Századok – 1986

Tanulmányok - Józsa Antal–Mucsi Ferenc: Kun Béla pályakezdése 227/II

242 JÓZSA ANTAL -MUCSI FERENC Az abszolutista megnyilatkozást azonban hamarosan feledteti a Fejérváry­kormány újabb kinevezése, immár a választójog széles körű reformjának és más demokratikus intézkedéseknek a hivatalos programjával. Ezzel párhuzamosan következik be a vezérlő bizottság már említett elzárkózása a demokratikus reformok elől, amit a vezérlő bizottság egyik tagja, Apponyi Albert gróf ezzel a frappáns mondással fogalmazott (és indokolt) meg: „Mi a népet az alkotmány sáncaiba és nem romjaiba akarjuk bevenni."4 1 Mindennek következtében a szociáldemokrata párt élesen szembefordult az ellenzéki pártszövetséggel, s minden erejével azon volt, hogy a kormánytól mindenképpen kicsikarja a választójogi reformot. A harc közepette a fővárosban és több vidéki városban összetűzések is voltak a szervezett munkások és az ellenzéki pártszövetség hívei között. 1905 novemberében, például Apponyi csak katonai sorfal segítségével tudott bejutni Kolozsvárra, mivel a helyi szociáldemokrata munkásság megkísérelte, hogy meghiúsítsa az Apponyi részvételével rendezett nagygyűlést.42 A „Legyen hát forradalom!" című cikk Kun Béla utolsó, szignóval ellátott írása a Kolozsvári Friss Újságban. Mint említettük, valószínű, hogy még további cikkei, közleményei jelentek meg a lapban, de hogy mikor vált meg a szerkesztőségtől, pontosan nem tudjuk megállapítani. Dersi Tamásnak azt a feltevését, hogy rövid időre az ugyancsak kolozsvári Őr című lapnál dolgozott, ezideig nem sikerült alátámaszta­nunk, bár az természetesen nincs kizárva, hogy egy-egy írása — szignó nélkül — e lapban is megjelenhetett, annál is inkább, mivel Gárdos Mariska ebben az időben tagja volt az Őr szerkesztőségének.4 3 A lapszerkesztő Dersi Tamás feltevése szerint Kun Béla 1906 tavaszán vált meg véglegesen a Kolozsvári Friss Újságtól, s ekkor lett belső munkatársa a nagyváradi Szabadság című lapnak. A feltevés — egy kissé későbbi időponttal — valószínűsíthető, de az átkerülés pontos dátumát nem ismerjük. Kun Béla indítékairól szintén keveset tudunk. Elhatározásába belejátszhatott az 1906 áprilisi kormányváltozás: az ellenzéki pártszövetség hatalomra kerülése, s ennek kapcsán a politikai ellenfelek üldözése; Kun Béla, mint szociáldemokrata, aligha maradhatott meg egy most már kormánypártivá lett lap belső munkatársaként. Megkísérelte azt is, hogy közreműködjék egy új lap indításánál, amely 1906. június 16-án jelent meg Előre címmel. Ezt a lapot egy bizonyos Lasay Árpád adta ki és szerkesztette meglehetősen alacsony színvonalon, s Kun Béla mellett más egyetemi hallgatókat is alkalmazott. Valószínű, hogy Kun megpróbálta kézbe venni a lapot, s ez ügyben pénzügyi fedezet után is nézhetett, s nincs 41 Idézi Mucsi F. A Kristóffy—Garami-paktum, 57. 42 Uo., 111. 43 Gárdos Mariska: I. m., 161 —162.

Next

/
Oldalképek
Tartalom