Századok – 1986
Tanulmányok - Berlász Jenő: Pavao Ritter-Vitezović az illirizmus szülőatyja. Magyar–horvát viszonyt az 17–18. század fordulóján 943/V–VI
MAGYAR HORVÁT VISZONY A 17 18. SZÁZAD FORDULÓJÁN 995 Zenggnek követe, Ritter is jelen volt. Zágrábi ellenségei nem tudták megakadályozni, hogy utoljára még megjelenjék a közéletben.154 Kevéssel ez előtt az országgyűlés előtt, 1712 márciusában a horvát-szlavón rendek Zágrábban sabort tartottak, s itt Eszterházy Imre püspök és báni helytartó javaslatára egy közjogtörténetileg nevezetes határozatot hoztak. Kimondták, hogy a Habsburg-ház férfiágának netaláni kihalta esetére Horvátország a maga részéről királyául ismeri el a dihasztia nőági leszármazottait.155 Ez a határozat a magyar országos főméltóságok körében alighanem meglepetést keltett, hiszen a horvát sabornak — sok évszázados joggyakorlat szerint — nem volt jogosultsága ilyen nagy jelentőségű ügyben a magyar országgyűlés tudta és hozzájárulása nélkül, őt megelőzően állást foglalnia. Az aktus bizonyára az udvar sugalmazására történt azért, hogy a magyar főrendek és rendek mielőbb ugyanilyen értelmű törvény meghozatalára kényszerüljenek. Ritter alighanem megelégedetten értesült erről az eljárásról, hiszen ez Horvátország részéről a magyar szupremácia kétségbevonását fejezte ki. A pozsonyi országgyűlésen egyébként Zengg követének nyilván alkalma lehetett azzal a horvát úrral is találkoznia, aki pár éve az ellene indított hajszában nem vett részt, ellenkezőleg, pártját fogta: Petar Keglevichcsel, Eszterházy Imre mellett a másik báni helytartóval. Több mint valószínű, hogy iránta, akinek családja boszniai eredetű volt, kívánta háláját Ritter leróni, egyben további jóakaratát biztosítani egy neki ajánlott szerény, mindössze 32 lap terjedelmű könyvecskével, amely Nagyszombatban 1712 nyarán jelent meg ezen a címen: Bossna captiva sive regnum et interitus Stephani ultimi Bossnae regis. E munkácskával, amelyben Boszniát, mint „Illyria szívét" emlegette, a horvát nemzetnek pro futuro erre az országra való igényét akarta újra nyomatékosan kifejezésre juttatni. (A nyomtatás költségeit, miként az szokásos volt, bizonyára az ajánlással megtisztelt úr fedezte.)156 e) Nagyobb volumenű müveinek kiadására azonban nem nyílt alkalom. Pedig ő a maga részéről mindent elkövetett, hogy mecénásokat szerezzen e célra. Miután tapasztalta, hogy az osztrák, magyar és horvát nagyurakra csak kivételes esetekben lehet számítani, attól sem riadt vissza, hogy fejedelmi személyekhez, uralkodókhoz forduljon kérésével. így pl. még 1710-ben magához a római pápához, XII. Kelemenhez folyamodott Lexicon lllyrico—Latinum et Latino—Illyricum című, fentebb már említett nagybecsű művének egyszersmind Grammalica Illyricaydnak kiadása érdekében. Ugyanezt közvetve, a bécsi orosz követen keresztül, Nagy Péter cárnál is megkísérelte, egy hozzáintézett panegirisszel, amelyben mint a török hatalom keleti legyőzőjét ünnepelte. Végül nem tudható, milyen reménytől indíttatva, s mely alkalomból, még Anna angol királynőhöz is írt egy dicsőítő költeményt.151 154 Uo. 280. str. 155 Uo. 279. str. Szekfû. i. m. IV. k. 333—334. 156 Uo. 280—281. str. — L. még Klaic, Vjekoslav: Bosznia története a legrégibb időktől a királyság bukásáig. Bojnicic Iván német átdolgozása után ford. Szamota István. Nagybecskerek, 1890. 157 Klaic, Ritter 256—259. str. 6 Századok 1986/5—6
