Századok – 1986
Közlemények - Fenyvesi László: A budai szandzsák görögkeleti központjainak diaszpórája a 16. században 123/I
GÖRÖGÖK A BUDAI SZANDZSÁKBAN A 16. SZÁZADBAN 143 tímár-birtokot kapott, csakúgy, mint Buda és Tolna. A hászváros „felvirágoztatására" kapott tímár-birtokot a szultáni adománylevél szerint a bíróknak kellett kezelni.88 Ráckeve tímár-birtoka 1546-ban az Adony melletti Szentiván-puszta, valamint a Csepel-sziget déli csücskénél elhelyezkedő, szintén Fejér megyei Kúcsi-puszta (Kulcs) volt.8 9 1546-ban Dimitri és Albert bírókról hallunk, ők vállalkoztak a Csepel-sziget adójának beszedésére. Kezeseik a következő görögkeleti kereskedő-tőkések voltak: Bagoszláv Nikola, Antal Radosevik, Marko Rankovik, Gyura Cservenik, Koszta Balazovik, Jovan Rezanovik, Balázs Kordik, Tomás Kalmár, Jovan Bozic, Jako Anosik.90 Mivel mindegyik kezes görögkeleti nevet viselt, egészen bizonyos, hogy a vállalkozást irányító két bíró, Albert és Dimitri is közülük került ki. Ezt ebben az esetben konkrétan is bizonyítani tudjuk, mivel éppen ebben az esztendőben, az 1546-os ráckevei tahrir-defterben (adójegyzékben) Bárán Albert és Dimitre Zselik szerepel adománybirtokos szpáhiként („sipahi ba berat"). 91 1546-ból még ismeretes Antal bíró neve is.9 2 Ő Burit fia Nikola ráckevei polgárral együtt a hászvárossal délnyugatról határos lórévi határban bérelte ki az ottani papok földjét, melyen 37,5 métermázsa kenyérgabonájuk termett.93 Ráckevén egy görögkeleti polgár viselt Antal keresztnevet az 1546-os adójegyzékben: Antal Radosevik. Ő volt a náhijé-székhely egyik leggazdagabb kereskedő-tőkése; neve szerepel a Csepel-sziget adójának beszedésére vállalkozó rác üzletemberek listáján, sőt a kevei malomtulajdonosok jegyzékében is: 1 darab egykerekű, s 2 darab kétkerekű vízimalommal rendelkezett!94 Egy Nikola Burit nevű adózót is összeírtak 1546-ban Kuvinban, aki nyilván azonos a fenti, Nikola fia Burit polgárral. Ez évben valószínűleg Antal Radosevik töltötte be a főbírói tisztet, míg a két adománybirtokos keresztény szpáhi, Dimitri és Albert a kisbíró posztját, s mint a gazdasági ügyek felelősei, ök kezelték a hászváros tímár-birtokait is. A 17—18. században is egy főbírója és két kisbírója volt Ráckevének, az 1605-től 1836-ig folyamatosan vezetett „bírói krónikás könyv" adatsorai szerint.95 Egészen bizonyos, hogy ez a bírói rend nem a 17. század elején alakult ki, hanem legkésőbb a 16. század első évtizedeiben, hiszen, mint láttuk, 1536-ban főbírót és kisbírót nevez meg Szapolyai János király két oklevele.9 6 1546 után, de még 1548 előtt a nevezett Dimitri és egy Nikola nevű személy volt Kuvin szultáni hászváros bírója. Ez utóbbi talán Bagoszláv Nikola lehetett, akinek 88 Karácson Imre, Török.. . 1914. 48. 89 Káldy-Nagy, Kanuni... 1971. 66, 114. 90 Ld. 87. j„ 57. 91 Ld. 89. j„ 86, 88. 92 Uo. 114. — Az Antal (Anton) keresztnév a 18. században gyakorta előfordul a görögöknél, a Theodor vagy a Naum nevek magyar változataként. (Füves Ö., A pesti. . . 1970. 262.) 93 Káldy-Nagy, Kanuni... 1971. 114. 94 Uo. 89.; Velics A., Magyarországi... II. 1890. 57. 95 PmL. Rkeve „bírói krónikája" (1605—1836), 11—139. 96 Magdics /.. Diplomatarium. .. 1888. 67—71.