Századok – 1986
Tanulmányok - Stier Miklós: Politikai újraorientálódás az 1920-as és 30-as évek fordulóján 260/II
IRÁNYVÁLTÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1920-AS 30-AS ÉVEK FORDULÓJÁN 285 osztrák—magyar kereskedelmi szerződés esélyeit latolgatva a magyar ipar érdekeit szolgáló szempontok érvényrejuttatásának szükségességére hívta fel a kormány figyelmét. Az adott nemzetközi és belső politikai helyzetben azonban — lemondva az érdekeit közvetlenebbül szolgáló külpolitika aktív sürgetéséről — valójában inkább a magyar külpolitikának a német, ill. osztrák irányban történő felerősödésétől óvott, s minimális célként a status quo megőrzését vallotta legfontosabbnak. Csak a pénzügyi válság akuttá válása segítette elő e körökben is a pillanatnyi angol s főként francia orientációt. Az OMGE és egyéb agrárius körök (az agrárcsoport a képviselőházban pl.) pedig egyértelműen a Németországgal való kereskedelmi kapcsolatok kiépítését jelölték meg sürgető feladatként, s ilyen értelemben üdvözölték a német—osztrák vámunió tervét is. Az agráriusok álláspontja sem volt azonban teljesen egységes, mert egy csoportjukat, a legitimistákat, politikai érdekeik állították szembe a vámunióval. Ezek az adott szituációban előnyösebbnek látták volna a következetesebb francia orientációt. A gazdasági válság, s ennek nyomán a bethleni kormányzati rendszer válsága tehát hozott bizonyos módosulást a felső rétegek politikájában is. Politikai újraorientációs jelenségről azonban generális értelemben aligha, legfeljebb csak részleges értelemben beszélhetünk, hiszen a fináncoligarchia — mint láthattuk — mind belpolitikai, mind külpolitikai elképzeléseiben lényegében a status quo megőrzését tartotta a legjárhatóbb útnak. Az agrárius körökben azonban bizonyos módosulásokkal találkozhatunk. Ez időre ugyanis — éppen a válság folytán tetőződő gabonaértékesítési gondok miatt — számottevő rétegükben tudatosodik a német-orientációs külgazdaságpolitika követésének és a kormányzattal való elfogadtatásának igénye, s emögött e rétegek nagyságát tekintve is jelentős mértékű nagy- és középbirtokos követelések állottak. A nagybirtokos arisztokrácia legitimista csoportja viszont, mint láthattuk — elsősorban politikai okokból — legalábbis óvakodott a magyar külpolitika egészének német irányban való radikálisabb mozdításától. Az uralkodó osztály e hagyományos legfelsőbb rétegeinek és csoportjainak politikájában a vizsgált időszakban nagy elmozdulások nem mutatkoznak. Politikai gondolkodásuk, ideológiai arzenáljuk sem gazdagodik új motívumokkal: a „keresztény és nemzeti" ideológia talaján állóknak vallják magukat politikai exponenseik — éppen úgy, mint a 20-as években —, s hogy e bázist az uralkodó elit egymással is részben ellentétbe kerülő csoportjai saját érdekeiknek megfelelően másként és másként értelmezték, az sem változtat megállapításunkon: az uralkodó osztályok legfelső csoportjainak ideológiai bázisa a válság első két évében még nem mutat jelentősebb újraorientációt. Az idők változását e vonatkozásban inkább csak az mutatja, hogy míg az előző évtizedben kialakult keresztény nemzeti ideológia az uralkodó elit jellegének megfelelően koalíciós ideológia volt, amelynek összetartó funkciója és ereje volt az elsődleges, addig most, a válság által meglódított politikai mozgás, a koalíció meglazulása, majd az egyensúlyi helyzet felbomlása, éppen hogy a differenciákat hozta felszínre. A nagybirtok elitjének tudatában a nemzeti jelszó az ország agrár jellegének kifejeződése. Ennek megfelelően politikai ideológiájában a földbirtokos osztály
