Századok – 1986

Történetirodalom - Olderogge A. D.: Epigamija (Ism.: Füssi Nagy Géza) 185/I

TÖRTÉNETT IRODALOM 20 Ь Olderogge a rá oly jellemző vitatkozva gondolkodó stílusban áttekinti jeles elődeinek és kortársainak nézeteit e tárgykörről. Arra törekszik, hogy feltárja a bennük rejlő hibákat és tévedéseket, helyes megfigyeléseiket és elképzeléseiket pedig egységesebb, átfogó elméletté szintetizálja. Jól alkalmazza e téren széles körű klasszikus-filológiai ismereteit. Legrészletesebben a bantu nyelvek és az azokat beszélő népek történelmi sorsa alakulása közötti összefüggésekre kísérel meg rávilágítani. Túllépve a bantu nyelvcsalád keretein, konkrét adatok igényes elemzésén keresztül jut el addig a megállapításig, hogy Fekete-Afrika nyelveinek végleges osztályozása, hovatartozásuk meghatározása még sok afrikanistának adhat nehéz, de vonzó feladatot. „A hamita probléma az afrikanisztikában" ez a következő tanulmány címe C. Meinhof e tárgykörben íródott munkáinak megjelenése óta az afrikai népek kultúráit kutató tudósok vitáinak nemegyszer szinte botránykövévé vált. A jeles német kutató a maga idején bár elfogultan, de kétségkívül jóhiszeműen próbálta feltárni a hamita és a fekete-afrikai népek közötti kapcsolatok jellegét és összefüggéseit. Munkájának azonban keserű politikai gyümölcsei is termettek. A frobeniusi kultúrakörök elméletéből kiindulva jutott el arra a következtetésre, hogy a hamita népek valamiféle katalizátor szerepét játszották a negroid népek történelmi fejlődésében. Ezzel kapcsolatos megállapításait a későbbiek során a reakciós rasszista fajelmélet kimunkálói környezetükből kiragadva, saját téveszméik igazolására igyekeztek felhasználni. Olderogge felhívja a figyelmet arra, milyen veszélyekkel járhat, ha az egyik tudományág kategóriáit kritikátlanul átplántáljuk valamely más diszciplína területére. Ebben az esetben a nyelvészet és a néprajztudomány ilyen párhuzamba állításáról van szó. Bizonyítja, hogy a sémi-hámi nyelveken beszélő népek hámi nyelvű képviselői sem antropológiai, sem néprajzi szempontból nem alkotnak semmiféle „misztikus egységet". A kulturális-antropológiai értelemben vett hamiták csupán egyes kutatók felfűtött képzeletének szülöttei, s így a velük kapcsolatos hamita elméletnek sincs helye a magával szemben igényes Afrika-kutató gondolatvilágában és munkáiban. „A tér és idő meghatározása a bantu nyelvekben" c. esszé a bantu filológia egyik izgalmas és fontos, még nem teljesen feltárt kérdését veszi szemügyre. Közismert, hogy a bantu nyelvek grammatikájának vázát a névszóosztályok rendszere alkotja. A legegyszerűbb ez a struktúra a szuahéliben, ahol 8, a legbonyolultabb pedig Dél-Afrika és a Kongó medence bantu nyelveiben, ahol 21 névszóosztályt találunk. A legtöbb bantu nyelvben megfigyelhető a tér-idő viszonyokat kifejező ún. lokativuszi osztály (a szuahéliben a 8.). A lokativuszi osztály azonban a legtöbb esetben „kilóg" a többi közül: amazok egyszerű előképzési módjával szemben itt preprefixumokkal, néhány nyelvben pedig azokat kiegészítő szuffixumokkal is találkozhatunk. E szuffixumok azonban nem vonulnak végig a névszóosztályozás egész rendszerén, csupán a főnevekhez illeszkedhetnek. Figyelemre méltó, hogy a bantu nyelvekben milyen következetesen szerepelnek a vizsgált szóosztály képzői egyidejűleg a térbeli és az időbeli viszonyok meghatározására. Olderogge véleménye szerint ez az időaspektus kidolgozatlanságából ered. Valószínűleg hasonló lehetett a helyzet korábban számos eurázsiai nyelvben is. Gondoljunk például az előtt — után típusú szópárok szerepére! Föltehető, hogy a lokativuszi osztályok később illeszkedtek be a közbantu grammatika rendszerébe, ezért nem érvényesülnek a többi névszóosztályéhoz hasonló következetességgel, nem ölelnek fel önálló, gazdag szókészletet, s a nyelv történeti változásai folyamán a legkönnyebben változtatják meg eredeti funkcióikat. Következő két tanulmányában a szerző a fekete-afrikai népek orális hagyományainak világába kalauzolja el az olvasót, elsősorban az epikai hagyományok vizsgálatára koncentrálva. A kovácskirály Szumaoro sajátos, félig pozitív—félig negatív kultúrhérosz szerepét játssza a mande népek epikájában, illetve mitológiájában. Párhuzamai a szudáni övezet és Nyugat-Afrika sok más népének folklórjában is föllelhetők. Miután napvilágra kerültek az afrikai fémművesség korai művészi emlékei, éles vita lángolt fel e mesterség eredetéről és szerepéről Fekete-Afrika népeinek életében. A századelőn olyan, máig ható nézetekkel is találkozhatunk, amelyek szerint a vasmüvesség föltehetően afrikai eredetű. Mindenesetre ősi voltával magyarázható a kovácsok „kasztjának" privilegizált szerepe a legarchaikusabb kultúrájú afrikai népek esetében.