Századok – 1986

Történetirodalom - Obolensky Dimitri: The Byzantine Commonwealth Eastern Europe 500–1453 (Ism.: P. Gábor Ferenc) 165/I

165 TÖRTÉNETI IRODALOM miatt az újabb kiadványokat a szerző már nem vehette tekintetbe, másrészt viszont ez átfogó munkálatoknál feltehetően hasznos segítséget jelenthetett volna az itt tárgyalt mű. Változhattak és változtak is a szerző egyes nézetei, állásfoglalásai. A „Nomád társadalom — avar társadalom" fejezetben mondottaknál lényegesen árnyaltabb és a kutatások mai állásának megfelelőbb álláspontot foglal el azóta, különösen a nomádok földtulajdona kérdésében, amely náluk is meghatározó jellegű. Ilyenképpen ez a fejezet a kutatástörténeti összefoglaláson túl nagyrészt elavultnak tekinthető. Más kérdés az, hogy mennyire indokolt egy leletegyütteseket összehasonlító régészeti munkában olyan társadalmi kérdéseket tárgyalni, amelyekre az anyag természeténél fogva a régészeti feltárásoktól valószínűleg soha nem várhatunk adekvát feleletet. A temetési rítusokból vagy egymás mellé temetett hasonló mellékletű halottak csoportjaiból is legfeljebb akkor lehetne egyértelmű tanulságokat a társadalmi szervezetre levonni, ha a korabeli dél-oroszországi és ázsiai nomád birodalmak belső társadalmi szervezetére már több és részletesebb adatunk lenne, de ilyenekkel egyelőre nem rendelkezünk. Nem tanulság nélküli a régészek számára az, amit a szerző a 16. fejezetben a fém- és fatárgyak készítéséről elmond néhány kaukázusi és kirgiz eljárás alapján, bár ezzel lényegében csak ízelítőt ad nomád mesterember-pásztorok tudásáról. Több könyvet töltene meg ugyanis, ha csak az eddig megismert technikai eljárásaikat a maguk részletességében egybegyűjtenénk (pl. a jurta, vagy a nyílvessző készítésmódja is sokkal bonyolultabb a leírtnál). Tekintetbe kell még venni, hogy a sztyeppei élet tartozékai, eszközei is változtak, fejlődtek, népről népre vándoroltak az évszázadok folyamán, s ezért feltehető, hogy a készítési eljárások is változtak, fejlődtek, vagy egyszerűsödtek. Jellemző ebből a szempontból, hogy az anyagi kultúrájukban hagyományőrző kirgizek nyeregkészítői és kovácsai mitikus védőinek nem, mint várható lenne, török, hanem korrumpált mongol nevük van. Még valamit említenék itt, amiben a különben sokat újító halhamongolok hagyományőrzőnek bizonyultak: asszonyaik helyenként máig hordják fülükben az S- vagy spirálvégü „hajkarikát". A kötetet az avarok történetével összefüggő fontosabb évszámok táblázata, bő irodalomjegyzék, térképek és a fontos leletegyüttesek ábraanyaga egészíti ki. Véleményem szerint igen hasznos lett volna, különösen a nem régész szakemberek számára még egy olyan táblázat vagy táblázatszerű összeállítás, amelyből megállapíthatóak lennének a Kárpát-medencei leletek keleti párhuzamai. Ez nagyban megkönnyítette volna a gyors informálódást, s ezáltal nélkülözhetetlen kézikönyvvé emelte volna a müvet. A könyv természetesen az adott formájában is hasznos és sokat forgatott eszköze lesz az avar korral foglalkozó kutatóknak, s ezért köszönet illeti a szerzőt és mindazokat, akik a munka megjelentetésében közreműködtek. V. Kőhalmi Katalin DIMITR1 OBOLENSKY THE BYZANTINE COMMONWEALTH, EASTERN EUROPE, 500—1453. St. Vladimir's Seminary Press, New York, 1983. A BIZÁNCI KÖZÖSSÉG, KELET-EURÓPA, 500—1453. A bizánci mintát követő, hagyományos orosz politikai gondolkodás és ideológiai meghatározottság különleges tekintélyt, állandó ösztönzést adott az orosz bizantinológiának. A forradalom után, természetesen, lényeges hangsúlyeltolódás, kritikusabb vizsgálódás következett be nemcsak a gazdasági alapokat marxista módon elemző szovjet, de a szellemtörténeti hatásoknak kitett emigráns orosz Bizánckutatásban is. Az utóbbiból különös figyelmet érdemel Dimitri Obolensky, az oxfordi egyetem orosz és balkáni történelemmel foglalkozó professzora, akinek a legismertebb müvét, A bizánci közösséget 1974 óta többször legutoljára pedig 1983-ban adták ki.