Századok – 1986
Tanulmányok - Stier Miklós: Politikai újraorientálódás az 1920-as és 30-as évek fordulóján 260/II
282 STIER MIKLÓS bennünket, hogy a párt fontossága nem is szervezeti tevékenységével, politikai lépéseinek hatékonyságával mérhető, hanem azzal, hogy létével tetemesen hozzájárult a magyar baloldali ellenzéki politika egy fajta összetartásához, a baloldali — akárha polgári — politikai gondolkodás formáinak továbbéltetéséhez, tartalmának érleléséhez. Áttekintve a főként a városi kis- és középpolgárság, a polgári értelmiség politikai pártjainak mozgását a válság időszakában, megállapíthatjuk, hogy a polgári ellenzék pártjai, ezek parlamenti képviselete tulajdonképpen a középrétegek viszonylag szük, liberális csoportjának a szószólói voltak. Az országos erőviszonyokban valójában erőtlen politikai tényező, amely a gyakorlatban az egyes kerületek polgári kaszinói köré tömörült ellenzékből tevődött össze. Reformigény és a forradalomtól való félelem határozták meg politikáját, amelyben végső fokon mégis a tömegmozgalmaktól való elhatárolódás volt a döntő. A következőkben röviden azt vizsgáljuk meg, hogyan hatottak a válságévek a társadalmi hierarchia felső szféráiba tartozó nagytőke és nagybirtok politizálására. Találkozunk-e ezekben a szférákban is a politikai újraorientáció jegyeivel, s miként hat ezen uralkodó rétegek politikája, amelynek — osztálytársadalom lévén — uralkodó politikának kell lennie magában az országos politikában, a vizsgálatunk tulajdonképpeni tárgyát képező magyar belpolitikában? A nagybirtok és a nagytöke politikai-ideológiai mozgásának vizsgálata tulajdonképpen több nehézséget vet fel, mint az első pillantásra gondolnánk. Kétségtelen, hogy reprezentánsaik a gazdasági és a politikai élet látványos és főként /cM/c.vpozícióit tartották kezükben, mondhatnánk annak minden lényeges mozzanatát megszabó és különösen a döntések vonatkozásában legfontosabb posztjait. Egyszerű és kézenfekvő lenne tehát a megállapítás: az uralkodó osztály két legfelső rétegének, a nagytőkének és a nagybirtoknak a politikai mozgása az országos politika alakulásában tükröződik. A dolog pikantériája azonban az, hogy míg egyfelől — végső fokon — igaz is e megállapítás; másfelől ennél bonyolultabb és összetettebb jelenségről van szó: az uralkodó elitbe tartozó társadalmi erők pozícióharcairól; a politikai hatalom kizárólagos birtoklásáért folyó küzdelmekről, amelyek folyamán először is határozottan szétválik — mind gazdasági, mind politikai érdekeit tekintve — a nagytőke és a nagybirtok. Másodszor: még alapvető gazdasági érdekeit tekintve is másként szerveződik politikai erőtényezővé a nagytőke, s megint másként a nagybirtok, és harmadszor: egészen másként alakult részvételük a kormányzati hatalomban, sőt e kérdésben sajátos szétválásoknak lehetünk tanúi a nagybirtokos rétegeken belül is.30 30 Márkus László (immár több mint másfél évtizede) az ellenforradalmi korszak kutatásában úttörő jelentőségű tanulmányt tett közzé a Horthy-korszak uralkodó elitjéről a Történelmi Szemle hasábjain, ahol a dolgozathoz kapcsolódó rövid összefoglalás is megjelent a tanulmány vitájáról, amelyet a Történettudományi Intézet rendezett. (Márkus László: A Horthy-rendszer uralkodó elitjének jellégröl (Vita s hozzászólások)Történelmi Szemle 1965.4. sz. 449—468) A korszak további kutatása ismét új szempontokat vetett fel: a kormányzati hatalom és a kormányzó réteg kérdéseit. Politikai hatalom és kormányzati hatalom, ill. uralkodó osztály és kormányzó réteg elkülönülésének és egymáshoz való viszonyának kérdését
