Századok – 1986
Tanulmányok - Stier Miklós: Politikai újraorientálódás az 1920-as és 30-as évek fordulóján 260/II
IRÁNYVÁLTÁS MAGYARORSZÁGON AZ 1920-AS 30-AS ÉVEK FORDULÓJÁN 271 állandóan arra kényszerült, hogy programjában — akár preventív célokkal is — tükröződjék mindig valami a szélsőjobboldal követeléseiből is. (A későbbi szélkifogás taktikájának gyökerei ide nyúlnak vissza.) 2.) Az agrártársadalom valamennyi rétegének, a gazdasági válság által is megerősítetten jelentkező, különböző szintű elégedetlensége 1929—1933 között nem volt elegendő ahhoz, hogy egyetlen hatalmas, radikális szélsőjobboldali tömegmozgalom bontakozzék ki, mert éppen az „érdekeltek" társadalmi hovatartozásának különbözősége még a szélsőjobboldalon belül is két jól körvonalazódó irányzat elkülönülését ereményezhette. Versengés alakult ki a szélsőjobboldal „úri" és „plebejusi" ága között, és 1932 második felében már világossá vált, hogy a Meskó—Festetics—Pálffy-vonal inkább a kormányra (Gömbösre) tekintve kívánt érvényesülni, a Böszörmény-mozgalom pedig túllépve ezen, a német náci párt példájára indított és szervezett tömegmozgalom felhajtó erejére alapozva, részben még az „úri" szélsőjobboldal programjával s ennek Gömbös által kormányszintre emelt változatával is szemben állva, ellenzéki pozícióból óhajtotta — végső fokon — a hatalom átvételét. 3.) Tanúskodnak e mozgalmak arról is, hogy a legnagyobb nyomor volt a legkedvezőbb melegágya a szélsőjobboldal tömegbázis kiépítésére irányuló kísérletének. Böszörményi kaszáskeresztes sikere 1932 végén a tiszántúli szegénység körében volt a legnagyobb. Ezt elsősorban a féktelen demagógiának köszönhette, továbbá annak, hogy a kormányzat egy ideig a baloldali, kommunista és szociáldemokrata szervezkedések bizonyos mértékű ellenszeréül kívánta felhasználni. Hogy az utóbbi körülmény is közrejátszhatott, az pedig az ellenforradalmi rendszer lényegéből fakadt. Zárt rendszer volt ez, amelyből az objektív helyzet folytán támadt résen keresztül is csak a jobboldal felé volt nyitás. Egészen egyszerűen a tőkeellenesség, a kartellellenesség, a bankokrácia, sőt bizonyos fokig még a vele összefonódott mamutbirtok, az arisztokrácia elleni harc hirdetése is csak akkor vont maga után gyors, radikális és brutális megtorlást, ha ezt a programot internacionalista alapról folytatott baloldali antikapitalista szervezkedés vallotta magáénak. Ha ugyanezeket a jelszavakat, mint a politikai harcok során egyértelműen bebizonyosodott, antiszocialista és antikommunista agrárius nacionalista és fajvédőantiszemita ideológiai keretek között, tehát jobboldalról hirdették, „bocsánatos bűnnek" számított, lényegesen enyhébb megítélés alá esett, vagy esetenként bizonyos támogatást is élvezett. így segített az ellenforradalmi rendszer kormányzati politikája is ahhoz, hogy a szociális feszültségből származó politikai tömegmozgás (egyszerű tömegpszichológiai úton) a könnyebb ellenállás irányába lendüljön.16 (Ez utóbbi megállapítás már természetesen nemcsak az agrárnépesség mozgására érvényes. Általánosabb, a társadalomnak szinte minden elégedetlen rétegére kiterjedő érvényű jelenség.) A parasztság tehát — mint láttuk — korántsem egységesen vált bázisává valamely paraszti pártnak, már csak azért sem, mert döntő arányban mozdíthatatlan-16 A 2. és a 3. pontra vonatkozóan I. Márkus László: A Károlyi Gyula kormány bel- és külpolitikája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968. 294. és 306.
