre. Különösen érdekes a Kanizsa körüli falvaknak az ugyanebben a cikkelyben lefektetett megadóztatása. Míg a 16. században a törökök által megszállt Magyar-