Századok – 1986
Tanulmányok - Stier Miklós: Politikai újraorientálódás az 1920-as és 30-as évek fordulóján 260/II
IRÁNYVÁLTÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1920-AS 30-AS ÉVEK FORDULÓJÁN 279 éveken át pályázott valamilyen módon bársonyszékre, sőt egyidőben kifejezetten arra gondolt, hogy a kibontakozás egyetlen lehetősége az, ha e meggyőző koncepciójú és erejű ellenzéki szövetség elnyeri Horthy Miklós kormányzó tetszését és támogatását, aki meneszti Bethlen Istvánt a miniszterelnökségből, s ennek révén elérkezik az ideje egy liberális karakterű kormány megalakításának.) A Nemzeti Szabadelvű Párt működésének 1930 évi nagy fellendülése azonban nem hozta meg Rassaynak a várt eredményeket. Tévedett természetesen a belpolitikai mozgás várható fő irányát illetően, s légvárakra épített Horthy Miklós kormányzó megítélésében is. S miután szövetségi politikájában magán a polgári ellenzéken belül is távoltartotta magát két jelentős párttól, a demokratától és az októbristáktól, annál súlyosabban esett latba és politikai hatásköre beszűkülését eredményezte az a tényező, hogy 1930 végétől, 1931-től az újonnan alakult Kisgazdapárt elszívta a falu harcosabb ellenzéki erőit, sőt hamarosan jelentős vonzerőt gyakorolt néhány vezető liberális politikusra is. A liberális párt bázisának, politikájának, programjának városi polgárikispolgári jellege minden korábbinál kizárólagosabbá vált, s ha képes volt is esetenként akcióegységre a Kisgazdapárttal, hosszabb távon mélyebb szövetség nem jött létre közöttük. így aztán a városi és a falusi kispolgári, polgári demokrácia erőinek közelítése, tömörítése vagy egyesítése irreálisabbá vált, mint valaha.24 A liberális-demokrata városi polgári és kispolgári ellenzék másik jelentős és ugyancsak hagyományos pártja a Nemzeti Demokrata Párt volt. Ennek tradíciói még korábbra mennek vissza: korszakunkban már néhai Vázsonyi Vilmos pártja ez, pontosabban annak örököse, amely — mint tudjuk —, még a dualista Monarchia utolsó két évtizedében vált jelentőssé. A húszas évek legvégére Vázsonyi Vilmos fia, János állt a párt élén, korántsem olyan kizárólagos tekintéllyel és hatalommal, mint apja, sokkal inkább egy „vezérkar" egyik tagjaként, hiszen ő akkor még parlamenti képviselő sem volt. A Demokrata Párt a húszas évek végére tetemesen veszített korábbi erejéből és tekintélyéből. Szervezeti zavarok, személyi ellentétek uralták, az ifj. Vázsonyi nem tudott olyan vezetői tekintélyre szert tenni, mint apja. A párt az évtizedfordulón nem működött együtt Rassayval. Ennek kétségtelenül egyik fő motívuma az volt, hogy programját nem tágította ki, beérte hagyományos vonalával, a zsidó városi polgárság érdekeinek képviseletével. Ugyanakkor 1930 végétől határozott közeledést mutat a polgári ellenzék harmadik jelentős (ugyancsak a 20-as évek elején alakult) pártjához, a Kossuth Párthoz. Ezt a közeledést mindenekelőtt az tette lehetővé, hogy Vázsonyi politikai nézetei számos tekintetben meghaladták apja felfogását. Ugyanezzel függ össze más oldalról viszont az, hogy a válság alatt megélénkült legitimista szervezkedés nem talált már viszhangot és támogatást a Nemzeti Demokrata Pártban, hiába igyekezett feleleveníteni a régi kapcsolatokat. Ezek a jelenségek bizonyos mértékű bázis-szűküléshez vezettek, s következményei 1930. december 21—22-én a fővárosi választásokon mutatkoztak meg legtisztábban, amikor a párt az utolsó, az 1925-ös 24 L. Nagy Zsuzsa: Bethlen liberális ellenzéke, 218.
