Századok – 1986
Közlemények - Tokaji András: Polgári és munkás dalosmozgalom Magyarországon (1868–1948) 345/II
DALOSMOZGALOM MAGYARORSZÁGON 1868 -1948 KÖZÖTT 381 megállapíthatunk, hogy bármennyire indokolt volt is történelmileg a mozgalom ily nagy mértékű átpolitizáltsága, a munkásság emberi-kulturális fejlődését szervetlenebbé tette az ideálisnál. Távol álljon tőlem, hogy a szocialista fejlődés későbbi, túlságosan átpolitizált légkörét — mely a dalosmozgalmat az „eszme" puszta eszközévé fokozta le — ebből a torzulásból vezessem le. Elgondolkoztató azonban, vajon nem játszott-e ez is — kisebb vagy nagyobb — szerepet abban, hogy a dogmatikus-szektariánus művelődéspolitika az énekkari kultúrában is oly akadálytalanul kifejlődhetett? II. Ezzel szemben, ha elolvassuk a munkás dalosszövetség egyik, 1925-ös jegyzőkönyvi bejegyzését, amely szerint a „Szombathelyi Munkás Dalkör kéri azon jegyzőkönyvi kivonatot, amely kimondja, hogy a munkásdalárda nem énekelhet polgári dalkör hangversenyén, ill. az általa rendezett mulatságokon",212 vagy ha emlékeztetünk rá, hogy hiába tiltotta meg a szövetség a Haladás Dalkörnek, hogy a polgáriakkal fellépjen a Zeneakadémián, mert az nem nyugodott bele a választmányi határozatba, hanem fellebbezett a közgyűléshez, továbbá ha visszagondolunk arra, milyen szívesen szerepeltek a munkásdalárdák később is a polgári rendezvényekén (pl. Siófokon, 1947-ben), levonhatjuk azt a következtetést, hogy a ,,vagy-vagy" kérdése lent, a dalosok és a dalárdák szintjén voltaképp végig nem oldódott meg megnyugtatóan: a szövetségnek sohasem sikerült teljesen tisztáznia a frontokat. Ebben is felemás gazdasági-társadalmi fejlődésünk nyilvánult meg: a nagyipar létrejöttével kialakult egyrészt a munkáskórusoknak az osztálytudatos, exkluzív típusa, másrészt viszont — megfelelően annak a helyzetnek, hogy a nemzet a polgárosodás kezdeti, „klasszikus" fázisában is benne volt még — az együttműködő magatartásnak is megvolt a realitása. Nagyszerűen tükröződött ez a polgári dalárdák összetételében: még a 30-as évek végén is sok volt az olyan munkás, aki jól érezte magát bennük, vagy fontosabbnak ítélte azokat a művészi-kulturális lehetőségeket, melyeket a jobb polgári dalárdák nyújtottak. Másrészt a polgárság sem üzent hadat teljes egészében a munkásság ellen: mindig akadtak olyanok szép számmal, akiket nem zavart, hogy kevésbé tehetős honfitársaik is velük énekelnek, vagy hogy „munkaruhában mennek énekelni is".213 Sőt, legjobbjaik — az értelmiségiek egy része — missziójuknak tekintették a munkásság kulturális és erkölcsi felkarolását. Kodály a 20-as évektől agitálta tanítványait, hogy menjenek munkáskórusokat tanítani, a Bárdos-tanítvány Forrai Miklós pedig ezt írta a karvezetőknek: „a társadalmi, születési egyenetlenségeket küszöböljük ki, és tökéletes, eszményi szociális életet éljünk. A karvezető mutasson külön jóindulatot a rosszul öltözött taggal szemben."21 4 A Budai Dalárda még a 30-as 40-es években is az osztatlan polgári dalárda „klasszikus" képét mutatta.21 5 212 MMDSZ v. ü. 1925. márc. 11., uo. 213 András, i. m. II. 214 Forrai Miklós: A karvezető. Magyar Kórus. 1936. 87. 215 Vö. András, i. m., továbbá a szerző interjúja Ádám Jenővel (Bp. 1979. máj. 9.) és Forrai Miklóssal (Bp. 1979. szept. 20.) MI Adattár.
